TOB - ESZTER KÖNYVE

Bevezetés

Ez a történet elbeszéli hogyan lett Eszter, egy fiatal zsidó lány az elhurcoltak közül, Perzsia királynője. Hogyan fedezte fel Mardokeus, Eszter unokatestvére és gyámja, a király élete elleni összeesküvést. Hogyan igyekezett Ámán a zsidókat kiirtani, hogyan járt közbe Eszter, saját élete kockáztatásával. Hamant felakasztották és a zsidók engedélyt kaptak az Államtól ellen-pogrom végrehajtására. Ennek évfordulóját ünneplik a Purim, vagyis "Sorsolás"  ünnepén, a sorshúzás emlékére, aminek során Ámán maga választotta ki elpusztításának napját.

Sem Ezdrás, sem Nehemiás sem a Sirák fia könyve erről nem szól. Qumranban nem került elő töredék ebből a könyvbol - ez az egyetlen ami hiányzik. Ezzel szemben a 2Mak 15,36 célzást test "Mardokeus napjára", ami arra vall, hogy Kr.e. az I. század első felében ez az ünnep létezett Palesztinában. Igaz, hogy 3,8 kevésbé illeszkedik a perzsa toleranciához, mint Antiochus IV. Epifánosz hajthatatlan üldözéséhez, akkor arra lehet gondolni, hogy a szerző a II. század végén írta a könyvet, vagyis három századdal I. Xerkszes után, valószínűleg Mezopotámiában, ahonnan bizonyos ismereteket szerzett abból az időből, amikor Palesztinában tartózkodott. A stílus különbözősége és az ellentmondások 9,20-32-ig hozzátoldásra engednek következtetni, ugyanúgy, mint 10,1-3 esetében. De a leglényegesebb hozzátoldás a Septuagintáé (93 vers a héber szöveg 167 verseihez), aminek vége tanúsítja, hogy a héber könyv korábbi volt a szóban forgó Ptolemaiosznál.

A görög nyelvű Eszter hozzátoldások vallásosabbá teszik ezt a könyvet, ahol soha sincsen szó Istenről, ahol minden a ravaszság, leleményesség erejével látszik csak elintéződni és aminek kánonba való felvétele nehézségekbe ütközött. Azonban 4.14 elég arra, hogy emlékeztessen a történelem ura nem egy s más emberi hatalom, hanem bizony az, aki kiválasztotta a zsidó népet; cselekvőleg lép be a történelembe, nem "ex machina", hanem tanúinak tettei által.

A könyv felmutat ismereteket Szuza topográfiájáról, kronológiájáról és adminisztrációjáról, ennek ellenére az elbeszélés nem történelmi. A király kivételével a többi személy ismeretlen. A királynő mindig perzsa volt és az akkori királyné neve Amestris volt. Soha nem volt ilyen anti-pogrom, ami csupán be nem teljesült vágyálom. Ezzel szemben elég pogrom volt a zsidó történelemben ahhoz, hogy ez a történetnek, aminek kiindulópontja népük egyik tagja lehetett, célja lehetett a Purim ünnep igazolása, melynek liturgiája a mai napig karnevál jellegű. Ez az idegen "Purim" név, amit 9,24-26 megmagyaráz, azt mutatja, hogy e zsidó ünnep egy pogány ünnep átvétele. A babiloni Új Év ünnepére gondoltak, ahol Marduk legyőzve a káoszt a Sorsokat tartja keze között; gondoltak a babiloni istenek Marduk és Ishtar harcára is az elamita istenek, Humman és Vasti ellen; vagy a varázslók leölésére Dáriusz által; vagy a perzsa karneválra. Egyik feltételezés sem teljesen kielégítő. Egyik befolyást sem lehet kizárni. A zsidók szembesültek egyrészt ezekkel a pogány ünnepekkel és azok mitológiájával, másrészt az őket érő üldöztetésekkel, feltették a kérdést, hogy ezek az ünnepek számukra mit jelentenek és hogyan lehetnek eszközei küldetésük közlésének. Ugyanúgy, mint a többi zsidó ünnepnél is átvették a mítoszt és beiktatták a történelembe, mivel az Ószövetség számára az Isten ismeretének útja az emberek története, amin belül kiválasztotta és életben tartotta népét. Ezért a pogány ünnepet átvették és törvényesítették a zsidó legenda által, ami történelmi tapasztalatokra alapozva a pogány ünnepet megfosztotta mítoszától, amint ezt az Egyház tette a napkultusz esetében Karácsony ünnepével.

Felmerül a kérdés, hogy a keresztények hogyan fogadhatták el Rut könyve mellett ezt a könyvet, ahol a bosszúállás ilyen lényeges helyet foglal el. Itt láthatjuk a zsidó probléma aggasztó valóságát, ezekkel az emberekkel, akiket a nemzetek nem voltak képesek asszimilálni, véget nem érő csapásokkal és ellencsapásokkal. Azt is észlelhetjük, hogy még egy teljhatalmú abszolút állam sem képes a zsidókérdést megoldani. Ez a kérdés ugyanis csakis Istentől függ, akiről az Ószövetség állítja, hogy kiválasztotta ezt a különleges népet, hogy megismertesse a világgal kinyilatkoztatását. Sem Ámán szándéka a zsidókérdés megoldására, sem Mardokeus bosszúszándékával nem oldanak meg semmit. Izrael túlélte a pogromokat, egy ellen-pogrom álma nem rendezi el a problémát: igazolja a következő pogrom jogosságát amikor megkísérlik hogy Izraelből ugyanolyan népet formáljanak, mint a többi. Azonban az akasztófára nem a zsidót akasztják ellenségei, sem pedig az ellenségeiket a zsidók, hanem Jézus Krisztust, akit együtt feszítettek keresztre a zsidók és a pogányok, hogy mindketten megtérjenek és egyesüljenek őbenne.

Vissza a ÓSz menühöz