TOB - ÁMOSZ KÖNYVE
Bevezetés
A próféta és kora
Ámosz a legrégebbi próféta, akinek tettei és cselekedetei különálló
bibliai gyűjteményt képeznek. Előtte más próféták jelentek meg
Izraelben, akikről Sámuel és a Királyok könyvei szólnak. Ámosz új sort
nyit meg, azoknak a prófétáknak sorát, akiket általában 'író
prófétáknak' neveznek, mert a Biblia közbelépéseik közvetlen
visszhangját őrizte meg azokban a könyvekben, amelyek nevüket viselik.
Ezek a gyűjtemények rendszerint nem a prófétáknak saját művei, hanem
tanítványaiké, ahogyan az evangéliumok is Jézus tevékenységét és
beszédeit tartalmazzák. Azonban néhány részlet, nevezetesen azok a
helyek, ahol a próféta első személyben fejezi ki mondanivalóját,
származhatnak saját kezüktől, így Ámosz öt látomásáról szóló elbeszélés
könyvének 7, 8 és 9 fejezetében.
Az Ámosz név héber nyelven a hordozni igét idézi. Ez az Amosya név
lerövidített alakja lehet, vagyis az Úr hordoz, név amiben, mint oly
gyakran, kifejezésre jut a hála az Úr jótékony közbelépéséért. Ámosz
maga pásztorként mutatkozik be (lásd 7,14 és a könyv címzését 1,1-ben).
Judeai, aki Teqoaban lakik, egy Betlehem közelében lévő településben,
dombos, állattartásra alkalmas vidéken. A pásztorélet számtalan képe,
amely prófétai hagyatékát illusztrálja, tanúsítja ezt a jelzést.
Fellépésének időpontja a VIII. század második negyedére esik, amit II.
Jerobeám dicső uralma Izraelben emlékezetessé tesz (787-747),
Juda királya pedig Uzija volt (781-740), amint az a címzésben olvasható
(1,1). Ámosz egy évtizeddel előzi meg Ozeás prófétát.
Politikai téren az Északi Birodalom, a tíz törzsé, utolsó csendes
időszakát élvezi, főként a szomszédos Szíria hanyatlásának
köszönhetően, akik Asszíriai keleti terjeszkedésétől
szenvednek. Jerobeám visszaszerezte a régebben Izrael törzsei által
lakott területeket a Jordánon túl (2Kir 14,25), ezek a győzelmek a
nagyság álmait élesztik fel (lásd Ám 6,13-14). A nyugalom véglegesen
biztosítottnak tűnik (6,1-3), pedig halálos veszedelem fenyegeti
Izraelt: az asszír seregek egyre közelednek Palesztina felé. Gazdasági
téren a külfölddel lebonyolított kereskedelmi csereüzletek bizonyos
gazdagságot eredményeznek az országban, de kiélesedik a szociális
ellentét a szegények és gazdagok között. Szamariában főként elterjed a
fényűzés és virágzik az újonnan meggazdagodottak sznobizmusa (6,4-7;
3,12). A régebbi szolidaritás, amely összekapcsolta a szövetség népének
tagjait helyt ad a nyomorgóknak a hatalmasok általi
kizsákmányolásának, amit a bíróságok igazságtalan ítéletei fedeztek
(2,6-7; 4,1; 5,7). Vallási téren a szertartások fényűző
ceremóniái az egész népet büszkeséggel töltik el, de Ámosz ezekkel
szemben különös szigorral lép fel (4,4-5; 5, 4-5.21-27).
Ámosz hivatása különleges "ökumenikus" jelentőségűvé válik: Juda
királyságából kikerülve parancsot kap a jövendölésre Izrael
királyságában (lásd 7,15 és 1,1). A mai keresztények megosztottságát
nézve Ámoszt olyan igehirdetővel lehetne összehasonlítani, akit Isten
egyik hagyományos Egyháztól a másikhoz küldene el. Az Északi
Királyságba való eljövetele az egység jele: Izrael, bármilyen
megosztott politikai és vallási téren is, az Úr szemében egyetlen
egységes nép marad, akit kiválasztott és aki erről Neki számot kell
adjon. Ámosz valószínűleg Bételben fejti ki prófétai működését, mely az
Északi Királyság legfőbb szentélye, amely az elszakadáskor épült, hogy
a jeruzsálemi templommal vetélkedjék. Egyik nagy évenkénti ünnep
alkalmából lép fel, amelynek szertartásait a 4,4-5 beszéd látszik
leírni. De ezek a beszédek Szamáriát is érintik és néhányuk még a
fővárosban is elhangozhattak volna (például 3,9-12 vagy 6,1-7). Minden
esetre az utána következő nagy prófétákkal szemben Ámosz szolgálata
rövid időtartamú volt, csupán néhány hónap. Valószínűleg Betel papja
vetett véget működésének, aki feljelentette Ámoszt a királynál mint az
általános rend felforgatóját (7,10-17). Talán ennek a tilalomnak
hatására történt, hogy Ámosz - vagy egy csoport tanítványa - elkezdte
írásba foglalni látomásait és jövendöléseit és terjesztette el a nép
között. Így utána is szavai élőek maradtak, elterjedtek azt Úr szavára
figyelő hallgatók körében, prófétája közvetítésével. Néhány jövendölést
később iktathattak be a gyűjteménybe, hogy aktualizálják a próféta
küldetését új helyzetekben, például a Júda elleni jövendölés (2,4-5) és
talán a végső ígéret (9,11-15), melynek dátuma vitatott maradt.
Nyelvezete és üzenete
Vidéki születése ellenére Ámosz nem az a műveletlen nem-irodalmár, sőt
faragatlan valaki, amint gyakran állították. Elelmélkedik azokon az
eseményeken, amik saját hazája és a szomszéd népek életét kísérik;
előre látja az északról közeledő hatalmasságot, Asszíriát, aki
Szamariát legyőzi 721-ben vagy 722-ben. Érzékeny a föld és az ég
köréből érkező fenyegetésekre is, ezekben magának Istennek működését
látja. Tévednénk, ha Ámoszban olyan prédikátort látnánk, aki
elhanyagolja a nyelvezet formáját: jól tudja használni a bölcselet
kifinomultságait (lásd 3,3-8; 5,19; 6,12), valamint a liturgia
ünnepélyes gazdagságát (lásd 1,3-tól 2,16; 4,6-13; 5,4-6.14-15), lírai
lendülettel tud szólni (lásd 4,1-2; 9,1-4), szójátékokat alkalmazni,
ironikus hangot használni (lásd 3,12; 5,5; 6,13; 8,1). Nyelvezete
főként érzékletességével hat: üzenetének közvetítéséhez néhány szó
elégséges, villámcsapásként hatnak, minden illúziót kizáróak, mint a
földrengés (aminek emlékéhez küldetése kötődik, lásd 1,1). Ezek az
irodalmi adományok megnyilvánulnak, mivel tárgyának hatalma és nagysága
ragadta a prófétát magával: Izrael megátalkodottsága Isten szólításával
és hűségességével szemben.
Isten megjelent Ámosznak öt látomásában, ezek képezik a könyv utolsó
fejezeteinek fő tartalmát. Ámosz számára, aki a hagyományokhoz kötődött
és figyelemmel kísérte a történéseket ezek a látomások isteni
indíttatást jelentettek a szólásra: miután kétszer közbenjárt népéért
és két ízben elnyerte a megbocsátást, Isten közli Ámosszal, hogy nem
lesz több bocsánat (7,8) és hogy Jákob házát eltörli, nem teljesen
azonban (9,8). Ez a közlés kényszeríti szólásra (3,8), bár valamiféle
okosság hallgatásra indítaná (5,13).
Ámosz küldetésének tárgya Isten nagysága, hatalma és igazságossága,
amely kiterjed minden népre, de különleges, visszavonhatatlan szeretete
Izrael népével szemben. Emlékezetbe idézi a Törvényt, különösen azt,
ami a szabályozza a szertartásokat és ami a szegények és nyomorgók
jogait határozza meg. Ünnepélyesen és nagy hévvel hirdeti meg a
gazdagoknak, a hatalmasoknak, a bíráknak és papoknak amit az Evangélium
ismétel meg: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek,
velem tettétek (Mt 25,40). Ámosz arra is emlékezteti népét, hogy az a
vallásgyakorlás tetszik Istennek, ami alázatban és igazságban fejezi ki
Izrael válaszát Istenének szeretetére. Ezen a ponton is találkozik
Ámosz az Újszövetséggel: "Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad,
miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (1Kor 4,7).
Ámosz Istene féltékeny Isten, szeretete hajlíthatatlan, aki úgy
határozhat, hogy a világ gonoszsága messzire sodorhatja az embereket
tőle - és ezt néha meg is teszi - de aki arra is képes, és ezt meg is
teszi Izraelért és mindazokért, akik szellemükben Izraelhez tartoznak,
hogy ne hagyja magát legyőzni a bűn súlya által és a bűnösök esztelen
kívánságai által, akik Isten nélkül élnek, vagy törvényein kívül.
Kimondhatja, hogy a bűn és a gőg minden szenvedést ráhozhatnak a
bűnösre; túláraszthatja a bűnbocsánatot és a kegyelmet ott, ahol a bűn
és a gonoszság eláradt. Ámosz megtanít arra, hogy az ember imájának
olyan hatása lehet, hogy Isten irgalmára hat és visszavonhatja némely
elhatározását. A prófétának e közbenjárása Isten népéért kiteljesedését
Jézusnak az övéiért mondott imájában nyeri el (Jn 17).
Ámosz Istenének nincsen kettős arca: egy Istené, aki büntet és egy aki
megment. Ugyanaz az Isten és Úr az aki büntet, de aki meg akar menteni.
A büntetés maga felette áll az igazságszolgáltatás bocsánat nélküli
szigorú és rideg rendjén, mert a megsértett és elárult szeretet
kifejezése, ami utolsó felkiáltásával, a szenvedés bekövetkezte előtt,
még megtérésre szólít fel. Ozeás, aki Izraelben prófétál majd néhány
évvel Ámosz után újszerű nyelvezettel festi meg az isteni szeretetnek
ezt a drámáját.
Így Ámosz könyvének küldetése a következő:
egy fenyegetésekkel teli jövendölést: vannak akik
éhen halnak és szomjan halnak (8,11), mert túlságosan későn keresték
Isten Szavát és már nem találják azt;
egy jövendölést, ami a reményre nyílik (5,15; 9,8)
és amit más próféták is ismételnek: amikor minden elveszett, Isten
akkor is kegyelmezhet.
A Könyv felosztása
A cím után (1,1) és egy rövid bevezetés után (1,2) következik az első
rész, amely egy sor jövendölésből áll az Izraellel szomszédos hét
nemzetre vonatkozóan és Izrael ellen (1,3-2,16), mindegyik hasonló
forma szerint, csak az utolsó rész terjedelmesebb.
A második rész Izrael elleni jövendöléseket tartalmaz (3 - 6
fejezetek). Ezek közül az általában rövid és pontosabb rendszer
nélkül csoportosított beszédek közül ki kell emelnünk Izrael
bűnbánat-nélküliségére vonatkozókat (4,6-13), ez Bétel szertartásaira
vonatkozik (4,4-5; 5,4-5.21-27), a szociális igazságtalanság
elítélésére (3,9-11; 4,1-3), a gőg és a hamis biztonságérzetre
(3,1-2.12; 5,18-20; 6,1-7.13-14); a közelgő ítélet leírására (3,13-15;
5,1-3.13.16; 6,8-11); az Úrhoz való visszatérésre felhívó felszólításra
(5,4-6.14-15).
A harmadik rész (7. és 9. fejezetek) az öt látomás elbeszélését
tartalmazza, a négy első páronként kapcsolódik egymáshoz: a sáskák
(7,1-3) és a szárazság (7,4-6); a mérőón (7,7-8) és a nyár vége (érett
gyümölccsel teli kosár (8,1-2); befejezésként a szentély pusztulásának
látomása (9,1-4). Néhány jövendölés a látomások köré csoportosult (7,9;
8,3-14); 9,7-10), valamint Ámosz elűzetésének elbeszélése (7,10-17). A
gyűjtemény egy jövendöléssel fejeződik be az újjászületésről és
üdvösségről (9,11-15), amit egyesek haboznak magának Ámosznak
tulajdonítani.
Vissza a ÓSz menühöz