TOB - ESZTER KÖNYVE
Bevezetés
Ez a történet elbeszéli hogyan lett Eszter, egy fiatal zsidó lány az
elhurcoltak közül, Perzsia királynője. Hogyan fedezte fel Mardokeus,
Eszter unokatestvére és gyámja, a király élete elleni összeesküvést.
Hogyan igyekezett Ámán a zsidókat kiirtani, hogyan járt közbe Eszter,
saját élete kockáztatásával. Hamant felakasztották és a zsidók
engedélyt kaptak az Államtól ellen-pogrom végrehajtására. Ennek
évfordulóját ünneplik a Purim, vagyis "Sorsolás" ünnepén, a
sorshúzás emlékére, aminek során Ámán maga választotta ki
elpusztításának napját.
Sem Ezdrás, sem Nehemiás sem a Sirák fia könyve erről nem szól.
Qumranban nem került elő töredék ebből a könyvbol - ez az egyetlen ami
hiányzik. Ezzel szemben a 2Mak 15,36 célzást test "Mardokeus napjára",
ami arra vall, hogy Kr.e. az I. század első felében ez az ünnep
létezett Palesztinában. Igaz, hogy 3,8 kevésbé illeszkedik a perzsa
toleranciához, mint Antiochus IV. Epifánosz hajthatatlan üldözéséhez,
akkor arra lehet gondolni, hogy a szerző a II. század végén írta a
könyvet, vagyis három századdal I. Xerkszes után, valószínűleg
Mezopotámiában, ahonnan bizonyos ismereteket szerzett abból az időből,
amikor Palesztinában tartózkodott. A stílus különbözősége és az
ellentmondások 9,20-32-ig hozzátoldásra engednek következtetni,
ugyanúgy, mint 10,1-3 esetében. De a leglényegesebb hozzátoldás a
Septuagintáé (93 vers a héber szöveg 167 verseihez), aminek vége
tanúsítja, hogy a héber könyv korábbi volt a szóban forgó
Ptolemaiosznál.
A görög nyelvű Eszter hozzátoldások vallásosabbá teszik ezt a könyvet,
ahol soha sincsen szó Istenről, ahol minden a ravaszság, leleményesség
erejével látszik csak elintéződni és aminek kánonba való felvétele
nehézségekbe ütközött. Azonban 4.14 elég arra, hogy emlékeztessen a
történelem ura nem egy s más emberi hatalom, hanem bizony az, aki
kiválasztotta a zsidó népet; cselekvőleg lép be a történelembe, nem "ex
machina", hanem tanúinak tettei által.
A könyv felmutat ismereteket Szuza topográfiájáról, kronológiájáról és
adminisztrációjáról, ennek ellenére az elbeszélés nem történelmi. A
király kivételével a többi személy ismeretlen. A királynő mindig perzsa
volt és az akkori királyné neve Amestris volt. Soha nem volt ilyen
anti-pogrom, ami csupán be nem teljesült vágyálom. Ezzel szemben elég
pogrom volt a zsidó történelemben ahhoz, hogy ez a történetnek, aminek
kiindulópontja népük egyik tagja lehetett, célja lehetett a Purim ünnep
igazolása, melynek liturgiája a mai napig karnevál jellegű. Ez az
idegen "Purim" név, amit 9,24-26 megmagyaráz, azt mutatja, hogy e zsidó
ünnep egy pogány ünnep átvétele. A babiloni Új Év ünnepére gondoltak,
ahol Marduk legyőzve a káoszt a Sorsokat tartja keze között; gondoltak
a babiloni istenek Marduk és Ishtar harcára is az elamita istenek,
Humman és Vasti ellen; vagy a varázslók leölésére Dáriusz által; vagy a
perzsa karneválra. Egyik feltételezés sem teljesen kielégítő. Egyik
befolyást sem lehet kizárni. A zsidók szembesültek egyrészt ezekkel a
pogány ünnepekkel és azok mitológiájával, másrészt az őket érő
üldöztetésekkel, feltették a kérdést, hogy ezek az ünnepek számukra mit
jelentenek és hogyan lehetnek eszközei küldetésük közlésének. Ugyanúgy,
mint a többi zsidó ünnepnél is átvették a mítoszt és beiktatták a
történelembe, mivel az Ószövetség számára az Isten ismeretének útja az
emberek története, amin belül kiválasztotta és életben tartotta népét.
Ezért a pogány ünnepet átvették és törvényesítették a zsidó legenda
által, ami történelmi tapasztalatokra alapozva a pogány ünnepet
megfosztotta mítoszától, amint ezt az Egyház tette a napkultusz
esetében Karácsony ünnepével.
Felmerül a kérdés, hogy a keresztények hogyan fogadhatták el Rut könyve
mellett ezt a könyvet, ahol a bosszúállás ilyen lényeges helyet foglal
el. Itt láthatjuk a zsidó probléma aggasztó valóságát, ezekkel az
emberekkel, akiket a nemzetek nem voltak képesek asszimilálni, véget
nem érő csapásokkal és ellencsapásokkal. Azt is észlelhetjük, hogy még
egy teljhatalmú abszolút állam sem képes a zsidókérdést megoldani. Ez a
kérdés ugyanis csakis Istentől függ, akiről az Ószövetség állítja, hogy
kiválasztotta ezt a különleges népet, hogy megismertesse a világgal
kinyilatkoztatását. Sem Ámán szándéka a zsidókérdés megoldására, sem
Mardokeus bosszúszándékával nem oldanak meg semmit. Izrael túlélte a
pogromokat, egy ellen-pogrom álma nem rendezi el a problémát: igazolja
a következő pogrom jogosságát amikor megkísérlik hogy Izraelből
ugyanolyan népet formáljanak, mint a többi. Azonban az akasztófára nem
a zsidót akasztják ellenségei, sem pedig az ellenségeiket a zsidók,
hanem Jézus Krisztust, akit együtt feszítettek keresztre a zsidók és a
pogányok, hogy mindketten megtérjenek és egyesüljenek őbenne.
Vissza a ÓSz menühöz