TOB - EZEKIEL KÖNYVE
Bevezetés
Ezekiel: zavarbaejtő személy, tagadhatatlanul hallatlan változatos
zsenialitású, oly gazdag, olyan összetett, hogy könyve túltömöttnek,
nehezen követhetőnek tűnik. Pedig ez a könyv olyan férfi tanúságtételét
tartalmazza, aki Izrael történetének legszuggesztívebb pillanatait élte
meg és aki lelki élményei folytán leginkább képes megvilágítani Isten
népének sorsát. Nem a legnagyobb mértékben aktuális-e ma is?
Ezekiel könyve
Felépítése egyszerűnek és logikusnak tűnik. A próféta meghívásának
elbeszélése után (1,1-3,21), Jeruzsálem elítélését bejelentő jóslatok
következnek (3,22-24,27), valamint a nemzetek szenvedéseire (25-32) és
a megsemmisült nép megújulására vontkozóak (33-37). A könyv egy távoli
horizont széles perspektíváinak bemutatásával fejeződik be: az olvasó
szeme előtt először Isten népének rettenetes ellenségekkel szembeni
döntő csatája játszódik le (38-39); ezután jelenik meg a hegy
felmagasodó körvonala amelyiken Ezekiel megpillantja Isten népének
jövőbeli, megújult fővárosát (40-48).
Ha azonban túljutottunk ezen a logikus rendszeren, a könyv meglep
minket bizonyos szabadsággal, amit rendetlenségnek lehetne minősíteni.
Így adódik, hogy a 34. fejezeten belül a pásztor és a nyáj témája
különböző értelemben bontakozik ki (igaz, hogy Jeremiás 23.1-6
sugallata alapján). Az 1. fejezet különös adatok halmazatát tartalmazza
látszólag teljesen feleslegesen, - például a kerekeket - vagy pedig
ráadásként, nem törődve a nyelvtani összefüggéssel.
Ebből a rendetlenségből Ezekiel tanítványait nagy felelősség terheli.
Úgy tűnik, minden logikát semmibe véve jóslatait feldarabolták:
3,22.27; 4,4-8; 24,15-27 és 33,21.22 részei lehetnek egy összefüggő
elbeszélés tagjainak. Vagy pedig helytelenül összekötöttek egymástól
független jóslatokat, összefűzve azokat mesterkélt kapcsokkal: így
történt, hogy a "kard" kifejezés (21 fejezet) kapocsként szerepel
egymástól idegen részek között: az Úr kardja (6-12 versek), a
kiélesített kard (13-22 versek), Babilon királyáról (23-32 versek), az
ammoniták ellen (33-37 versek). Lehet, hogy a tanítványok többször
megismételték ugyanazokat a jövendöléseket: "az Úr igaz útjai"-ról
szóló megállapításokat megtalálhatjuk azonos, vagy majdnem azonos
formában 18,1-32 és 33-10-20-ig.
Ezekiel maga nem áll távol könyvének jelenlegi megjelenési formájától;
o volt az első, aki túlterhelte a mondatokat részletezésekkel,
fejezeteit paragrafusokkal, amelyek tagadhatatlanul hatalmas tanítást
hordoztak, de a kezdeti harmóniát megzavarták: így például
kiegészíthette a látomásainak elbeszélésével (1-3; 8-11) vagy bizonyos
prófétai gesztusokkal (4,4-17), stb. Egyébként ezt követelte változó,
labilis zsenialitása, amit majdnem betegesnek mondhatnánk: nem
láthatjuk őt leborulva (3,15), megnémulva (3,26), megbénulva (4,4-8)?
Ez a zseni nem tudja megvédeni magát a szélsőségek vonzásától:
fergeteges és aprólékoskodó, hol fenséges, hol hétköznapi. Behódol a
barokk túldíszítettségnek, megrészegül a szürrealizmustól (lásd
költeményeit a sasról 17,1-10, a sárkányról 32,1-8), majd hirtelen
féket vet vad képzeletére, dagályos kifejezésmódjára és egy kazuista
hideg meghatározásaira vált át (18 és 33 fejezetek), monoton, gépies
földrajzi leírást ad (47 és 48 fejezetek), építészeti adatok száraz
felsorolását adja(40 és 42 fejezetek), vagy aprólékos rubrikák fárasztó
bekezdéseit közli (44; 46 fejezetek). Ugyanaz az ember az is, aki
vezetteti magát a történelem pontos jelzőkövei által: a történelmi
utalások gyakoriak a 16; 19 fejezetek hátterében, vagy a Nemzetek
elleni különböző jóslatokban, ugyanakkor otthonos a kimeríthetetlen
gazdagságokban, tünékeny, meghatározhatatlan távlatokban, amit a
mondavilág felidézése nyújt: az első emberé és az Éden-kerté (28
fejezet), a kozmikus fa 31 fejezet), az alvilág országai (32 fejezet).
Ezekiel próféta
A könyv folyamán, aminek felépítése, stílusa már felvázolja egy személy
körvonalait, végül egy személyiség jelenik meg szemeink előtt, Ezekiel,
a próféta.
Kortársa Jeruzsálem bukásának (578), néha azt a benyomást kelti, mintha
jóslatait a palesztin fővárosban kezdte volna meg, mielőtt még
folytatta és befejezte volna azokat az elhurcoltak körében, a Kebar
folyó partján. Ez magyarázná, többek között, azt az aprólékosságot,
amivel leírja mindazokat a bálványimádási módokat, amik a Templomban
folytak (8 fejezet). Ez az érv nem meggyőző és a kommentátorok többsége
azt gondolja, hogy Ezekiel egész prófétai tevékenysége babiloni földön
folyt le, Tel-Aviv város közelében. A prófétát oda vitték Jeruzsálem
lerombolása előtt, Nabukodonozor első palesztin razziái idején (598).
Egyes jövendölések időpontja adott; a kezdeti látomásé bizonytalan
(1,1.2 lásd v. 1 a jegyzetet), de a többi méltó a figyelemre.
Jeruzsálem bűneinek látomása (8,1) a hatodik esztendőre tevődik
(Jojakin király száműzetésének hatodik évére, ami Ezekielnél is
érvényes), vagyis 592-re. Az üstről szóló jövendölést (24,1) a
kilencedik évre teszik, vagyis 589-re, ugyanarra a december hónapra,
amikor elkezdődik Jeruzsálem ostroma, mások a tizedikre teszik, vagyis
588-ra, olyan időpontra, amikor Egyiptom fáraója igen rossz helyzetben
van (29,1), a tizenegyedikre, vagyis 578-ra (26,1), a tizenkettedikre,
vagyis 585 kezdetére (33,21), a huszonötödikre, vagyis 573-ra (40,1) és
végül a huszonhetedikre, vagyis 571-re (29,17).
Ezekiel üzenete
Tehát Bbilonban zajlik le annak tevékenysége, aki addig pap volt és aki
élete végéig megtartotta papi mentalitását, szakértő a szertartások, a
liturgia, az előírások, a templomi előírások terén (40-48 fejezetek).
Ugyanitt történik, hogy hirtelen minden összeomlik benne; két esemény
történik: Isten dicsőségének kitörése ezt a papot prófétává változtatja
és Jeruzsálem eleste az ítélet prédikátorát az üdvösség prédikátorává
változtatja.
A dicsőség kitörése
Egy bizonyos naptól kezdve Ezekiel életét elárasztja az Úr dicsősége.
Több ízben mutatkozik az meg (1,28; 3,12; 8,4; 10,1; 43,2), és minden
alkalommal szédületbe, önkívületbe kerül (3,15).
Mit lát ekkor? Egy nagy felhőn belül, amit vihar eloz meg, közben forgó
tüzet, majd élőlényeket: négyen vannak, repülnek és egy égboltot
tartanak, amelyen egy trón jelenik meg. Fölötte egy emberhez hasonló
alak látszik, körülötte nagy fényesség ... Ez az Úr dicsőségének
látványa (1,4-28).
A próféta újra éli, de másfajta szellemben, más összefüggésben nagy
elődjének Izajásnak látomását. Részesült az Úr transzcendens voltának
lenyugöző látomásban, annak dicsőségét láthatta, aki az egész föld
Királya (Iz 6,3). Ez az utolsó meghatározás hiányzik Ezekiel eredeti
leírásából, de a próféta sugallja ennek igazságát másodlagos vonások
hozzáadásával, kockáztatva elsődleges intuíciójának elhomályosítását.
Evvel magyarázható a fantasztikus állatok hosszas leírása, amiket a
babiloniak mitikus állatseregéből vett át, amiket a próféta az Úr
szolgálatába kíván állítani. Vagy a teljesen felesleges képzeletbeli
kerekek felidézése, amik a maguk módján mutatják, hogy a dicsőség
mindenható minden helyen.
Lesújtva ettől a látomástól Ezekiel hevesen érzékeli kicsinységét; a
Dicsőséggel szemben o csak nyomorult és nevetséges, botladozó és kábult
ember fia (1,28; 2,2; 3,14-17; 22-24). Lesújtott rá az Úr keze (1,3;
3,22; 33,22; 37,1; 40,1) (8,1), súlyosan nehezedik rá (3,14); az Úr
Lelke leszáll rá (2,2; 3,24), (11,5), hogy elragadja ot (3,12.14; 8,3;
11,1.24; 43,5).
De a próféta meglátja a Dicsőséget, amint kijön a Templomból és
eltávozik Jeruzsálemből (11,22.23). Az Úr elhagyja Siont! Miért? Hogyan
lehet ez?
Egy ilyen drámai elválás okát Ezekiel Izrael bűnében találja meg, az e
vidéken uralkodó bajban, aminek igyekszik súlyosságát, kiterjedését és
mélységét megállapítani. Ez a bun az erőszak cselekedete, ahol vért
ontanak (7,23; 9,9; 16,36; 18,10, stb.), amit a próféta, legalábbis egy
alkalommal, egy szintre helyezi az istentelenséggel (36,18); mert az ő
számára a főbun a bálványimádás (14,1-8), amit gyakorolni lát minden
hegyen, a fák alatt (6,3.6.13; 16,16; 20,28.29) sőt még a Jeruzsálemi
Templomban is (8. fejezet). Jeleit találja ennek a belső kapu
bejáratánál (3-6 vers), a templomtér bejáratánál (7-13), az Úr
szentélyében (14.15 versek), az előcsarnok és az oltár között (16 v.).
Izrael további bűne a mindennapos erkölcstelenség; Ezekiel leírja
ezeket kölcsönözve a bűnök megvallásának megfogalmazását, amik a
szentélyekben voltak szokásban (18,5-9; 22,3-12.23-30).
Ezekiel újra és újra ismétli, hogy ez a bűn irtózatos, utálatos (5,
9-11; 6,9; 16,22,52); ez hűtlenségi cselekedet, házasságtörés,
megbecstelenítési cselekedet. A próféta ezt a témát a talált gyermek
allegóriáján fejti ki, akit örökbe fogadnak, megesküdött vele és aki
végül "elbizakodott ringyóvá" lett (16,30); újra kifejti a két nővér
történetében, Ohola (Szamaria) és Oholiba (Jeruzsálem) a hűtlen
feleségek, akik szemérmetlen prostitúciónak adják át magukat (23.
fejezet).
A próféta végül felfedezi a bűnös hűtlenség gyökerét, aminek Jeruzsálem
átadja magát, ez a gőg. Ez a Szodoma pogányainak bűne (16,49-50),
Tirusz királyáé (28,2.5.17), Egyiptomé (30,6.18) és Egyiptom fáraóié
(32,12; 35,13), ez Izrael bune is (7,20.24; 33,28), a saját szépségével
eltelt hitvesé (16,15.56); ez továbbá Izrael fejedelmének bűne is
(21,30-31).
Jeruzsálemnek egyébként nem pogány eredetű, hiszen amorita apától és
hettita anyától származik (16,3.45)? Romlottsága, ami története egész
folyamán megmutatkozik (20. fejezet), vele született tulajdonság (16.
fejezet) és Jákob-Izrael hosszú egyiptomi tartózkodása, ahol Isten
megesküdött, felemelt kézzel, és azt mondta: Én vagyok z Úr, a ti
Istenetek (20,5), a leglejutóbb következményekkel járt: Izrael itt
kerítette hatalmába a bálványok iránti szenvedély, aminek későbbiekben
senki sem volt képes ellenállni (20. fejezet).
Ennek a népnek körében vált prófétává Ezekiel, avval a küldetéssel,
hogy kikiáltsa Isten szavát. Ez a szó áthatja őt, mint a táplálék és
édességgel tölti el (3,2.3): és Buzi fiának tapasztalnia kell, hogy
tövisbe és tüskébe lép valahányszor kiáltja: Ezt mondja az úr (3,11).
Ne hagyjon fel azonban tevékenységével, mert a lényeg csak az, hogy az
elhurcoltak, bármilyen lázadóak is, tudják meg, hogy próféta van
közöttük (2,5).
Ezekiel "kémlelő lesz Izrael szolgálatában". A gonosznak mondania kell:
"Meg fogsz halni", hogy a gonosz elhagyja gonoszságát és élhessen;
figyelmeztetnie kell az igazat, hogy ne vétkezzen, hogy életben
maradhasson (3,16-21); mivel ellentétben a szólással, amit szívesen
alkalmaznak Izraelben, o állandóan ismétli: Aki vétkezett, az hal meg;
a fiú nem viseli apja vétkét, és az apa nem viseli fia vétkét (18,4-20).
Ha azonban Ezekiel elmulasztja figyelmeztetni a gonoszt, rajta kérik
számon a gonosznak vérét, aki megfelelő figyelmeztetés híján pusztult
el (3,18). Ez a feltevés nem hiábavaló, ebben az időben számos
állítólagos próféta működött, akik saját elgondolásaikat követték,
anélkül hogy valaha is látomásuk lett volna. Hasonlóak a kőmuvesekhez,
akik megelégszenek avval, hogy a repedezett falat bevakolják,
kockáztatva, hogy az egész ledőljön. Ilyenek azok a próféták, akik
békeüzenetet hirdetnek, nem törődve a bűn orvoslásával (13. fejezet).
Jeruzsálem bukása
Ez a bűn a népet elkerülhetetlen és rettenetes ítélet felé viszi; a
próféta látja ennek közeli bekövetkeztét és makacsul és fáradhatatlanul
figyelmeztet erre (7. fejezet; 9-11) mind szóval, mind pedig tetteivel
(4-5 fejezetek). Egészen addig a szomorú napig, amíg valaki érkezik és
közli vele a szerencsétlenség bekövetkeztét: Jeruzsálemet elfoglalták,
lerombolták, felégették; a túlélők száműzetésbe indultak.
Ez volt Ezekiel életében a második uralkodó esemény. Felszólítást
kapott, hogy semmit se mutasson gyászából (24,15-27), bár ugyanolyan
fájdalmat érezhetett mint társai a száműzetésben. Valóban szenvedéseik,
kétségbeesésük olyan mértékű volt, hogy végül így szóltak:
"Gonoszságaink és bűneink ránk nehezednek, elveszünk miattuk. Hogy is
maradhatnánk életben?" (33,10); vagy: "Elszáradt a csontunk, oda a
reményünk, végünk van." (37,11).
Ekkor Ezekiel cselekvésbe lendül; bejelenti azoknak a népeknek
büntetését, akiknek gúnyolódása még fokozta a győzők okozta
szenvedéseket. Izrael nem egyedül kerül elítélésre. A próféta
kétségkívül előore látta, hogy az érthetetlen beszédű és idegen nyelvű
népek (3,6) jobban megértik majd, mint Izrael népe, ezeket a népeket
pedig Isten ítélőszéke elé fogják idézni (25-32). Egyiptom a fővádlott
(29-32 fejezet), o volt aki Sédécias árulását előidézte (17,15), aki
hűtlen lett szövetségeseihez (17,19). Tirusznak meg kell szintén meg
kell jelennie, mivel gúnyolta és kinevette Jeruzsálemet amikor
fegyveres ellenségei legyőzték (26,2), ugyancsak a Palesztinával
szomszédos országok népei: az ammoniták, a moabiták, Edom népei és a
filiszteusok, mindezek bűnösök aljas magatartásuk miatt az eltiport
nemzettel szemben (25 fejezet).
De íme, a próféta, a tragikus hős, aki eddig kizárólag az
elkerülhetetlen csapás hírnöke volt, hirtelen hangot vált és az
üdvösség hirdetőjévé válik. Már előző jóslatai sem zárták ki a
vigasztalás lehetőségét. A "maradék" témája megjelenik néhány
bekezdésben, de felidézése rövid, olyan rövid, hogy egy másodlagos
beszúrás eredményének tűnik. Így például a 5,1.2 verseket a 12 és 13
versek magyarázzák meg, míg viszont az 5,3.4 versek, amelyek méghozzá a
próféta szándékának logikáját veszélyeztetik, semmiféle kommentár
nélkül maradnak. A témát viszont világosan bizonyítja a 9 fejezet:
Jeruzsálem lakóinak elpusztítását megelőzi egy megkülönböztetési
cselekedet, megkímélik azokat, akik siránkoztak és bánkódtak a
szörnyűségek miatt, amelyeket műveltek Jeruzsálemben (9,4).
Lesz tehát egy "maradék" (lásd 6,8-10; 9,4.8; 11,13; 12,16; 14,22.23),
de annyira nevetségesen csekély, oly gyönge (11,13), talán csak a
Jeruzsálemben felhalmozott holttestekre szorítkozó (11,7), hogy
felidézése nem tudja megakadályozni a száműzöttek csekélyke reményének
elvesztését. Ekkor a próféta, az éber virrasztó, fellép a végveszély
ellen. A halottak fel fognak támadni, hirdeti; ekkor következik a
csodálatos kép a kiszáradt csontokról, amik megelevenednek (37,1-14):
Izrael bármilyen megfogyatkozott és megsemmisült, minden élettől
elhagyott csonthalom, az Úr fel tudja éleszteni éltető leheletével.
Az életre, de teljesen más életre visszatért nép léte merőben különböző
lesz korábbi lététől, ilyen lesz majd Izrael, amikor megmenekül a
száműzetésbol. Mivel így szól az Úr: "Kivezérellek benneteket a népek
közül, összegyűjtelek minden országból és visszaviszlek saját
földetekre. Akkor majd tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok
minden tisztátalanságtól, s minden bálványtól megtisztítalak
benneteket. Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem
testetekből a koszívet és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet oltom
belétek és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek és
szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok. Abban az
országban laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, s az én népem
lesztek, és meg a ti Istenetek leszek." (36,24-28).
Ez az ideális élet az újra egyesült királyságban fog megvalósulni
(37,15-28), ahol a nép nem többé kiszolgáltatva a méltatlan vezetők
hűtlen irányításának (34,1-10); az Úr pásztorbotjának irányítása alá
kerülnek, aki maga lesz népének pásztora (23,11-16); míg viszont Dávid
leszármazottja egyszerűen vezér lesz közöttük (34,24).
Befejezés
Prófétai működésének befejezéseként Ezekiel igyekszik megmutatni
Izrael megújult életét. Látja először is a népet, amint az esztendők
végével (38,8) győzelmet arat és megszabadul minden ellenségétől. Egy
hatalmas harcban szembekerül velük, felleli minden idők minden
ellenfelét harcias hadvezérük Góg, Magóg királya, Ros, Mesek és Tubal
fejedelmei képében. Szembeszállt velük és legyőzte őket; örömtüzet
gyújtott rémítő fegyverzetükből; megszámlálhatatlan halottaikat pedig
adja át zsákmányul a keselyüknek és a sírásóknak, hét hónapon át akik
szüntelenül avval foglalkoznak, hogy eltemessék a legyőzöttek tetemeit
(38; 39 fejezet).
Végül Ezekiel a győzelmes Izraelt a jövőben egy megújult Palesztinában
elhelyezkedve képzeli el. Matematikailag zónákra felosztva látja ezt az
országot, teljesen szigorú határokkal (47; 48 fejezetek); csodás vizet
lát áradni, amely a Templomból fakad (47. fejezet). Ez lesz a
kiváltságos hely, ahol minden szabály szerint (40; 46. fejezetek)
lefolytatják majd az Úr dicsőségére a szertartásokat, aki visszatért
szentélyébe (43,1-12). A Templom lesz a jövőben a nép életének
középpontja, egy misztérium középpontja, amit a próféta egyetlen
kifejezése világosít meg: az "Úr ott van" (48,35).
Vissza a ÓSz menühöz