TOB - EZEKIEL KÖNYVE

Bevezetés

Ezekiel: zavarbaejtő személy, tagadhatatlanul hallatlan változatos zsenialitású, oly gazdag, olyan összetett, hogy könyve túltömöttnek, nehezen követhetőnek tűnik. Pedig ez a könyv olyan férfi tanúságtételét tartalmazza, aki Izrael történetének legszuggesztívebb pillanatait élte meg és aki lelki élményei folytán leginkább képes megvilágítani Isten népének sorsát. Nem a legnagyobb mértékben aktuális-e ma is?

Ezekiel könyve

Felépítése egyszerűnek és logikusnak tűnik. A próféta meghívásának elbeszélése után (1,1-3,21), Jeruzsálem elítélését bejelentő jóslatok következnek (3,22-24,27), valamint a nemzetek szenvedéseire (25-32) és a megsemmisült nép megújulására vontkozóak (33-37). A könyv egy távoli horizont széles perspektíváinak bemutatásával fejeződik be: az olvasó szeme előtt először Isten népének rettenetes ellenségekkel szembeni döntő csatája játszódik le (38-39); ezután jelenik meg a hegy felmagasodó körvonala amelyiken Ezekiel megpillantja Isten népének jövőbeli, megújult fővárosát (40-48).

Ha azonban túljutottunk ezen a logikus rendszeren, a könyv meglep minket bizonyos szabadsággal, amit rendetlenségnek lehetne minősíteni. Így adódik, hogy a 34. fejezeten belül a pásztor és a nyáj témája  különböző értelemben bontakozik ki (igaz, hogy Jeremiás 23.1-6 sugallata alapján). Az 1. fejezet különös adatok halmazatát tartalmazza látszólag teljesen feleslegesen, - például a kerekeket - vagy pedig ráadásként, nem törődve a nyelvtani összefüggéssel.

Ebből a rendetlenségből Ezekiel tanítványait nagy felelősség terheli. Úgy tűnik, minden logikát semmibe véve jóslatait feldarabolták: 3,22.27; 4,4-8; 24,15-27 és 33,21.22 részei lehetnek egy összefüggő elbeszélés tagjainak. Vagy pedig helytelenül összekötöttek egymástól független jóslatokat, összefűzve azokat mesterkélt kapcsokkal: így történt, hogy a "kard" kifejezés (21 fejezet) kapocsként szerepel egymástól idegen részek között: az Úr kardja (6-12 versek), a kiélesített kard (13-22 versek), Babilon királyáról (23-32 versek), az ammoniták ellen (33-37 versek). Lehet, hogy a tanítványok többször megismételték ugyanazokat a jövendöléseket: "az Úr igaz útjai"-ról szóló megállapításokat megtalálhatjuk azonos, vagy majdnem azonos formában 18,1-32 és 33-10-20-ig.

Ezekiel maga nem áll távol könyvének jelenlegi megjelenési formájától; o volt az első, aki túlterhelte a mondatokat részletezésekkel, fejezeteit paragrafusokkal, amelyek tagadhatatlanul hatalmas tanítást hordoztak, de a kezdeti harmóniát megzavarták: így például kiegészíthette a látomásainak elbeszélésével (1-3; 8-11) vagy bizonyos prófétai gesztusokkal (4,4-17), stb. Egyébként ezt követelte változó, labilis zsenialitása, amit majdnem betegesnek mondhatnánk: nem láthatjuk őt leborulva (3,15), megnémulva (3,26), megbénulva (4,4-8)? Ez a zseni nem tudja megvédeni magát a szélsőségek vonzásától: fergeteges és aprólékoskodó, hol fenséges, hol hétköznapi. Behódol a barokk túldíszítettségnek, megrészegül a szürrealizmustól (lásd költeményeit a sasról 17,1-10, a sárkányról 32,1-8), majd hirtelen féket vet vad képzeletére, dagályos kifejezésmódjára és egy kazuista hideg meghatározásaira vált át (18 és 33 fejezetek), monoton, gépies földrajzi leírást ad (47 és 48 fejezetek), építészeti adatok száraz felsorolását adja(40 és 42 fejezetek), vagy aprólékos rubrikák fárasztó bekezdéseit közli (44; 46 fejezetek). Ugyanaz az ember az is, aki vezetteti magát a történelem pontos jelzőkövei által: a történelmi utalások gyakoriak a 16; 19 fejezetek hátterében, vagy a Nemzetek elleni különböző jóslatokban, ugyanakkor otthonos a kimeríthetetlen gazdagságokban, tünékeny, meghatározhatatlan távlatokban, amit a mondavilág felidézése nyújt: az első emberé és az Éden-kerté (28 fejezet), a kozmikus fa 31 fejezet), az alvilág országai (32 fejezet).

Ezekiel próféta

A könyv folyamán, aminek felépítése, stílusa már felvázolja egy személy körvonalait, végül egy személyiség jelenik meg szemeink előtt, Ezekiel, a próféta.

Kortársa Jeruzsálem bukásának (578), néha azt a benyomást kelti, mintha jóslatait a palesztin fővárosban kezdte volna meg, mielőtt még folytatta és befejezte volna azokat az elhurcoltak körében, a Kebar folyó partján. Ez magyarázná, többek között, azt az aprólékosságot, amivel leírja mindazokat a bálványimádási módokat, amik a Templomban folytak (8 fejezet). Ez az érv nem meggyőző és a kommentátorok többsége azt gondolja, hogy Ezekiel egész prófétai tevékenysége babiloni földön folyt le, Tel-Aviv város közelében. A prófétát oda vitték Jeruzsálem lerombolása előtt, Nabukodonozor első palesztin razziái idején (598). Egyes jövendölések időpontja adott; a kezdeti látomásé bizonytalan (1,1.2 lásd v. 1 a jegyzetet), de a többi méltó a figyelemre. Jeruzsálem bűneinek látomása (8,1) a hatodik esztendőre tevődik (Jojakin király száműzetésének hatodik évére, ami Ezekielnél is érvényes), vagyis 592-re. Az üstről szóló jövendölést (24,1) a kilencedik évre teszik, vagyis 589-re, ugyanarra a december hónapra, amikor elkezdődik Jeruzsálem ostroma, mások a tizedikre teszik, vagyis 588-ra, olyan időpontra, amikor Egyiptom fáraója igen rossz helyzetben van (29,1), a tizenegyedikre, vagyis 578-ra (26,1), a tizenkettedikre, vagyis 585 kezdetére (33,21), a huszonötödikre, vagyis 573-ra (40,1) és végül a huszonhetedikre, vagyis 571-re (29,17).

Ezekiel üzenete

Tehát Bbilonban zajlik le annak tevékenysége, aki addig pap volt és aki élete végéig megtartotta papi mentalitását, szakértő a szertartások, a liturgia, az előírások, a templomi előírások terén (40-48 fejezetek). Ugyanitt történik, hogy hirtelen minden összeomlik benne; két esemény történik: Isten dicsőségének kitörése ezt a papot prófétává változtatja és Jeruzsálem eleste az ítélet prédikátorát az üdvösség prédikátorává változtatja.

A dicsőség kitörése

Egy bizonyos naptól kezdve Ezekiel életét elárasztja az Úr dicsősége. Több ízben mutatkozik az meg (1,28; 3,12; 8,4; 10,1; 43,2), és minden alkalommal szédületbe, önkívületbe kerül (3,15).
Mit lát ekkor? Egy nagy felhőn belül, amit vihar eloz meg, közben forgó tüzet, majd élőlényeket: négyen vannak, repülnek és egy égboltot tartanak, amelyen egy trón jelenik meg. Fölötte egy emberhez hasonló alak látszik, körülötte nagy fényesség ... Ez az Úr dicsőségének látványa (1,4-28).
A próféta újra éli, de másfajta szellemben, más összefüggésben nagy elődjének Izajásnak látomását. Részesült az Úr transzcendens voltának lenyugöző látomásban, annak dicsőségét láthatta, aki az egész föld Királya (Iz 6,3). Ez az utolsó meghatározás hiányzik Ezekiel eredeti leírásából, de a próféta sugallja ennek igazságát másodlagos vonások hozzáadásával, kockáztatva elsődleges intuíciójának elhomályosítását. Evvel magyarázható a fantasztikus állatok hosszas leírása, amiket a babiloniak mitikus állatseregéből vett át, amiket a próféta az Úr szolgálatába kíván állítani. Vagy a teljesen felesleges képzeletbeli kerekek felidézése, amik a maguk módján mutatják, hogy a dicsőség mindenható minden helyen.
Lesújtva ettől a látomástól Ezekiel hevesen érzékeli kicsinységét; a Dicsőséggel szemben o csak nyomorult és nevetséges, botladozó és kábult ember fia (1,28; 2,2; 3,14-17; 22-24). Lesújtott rá az Úr keze (1,3; 3,22; 33,22; 37,1; 40,1) (8,1), súlyosan nehezedik rá (3,14); az Úr Lelke leszáll rá (2,2; 3,24), (11,5), hogy elragadja ot (3,12.14; 8,3; 11,1.24; 43,5).
De a próféta meglátja a Dicsőséget, amint kijön a Templomból és eltávozik Jeruzsálemből (11,22.23). Az Úr elhagyja Siont! Miért? Hogyan lehet ez?
Egy ilyen drámai elválás okát Ezekiel Izrael bűnében találja meg, az e vidéken uralkodó bajban, aminek igyekszik súlyosságát, kiterjedését és mélységét megállapítani. Ez a bun az erőszak cselekedete, ahol vért ontanak (7,23; 9,9; 16,36; 18,10, stb.), amit a próféta, legalábbis egy alkalommal, egy szintre helyezi az istentelenséggel (36,18); mert az ő számára a főbun a bálványimádás (14,1-8), amit gyakorolni lát minden hegyen, a fák alatt (6,3.6.13; 16,16; 20,28.29) sőt még a Jeruzsálemi Templomban is (8. fejezet). Jeleit találja ennek a belső kapu bejáratánál (3-6 vers), a templomtér bejáratánál (7-13), az Úr szentélyében (14.15 versek), az előcsarnok és az oltár között (16 v.). Izrael további bűne a mindennapos erkölcstelenség; Ezekiel leírja ezeket kölcsönözve a bűnök megvallásának megfogalmazását, amik a szentélyekben voltak szokásban (18,5-9; 22,3-12.23-30).
Ezekiel újra és újra ismétli, hogy ez a bűn irtózatos, utálatos (5, 9-11; 6,9; 16,22,52); ez hűtlenségi cselekedet, házasságtörés, megbecstelenítési cselekedet. A próféta ezt a témát a talált gyermek allegóriáján fejti ki, akit örökbe fogadnak, megesküdött vele és aki végül "elbizakodott ringyóvá" lett (16,30); újra kifejti a két nővér történetében, Ohola (Szamaria) és Oholiba (Jeruzsálem) a hűtlen feleségek, akik szemérmetlen prostitúciónak adják át magukat (23. fejezet).
A próféta végül felfedezi a bűnös hűtlenség gyökerét, aminek Jeruzsálem átadja magát, ez a gőg. Ez a Szodoma pogányainak bűne (16,49-50), Tirusz királyáé (28,2.5.17), Egyiptomé (30,6.18) és Egyiptom fáraóié (32,12; 35,13), ez Izrael bune is (7,20.24; 33,28), a saját szépségével eltelt hitvesé (16,15.56); ez továbbá Izrael fejedelmének bűne is (21,30-31).
Jeruzsálemnek egyébként nem pogány eredetű, hiszen amorita apától és hettita anyától származik (16,3.45)? Romlottsága, ami története egész folyamán megmutatkozik (20. fejezet), vele született tulajdonság (16. fejezet) és Jákob-Izrael hosszú egyiptomi tartózkodása, ahol Isten megesküdött, felemelt kézzel,  és azt mondta: Én vagyok z Úr, a ti Istenetek (20,5), a leglejutóbb következményekkel járt: Izrael itt kerítette hatalmába a bálványok iránti szenvedély, aminek későbbiekben senki sem volt képes ellenállni (20. fejezet).
Ennek a népnek körében vált prófétává Ezekiel, avval a küldetéssel, hogy kikiáltsa Isten szavát. Ez a szó áthatja őt, mint a táplálék és édességgel tölti el (3,2.3): és Buzi fiának tapasztalnia kell, hogy tövisbe és tüskébe lép valahányszor kiáltja: Ezt mondja az úr (3,11). Ne hagyjon fel azonban tevékenységével, mert a lényeg csak az, hogy az elhurcoltak, bármilyen lázadóak is, tudják meg, hogy próféta van közöttük (2,5).
Ezekiel "kémlelő lesz Izrael szolgálatában". A gonosznak mondania kell: "Meg fogsz halni", hogy a gonosz elhagyja gonoszságát és élhessen; figyelmeztetnie kell az igazat, hogy ne vétkezzen, hogy életben maradhasson (3,16-21); mivel ellentétben a szólással, amit szívesen alkalmaznak Izraelben, o állandóan ismétli: Aki vétkezett, az hal meg; a fiú nem viseli apja vétkét, és az apa nem viseli fia vétkét (18,4-20).
Ha azonban Ezekiel elmulasztja figyelmeztetni a gonoszt, rajta kérik számon a gonosznak vérét, aki megfelelő figyelmeztetés híján pusztult el (3,18). Ez a feltevés nem hiábavaló, ebben az időben számos állítólagos próféta működött, akik saját elgondolásaikat követték, anélkül hogy valaha is látomásuk lett volna. Hasonlóak a kőmuvesekhez, akik megelégszenek avval, hogy a repedezett falat bevakolják, kockáztatva, hogy az egész ledőljön. Ilyenek azok a próféták, akik békeüzenetet hirdetnek, nem törődve a bűn orvoslásával (13. fejezet).

Jeruzsálem bukása

Ez a bűn a népet elkerülhetetlen és rettenetes ítélet felé viszi; a próféta látja ennek közeli bekövetkeztét és makacsul és fáradhatatlanul figyelmeztet erre (7. fejezet; 9-11) mind szóval, mind pedig tetteivel (4-5 fejezetek). Egészen addig a szomorú napig, amíg valaki érkezik és közli vele a szerencsétlenség bekövetkeztét: Jeruzsálemet elfoglalták, lerombolták, felégették; a túlélők száműzetésbe indultak.
Ez volt Ezekiel életében a második uralkodó esemény. Felszólítást kapott, hogy semmit se mutasson gyászából (24,15-27), bár ugyanolyan fájdalmat érezhetett mint társai a száműzetésben. Valóban szenvedéseik, kétségbeesésük olyan mértékű volt, hogy végül így szóltak: "Gonoszságaink és bűneink ránk nehezednek, elveszünk miattuk. Hogy is maradhatnánk életben?" (33,10); vagy: "Elszáradt a csontunk, oda a reményünk, végünk van." (37,11).
Ekkor Ezekiel cselekvésbe lendül; bejelenti azoknak a népeknek büntetését, akiknek gúnyolódása még fokozta a győzők okozta szenvedéseket. Izrael nem egyedül kerül elítélésre. A próféta kétségkívül előore látta, hogy az érthetetlen beszédű és idegen nyelvű népek (3,6) jobban megértik majd, mint Izrael népe, ezeket a népeket pedig Isten ítélőszéke elé fogják idézni (25-32). Egyiptom a fővádlott (29-32 fejezet), o volt aki Sédécias árulását előidézte (17,15), aki hűtlen lett szövetségeseihez (17,19). Tirusznak meg kell szintén meg kell jelennie, mivel gúnyolta és kinevette Jeruzsálemet amikor  fegyveres ellenségei legyőzték (26,2), ugyancsak a Palesztinával szomszédos országok népei: az ammoniták, a moabiták, Edom népei és a filiszteusok, mindezek bűnösök aljas magatartásuk miatt az eltiport nemzettel szemben (25 fejezet).
De íme, a próféta, a tragikus hős, aki eddig kizárólag az elkerülhetetlen csapás hírnöke volt, hirtelen hangot vált és az üdvösség hirdetőjévé válik. Már előző jóslatai sem zárták ki a vigasztalás lehetőségét. A "maradék" témája megjelenik néhány bekezdésben, de felidézése rövid, olyan rövid, hogy egy másodlagos beszúrás eredményének tűnik. Így például a 5,1.2 verseket a 12 és 13 versek magyarázzák meg, míg viszont az 5,3.4 versek, amelyek méghozzá a próféta szándékának logikáját veszélyeztetik, semmiféle kommentár nélkül maradnak. A témát viszont világosan bizonyítja a 9 fejezet: Jeruzsálem lakóinak elpusztítását megelőzi egy megkülönböztetési cselekedet, megkímélik azokat, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt, amelyeket műveltek Jeruzsálemben (9,4).
Lesz tehát egy "maradék" (lásd 6,8-10; 9,4.8; 11,13; 12,16; 14,22.23), de annyira nevetségesen csekély, oly gyönge (11,13), talán csak a Jeruzsálemben felhalmozott holttestekre szorítkozó (11,7), hogy felidézése nem tudja megakadályozni a száműzöttek csekélyke reményének elvesztését. Ekkor a próféta, az éber virrasztó, fellép a végveszély ellen. A halottak fel fognak támadni, hirdeti; ekkor következik a csodálatos kép a kiszáradt csontokról, amik megelevenednek (37,1-14): Izrael bármilyen megfogyatkozott és megsemmisült, minden élettől elhagyott csonthalom, az Úr fel tudja éleszteni éltető leheletével.
Az életre, de teljesen más életre visszatért nép léte merőben különböző lesz korábbi lététől, ilyen lesz majd Izrael, amikor megmenekül a száműzetésbol. Mivel így szól az Úr: "Kivezérellek benneteket a népek közül, összegyűjtelek minden országból és  visszaviszlek saját földetekre. Akkor majd tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól, s minden bálványtól megtisztítalak benneteket. Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a koszívet és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet oltom belétek és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok. Abban az országban laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, s az én népem lesztek, és meg a ti Istenetek leszek." (36,24-28).
Ez az ideális élet az újra egyesült királyságban fog megvalósulni (37,15-28), ahol a nép nem többé kiszolgáltatva a méltatlan vezetők hűtlen irányításának (34,1-10); az Úr pásztorbotjának irányítása alá kerülnek, aki maga lesz népének pásztora (23,11-16); míg viszont Dávid leszármazottja egyszerűen vezér lesz közöttük (34,24).
 
Befejezés

Prófétai működésének befejezéseként Ezekiel igyekszik megmutatni Izrael megújult életét. Látja először is a népet, amint az esztendők végével (38,8) győzelmet arat és megszabadul minden ellenségétől. Egy hatalmas harcban szembekerül velük, felleli minden idők minden ellenfelét harcias hadvezérük Góg, Magóg királya, Ros, Mesek és Tubal fejedelmei képében. Szembeszállt velük és legyőzte őket; örömtüzet gyújtott rémítő fegyverzetükből; megszámlálhatatlan halottaikat pedig adja át zsákmányul a keselyüknek és a sírásóknak, hét hónapon át akik szüntelenül avval foglalkoznak, hogy eltemessék a legyőzöttek tetemeit (38; 39 fejezet).
Végül Ezekiel a győzelmes Izraelt a jövőben egy megújult Palesztinában elhelyezkedve képzeli el. Matematikailag zónákra felosztva látja ezt az országot, teljesen szigorú határokkal (47; 48 fejezetek); csodás vizet lát áradni, amely a Templomból fakad (47. fejezet). Ez lesz a kiváltságos hely, ahol minden szabály szerint (40; 46. fejezetek) lefolytatják majd az Úr dicsőségére a szertartásokat, aki visszatért szentélyébe (43,1-12). A Templom lesz a jövőben a nép életének középpontja, egy misztérium középpontja, amit a próféta egyetlen kifejezése világosít meg: az "Úr ott van" (48,35).

Vissza a ÓSz menühöz