TOB - ÁMOSZ KÖNYVE

Bevezetés

A próféta és kora

Ámosz a legrégebbi próféta, akinek tettei és cselekedetei különálló bibliai gyűjteményt képeznek. Előtte más próféták jelentek meg Izraelben, akikről Sámuel és a Királyok könyvei szólnak. Ámosz új sort nyit meg, azoknak a prófétáknak sorát, akiket általában 'író prófétáknak' neveznek, mert a Biblia közbelépéseik közvetlen visszhangját őrizte meg azokban a könyvekben, amelyek nevüket viselik. Ezek a gyűjtemények rendszerint nem a prófétáknak saját művei, hanem tanítványaiké, ahogyan az evangéliumok is Jézus tevékenységét és beszédeit tartalmazzák. Azonban néhány részlet, nevezetesen azok a helyek, ahol a próféta első személyben fejezi ki mondanivalóját, származhatnak saját kezüktől, így Ámosz öt látomásáról szóló elbeszélés könyvének 7, 8 és 9 fejezetében.

Az Ámosz név héber nyelven a hordozni igét idézi. Ez az Amosya név lerövidített alakja lehet, vagyis az Úr hordoz, név amiben, mint oly gyakran, kifejezésre jut a hála az Úr jótékony közbelépéséért. Ámosz maga pásztorként mutatkozik be (lásd 7,14 és a könyv címzését 1,1-ben). Judeai, aki Teqoaban lakik, egy Betlehem közelében lévő településben, dombos, állattartásra alkalmas vidéken. A pásztorélet számtalan képe, amely prófétai hagyatékát illusztrálja, tanúsítja ezt a jelzést.

Fellépésének időpontja a VIII. század második negyedére esik, amit II. Jerobeám dicső uralma Izraelben  emlékezetessé tesz (787-747), Juda királya pedig Uzija volt (781-740), amint az a címzésben olvasható (1,1). Ámosz egy évtizeddel előzi meg Ozeás prófétát.

Politikai téren az Északi Birodalom, a tíz törzsé, utolsó csendes időszakát élvezi,  főként a szomszédos Szíria hanyatlásának köszönhetően, akik Asszíriai keleti   terjeszkedésétől szenvednek. Jerobeám visszaszerezte a régebben Izrael törzsei által lakott területeket a Jordánon túl (2Kir 14,25), ezek a győzelmek a nagyság álmait élesztik fel (lásd Ám 6,13-14). A nyugalom véglegesen biztosítottnak tűnik (6,1-3), pedig halálos veszedelem fenyegeti Izraelt: az asszír seregek egyre közelednek Palesztina felé. Gazdasági téren a külfölddel lebonyolított kereskedelmi csereüzletek bizonyos gazdagságot eredményeznek az országban, de kiélesedik a szociális ellentét a szegények és gazdagok között. Szamariában főként elterjed a fényűzés és virágzik az újonnan meggazdagodottak sznobizmusa (6,4-7; 3,12). A régebbi szolidaritás, amely összekapcsolta a szövetség népének tagjait helyt ad a nyomorgóknak a hatalmasok általi  kizsákmányolásának, amit a bíróságok igazságtalan ítéletei fedeztek (2,6-7; 4,1; 5,7).  Vallási téren a szertartások fényűző ceremóniái az egész népet büszkeséggel töltik el, de Ámosz ezekkel szemben különös szigorral lép fel (4,4-5; 5, 4-5.21-27).

Ámosz hivatása különleges "ökumenikus" jelentőségűvé válik: Juda királyságából kikerülve parancsot kap a jövendölésre Izrael királyságában (lásd 7,15 és 1,1). A mai keresztények megosztottságát nézve Ámoszt olyan igehirdetővel lehetne összehasonlítani, akit Isten egyik hagyományos Egyháztól a másikhoz küldene el. Az Északi Királyságba való eljövetele az egység jele: Izrael, bármilyen megosztott politikai és vallási téren is, az Úr szemében egyetlen egységes nép marad, akit kiválasztott és aki erről Neki számot kell adjon. Ámosz valószínűleg Bételben fejti ki prófétai működését, mely az Északi Királyság legfőbb szentélye, amely az elszakadáskor épült, hogy a jeruzsálemi templommal vetélkedjék. Egyik nagy évenkénti ünnep alkalmából lép fel, amelynek szertartásait a 4,4-5 beszéd látszik leírni. De ezek a beszédek Szamáriát is érintik és néhányuk még a fővárosban is elhangozhattak volna (például 3,9-12 vagy 6,1-7). Minden esetre az utána következő nagy prófétákkal szemben Ámosz szolgálata rövid időtartamú volt, csupán néhány hónap. Valószínűleg Betel papja vetett véget működésének, aki feljelentette Ámoszt a királynál mint az általános rend felforgatóját (7,10-17). Talán ennek a tilalomnak hatására történt, hogy Ámosz - vagy egy csoport tanítványa - elkezdte írásba foglalni látomásait és jövendöléseit és terjesztette el a nép között. Így utána is szavai élőek maradtak, elterjedtek azt Úr szavára figyelő hallgatók körében, prófétája közvetítésével. Néhány jövendölést később iktathattak be a gyűjteménybe, hogy aktualizálják a próféta küldetését új helyzetekben, például a Júda elleni jövendölés (2,4-5) és talán a végső ígéret (9,11-15), melynek dátuma vitatott maradt.

Nyelvezete és üzenete

Vidéki születése ellenére Ámosz nem az a műveletlen nem-irodalmár, sőt faragatlan valaki, amint gyakran állították. Elelmélkedik azokon az eseményeken, amik saját hazája és a szomszéd népek életét kísérik; előre látja az északról közeledő hatalmasságot, Asszíriát, aki Szamariát legyőzi 721-ben vagy 722-ben. Érzékeny a föld és az ég köréből érkező fenyegetésekre is, ezekben magának Istennek működését látja. Tévednénk, ha Ámoszban olyan prédikátort látnánk, aki elhanyagolja a nyelvezet formáját: jól tudja használni a bölcselet kifinomultságait (lásd 3,3-8; 5,19; 6,12), valamint a liturgia ünnepélyes gazdagságát (lásd 1,3-tól 2,16; 4,6-13; 5,4-6.14-15), lírai lendülettel tud szólni (lásd 4,1-2; 9,1-4), szójátékokat alkalmazni, ironikus hangot használni (lásd 3,12; 5,5; 6,13; 8,1). Nyelvezete főként érzékletességével hat: üzenetének közvetítéséhez néhány szó elégséges, villámcsapásként hatnak, minden illúziót kizáróak, mint a földrengés (aminek emlékéhez küldetése kötődik, lásd 1,1). Ezek az irodalmi adományok megnyilvánulnak, mivel tárgyának hatalma és nagysága ragadta a prófétát magával: Izrael megátalkodottsága Isten szólításával és hűségességével szemben.

Isten megjelent Ámosznak öt látomásában, ezek képezik a könyv utolsó fejezeteinek fő tartalmát. Ámosz számára, aki a hagyományokhoz kötődött és figyelemmel kísérte a történéseket ezek a látomások isteni indíttatást jelentettek a szólásra: miután kétszer közbenjárt népéért és két ízben elnyerte a megbocsátást, Isten közli Ámosszal, hogy nem lesz több bocsánat (7,8) és hogy Jákob házát eltörli, nem teljesen azonban (9,8). Ez a közlés kényszeríti szólásra (3,8), bár valamiféle okosság hallgatásra indítaná (5,13).

Ámosz küldetésének tárgya Isten nagysága, hatalma és igazságossága, amely kiterjed minden népre, de különleges, visszavonhatatlan szeretete Izrael népével szemben. Emlékezetbe idézi a Törvényt, különösen azt, ami a szabályozza a szertartásokat és ami a szegények és nyomorgók jogait határozza meg. Ünnepélyesen és nagy hévvel hirdeti meg a gazdagoknak, a hatalmasoknak, a bíráknak és papoknak amit az Evangélium ismétel meg: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek (Mt 25,40). Ámosz arra is emlékezteti népét, hogy az a vallásgyakorlás tetszik Istennek, ami alázatban és igazságban fejezi ki Izrael válaszát Istenének szeretetére. Ezen a ponton is találkozik Ámosz az Újszövetséggel: "Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?  (1Kor 4,7).

Ámosz Istene féltékeny Isten, szeretete hajlíthatatlan, aki úgy határozhat, hogy a világ gonoszsága messzire sodorhatja az embereket tőle - és ezt néha meg is teszi - de aki arra is képes, és ezt meg is teszi Izraelért és mindazokért, akik szellemükben Izraelhez tartoznak, hogy ne hagyja magát legyőzni a bűn súlya által és a bűnösök esztelen kívánságai által, akik Isten nélkül élnek, vagy törvényein kívül. Kimondhatja, hogy a bűn  és a gőg minden szenvedést ráhozhatnak a bűnösre; túláraszthatja a bűnbocsánatot és a kegyelmet ott, ahol a bűn és a gonoszság eláradt. Ámosz megtanít arra, hogy az ember imájának olyan hatása lehet, hogy Isten irgalmára hat és visszavonhatja némely elhatározását. A prófétának e közbenjárása Isten népéért kiteljesedését Jézusnak az övéiért mondott imájában nyeri el (Jn 17).

Ámosz Istenének nincsen kettős arca: egy Istené, aki büntet és egy aki megment. Ugyanaz az Isten és Úr az aki büntet, de aki meg akar menteni. A büntetés maga felette áll az igazságszolgáltatás bocsánat nélküli szigorú és rideg rendjén, mert a megsértett és elárult szeretet kifejezése, ami utolsó felkiáltásával, a szenvedés bekövetkezte előtt, még megtérésre szólít fel. Ozeás, aki Izraelben prófétál majd néhány évvel Ámosz után újszerű nyelvezettel festi meg az isteni szeretetnek ezt a drámáját.

Így Ámosz könyvének küldetése a következő:

    egy fenyegetésekkel teli jövendölést: vannak akik éhen halnak és szomjan halnak (8,11), mert túlságosan későn keresték Isten Szavát és már nem találják azt;
    egy jövendölést, ami a reményre nyílik (5,15; 9,8) és amit más próféták is ismételnek: amikor minden elveszett, Isten akkor is kegyelmezhet.

A Könyv felosztása

A cím után (1,1) és egy rövid bevezetés után (1,2) következik az első rész, amely egy sor jövendölésből áll az Izraellel szomszédos hét nemzetre vonatkozóan és Izrael ellen (1,3-2,16), mindegyik hasonló forma szerint, csak az utolsó rész terjedelmesebb.

A második rész Izrael elleni jövendöléseket tartalmaz (3 - 6 fejezetek). Ezek közül az  általában rövid és pontosabb rendszer nélkül csoportosított beszédek közül ki kell emelnünk Izrael bűnbánat-nélküliségére vonatkozókat (4,6-13), ez Bétel szertartásaira vonatkozik (4,4-5; 5,4-5.21-27), a szociális igazságtalanság elítélésére (3,9-11; 4,1-3), a gőg és a hamis biztonságérzetre (3,1-2.12; 5,18-20; 6,1-7.13-14); a közelgő ítélet leírására (3,13-15; 5,1-3.13.16; 6,8-11); az Úrhoz való visszatérésre felhívó felszólításra (5,4-6.14-15).

A harmadik rész (7. és 9. fejezetek) az öt látomás elbeszélését tartalmazza, a négy első páronként kapcsolódik egymáshoz: a sáskák (7,1-3) és a szárazság (7,4-6); a mérőón (7,7-8) és a nyár vége (érett gyümölccsel teli kosár (8,1-2); befejezésként a szentély pusztulásának látomása (9,1-4). Néhány jövendölés a látomások köré csoportosult (7,9; 8,3-14); 9,7-10), valamint Ámosz elűzetésének elbeszélése (7,10-17). A gyűjtemény egy jövendöléssel fejeződik be az újjászületésről és üdvösségről  (9,11-15), amit egyesek haboznak magának Ámosznak tulajdonítani.

Vissza a ÓSz menühöz