TOB - A TEREMTÉS KÖNYVE (GENEZIS)
Bevezetés
A Teremtés Könyve a Pentateuchus első könyve (lásd Bevezetés
a Pentateuchushoz); ez elbeszéli, amint azt elnevezése is jelzi
(genese = kezdet) a világ keletkezését és Isten működésének
kezdetét ez emberek között. Bár részét képezi a Torának
(vagy Mózes törvényének), lényegében Izrael népének őseiről
szóló történeteket tartalmaz, Atyáiról szól, akiket a hívők
is elismernek Atyáiknak. Megindít így egy történést, amely
a mai napig folytatódik érintve a zsidó néppel és Krisztus
Egyházával együtt az egész emberiséget.
A Teremtés Könyve különböző epizódokról számol be a pátriárkák
életéből, ezeket olyan módon csoportosítva, hogy megmutassa
hogy Isten állandóan közbelépett Ábrahám és családja életébe,
annak érdekében hogy előkészítse a világ üdvösségét. Ezért
előzi meg a pátriárkákról szóló történeteket egy bevezetés,
amely Ábrahámot és leszármazottait a föld népeinek közepébe
helyezi el és a Biblia néhány, leghíresebb fejezetét
foglalja magában: a teremtést, Ádám és Éva történetét, a
vízözönt, a bábeli torony építését..., amelyek mintegy
megkapó, lerövidített elbeszélést nyújtanak az emberiség
evilági vándorlásáról, vállalkozásairól és bukásairól
...
Hogy ezt a könyvet és az abban olvasott történetek értelmét
jól megérthessük, dinamizmusában kell felfognunk és ne válasszuk
szét egymással össze nem függő részekre. Még ha az abban
foglalt híres oldalak egyikéhez különösen kötődnénk is,
emlékezzünk arra, amit a Pentateuchus Bevezetése már hangsúlyozott,
a Teremtés nem képez önálló művet, ami egyféle történet
volna a pátriárkák idejéből, hanem egy nagy együttes
kezdete, amely elmondja, hogy Isten a népek közepén hogyan
alakít ki egy népet a földön, hogy tanúságot tegyen Róla.
Ugyancsak emlékeznünk kell, hogy a Teremtést nem egyszerre állították
össze, hanem egy irodalmi munka eredménye, ami több generáción
keresztül folyt le; elénk vetíti tehát Ábrahám gyermekeinek
tapasztalatait, amelyek néha fájdalmasak voltak és amik emlékeztetnek
minket őseik életére, így élő hagyományt tételez fel,
amelyet állandóan újra olvastak Izrael történelmének
viszontagságaival kapcsolatba hozva. A jelenlegi szöveget csak
akkor érthetjük, ha figyelembe vesszük az isteni mű szükséges
módosításait Izraelen belül; ennek visszhangját észlelhetjük
a szent szöveg egymást követő kiadásaiban, de ezek sohasem
érvénytelenítették azokat a vázlatokat, amelyeken alapultak,
egyre újabb megvilágításokkal gazdagították azokat.
Összeállítása
A Teremtés Könyvét általában két részre osztják: Ter
1-11, ami az emberiség kezdetéről szól az Isten által
teremtett világban és Ter 12-50, ami a pátriárkák életét
mutatja be és három elbeszélést tartalmaz: Ábrahámról
(12-25), Izsákról és főként Jákobról (26-36) és Józsefről
(37-50). Ennél a "függőleges" és kényelmes beosztásnál,
ami szem elé állítja a Teremtés tartalmát, előnybe részesíthető
egy másik, a "vízszintes" beosztás, amely jobban
kidomborítja azt a tényt, hogy a Biblia első könyve több rétegből
vagy vonulatból áll, amelyek a Ter 50-en túlérnek. Valóban a
Teremtés jelenlegi megjelenési formájában többféle hagyományból
tevődik össze, nevezetesen "jahvista",
"elohista" és "papi kódex" hagyományaiból
(lásd a Pentateuchus Bevezetését). Egymásra halmozódtak a századok
során és újra egyesülnek a Pentateuchus együttesében.
Valóban, amit a legrégebbi Teremtés Könyvének nevezhetünk,
a "jahvista" dokumentum már mutatja a jelenlegi könyv
szerkezetét: a "Jahvista" szerint Isten az embert földből
alkotta és elhelyezte a növények és állatok közé. De az
emberi lény más hangokra hallgatott, mint Isten szavára és
kizárták az Édenkertből, életét szenvedések, zűrzavarok
és viszályok között kell leélnie (2-4). Az emberiség megpróbálja
megszervezni egységét, de elbukik (11), de Isten előkészíti
és megvalósítja az emberek igazi egységességét; így menti
meg Noét az özönvízből (6-9) és meghívja Ábrahámot, hogy
személyében érje el áldása az összes népet (12). A pátriárka
egyik helyről a másikra, szentélytől szentélyig megy, ígéreteket
nyer Istentől, amiknek zálogai Izmael (16) és Izsák születése
(18-20). Ábrahám ciklusa Izsáknak egy a mezopotámiai Arámból
való rokonnal kötött házasságával zárul le (24).
Az Ábrahám örökösére vonatkozó hagyományok csekély számúak,
kevésbé kiemelkedők, még akkor is, ha jobban begyökeresedtek
is a szülőföldbe és történelembe, mint apjáéi (26). Izsák
alakja felett kezdettől Jákobé uralkodik, ő a tizenkét törzs
őse, aki egységüket megteremti Izrael név alatt. Főként az
Ígéret Földjén kívül élt Jákob, az ember, akinek élete
egész során küzdenie kellett Istennel és az emberekkel (32).
Ténylegesen állandó összekülönbözései voltak az
arameusokkal, ahonnan feleségei származtak, valamint Ézsauval,
Edom ősével, amely nép Izrael testvérnépe volt, vagy Kánaán
lakóival (34). Egyiptomban halt meg.
A Teremtés Könyve Jákob fiainak történetével fejeződik be,
ahol Juda mellett József viszi a főszerepet. Ő megmenti fivéreit
az éhhaláltól, befogadva őket Egyiptomba, akik pedig megpróbáltak
tőle megszabadulni.
Halála előtt Jákob megáldja fiait és Judát jelöli ki királyukká
(49); halála kevéssel előzi meg Józsefét (50), aki övéit
olyan országban hagyja el, ahol hamarosan kemény rabszolgaság
vár rájuk.
A pátriárkák leszármazottainak megszabadulása képezi a
Teremtés Könyvét követő könyv tárgyát, a Kivonulásét.
A "jahvista" verziót kétségen kívül a Dávid által
alapított és Salamon által örökölt királyság diadalmas időszakában
állították össze, ez volt az első irodalmi formába foglalása
a helyi és törzsi hagyományoknak. Emlékezetébe idézi Izrael
törzseinek Isten Ábrahámnak tett ígéreteit és azokat a nehézségeket,
amikkel ezek szembetalálkoznak megvalósulásuk útján.
Isten népének kettészakadása és a nehéz időszak, ami következett
Izrael számára újabb problémákat hozott, amelyek ha nem is a
pátriárkák történetének felülvizsgálatát, de legalább
kiegészítését követelték meg. Az "elohista"
hagyomány egy második irodalmi réteget képez, amelynek
kiterjedését és fontosságát kényes dolog meghatározni;
hangvétele józanabb és kevésbé optimista, mint az előzőé.
Isten itt nem olyan közvetlenül avatkozik be az emberek
dolgaiba és szolgáitól elsősorban engedelmességet kíván
meg. Ebben a fordításban időnként felfedezhető a prófétizmus
hatása: Ábrahámot például úgy üdvözli, mint prófétát
(20,7), akinek hitét próbára tették (22).
Jeruzsálem fájdalmas eleste Krisztus előtt 587-ben a pátriárkai
tettek újabb felülvizsgálatát tette szükségessé. Ez a
Mezopotámiába száműzött papi körök műve lett. A
"papi kódex" verziója, amelynek hangja általában
elvont, főként az isteni kultusz és törvény szempontjai iránt
mutat érdeklődést. Hangsúlyozza Isten Ábrahámmal kötött
szövetségét (17), ami a Noéval kötött szövetség (9)
folytatása és előkészíti a Sinai hegyi szövetségkötést.
A Teremtés történetének megadja végleges keretét, amikor a
Szentírást a világ teremtésével kezdi (1), megmutatja az
emberiség rendeltetésének folyamatosságát geneológiai és
kronológiai megjelölésekkel, ugyanakkor felidézi a különböző
szakaszokat, amelyeket különböző szövetségkötések vagy különleges
helyzetek jelölnek, a teremtéstől Noéig, Noétól Ábrahámig
lehetőséget adva Izraelnek, hogy a népek közepette azzá a néppé
váljék, aki az egyetlen Istennek az igazi vallási tiszteletet
megadja.
Forrásai
Elbeszélve a világ és az emberiség keletkezését a bibliai
szerzők nem haboztak közvetlenül, vagy közvetve meríteni az
ősi Közel-Kelet hagyományaiból, különösen Mezopotámia,
Egyiptom és a föniciai-kánaáni hagyományaiból. A közel egy
század óta tett régészeti felfedezések valóban mutatják,
hogy létezik a Teremtés Könyvének első lapjai és a sumér,
babiloni, thébai vagy ugariti lírai, bölcseleti vagy
liturgikus szövegek között nem egy közös pont. Ez a tény
nem kelthet csodálkozást, mivel tudjuk, hogy az az tartomány,
ahol Izrael elhelyezkedett nagymértékben nyitott volt az idegen
befolyásoknak; maga az Isten népe történeténél fogva,
kapcsolatban volt a Közel-Kelet különböző népeivel. De a régészet
haladása azt is feltárja, hogy azok az írók, akik elkészítették
és felülvizsgálták a Teremtés első fejezeteit nem voltak
szolgai utánzók. Értettek hozzá, hogy feldolgozzák forrásaikat,
hogy újra gondolják népük specifikus hagyományainak funkciójában
azokat. Nem csak megőrizték, hanem aláhúzták a jahvista hit
eredetiségét.
Ezek után, a bibliai szöveg összehasonlítása az ókornak a
világ keletkezéséről, vagy hőseiről szóló elbeszéléseivel
nem érdektelen a Szentírás olvasói számára. A Közel-Kelet
sok múltbeli irodalmi tanúságtétele közül csupán a
babiloni történetet említjük meg a világ teremtéséről
Marduk isten által, amit "Enuma Elish"-nek neveznek,
Gilgames hősi kalandjait, ami az özönvíz babiloni verzióját
tartalmazza, vagy még a mezopotámiai városok által, istenségeik
tiszteletére épített nagy tornyokat, ami emlékeztet a bábeli
torony építésének történetére.
A pátriárkai történetek felidézik a tényleges begyökeresedést
abba a környezetbe, amiben Izrael ősei éltek - annak ellenére
hogy hosszú idő után kerültek megszerkesztésre azon események
után, amelyikre hivatkoznak. A régészeknek újra sikerült, főként
a viszonylag nem régi Ugarit-i és Mari-i felfedezések után,
felismerni egyidejűleg a pátriárkai hagyományok összetettségét
és integrációjukat a keresztény időszak előtti második évezredbe,
amint azt ma ismerjük.
Ábrahámnak és leszármazottainak szokásai emlékeztetnek a fél-nomád
törzsekére, juhaik és kecskéik voltak, amikkel végigvonultak
a "Termékeny félhold" területén. Többé-kevésbé
érintkezésben éltek az itt letelepült népekkel, amelyekkel
időnként békés, máskor harcias kapcsolatban voltak. A különböző
csoportok, amiket a pátriárkák családjai képeztek, s
amelyeknek pontos viszonya előttünk nem ismert, a letelepedés
útján vannak Kánaánban, ami majd utódaik földje lesz.
Nincs módunk folyamatos történetet írni a pátriárkákról,
nem csupán az idő miatt, ami elválasztja őket azoktól a
dokumentumokról, amelyek róluk szólnak, hanem főként azért,
mert csoportjaikkal a politikai élet keretén kívül éltek,
vagyis a "nagy történelmen" kívül. Hagyományaik
elsősorban fő gondjaikat tükrözik, mint azt, hogy családjaik
megéljenek olyan területen, amit az éhínség kerülget, vagy
hogy biztosítsák nyájaiknak a termékeny földeket; végül létüknek
csak bizonyos epizódjai maradtak fenn.
A Teremtés Könyvének történetei Izrael őseiről tehát népi
és családi eredetűek, de hordoznak nyomokat időszakuk kultúrájára
vonatkozóan is. Ugyancsak kifejezik a pátriárkák hitét az
egy Istenben, aki kíséri őket útjukon állandó helyváltoztatásaik
idején és megígéri nekik mindazt, ami szükséges életükhöz.
Témái és személyei
A Teremtés bővelkedik témákban és személyekben, akik a
Biblia más szakaszaiban is megtalálhatók és akikről a hagyomány,
mind a keresztény, mind pedig a zsidó, szünet nélkül elmélkedik.
Így a Teremtés Könyve a világ teremtésével kezdődik, amit
a zsoltárok megénekeltek (Zsolt 8; 104), és Jób könyvének
írója felidézte (Jób 38kk); felelevenítette Izaiás második
könyve (Iz 40kk); Ádám szereplése az Édenkertben összehasonlításra
kerül Krisztuséval, az új Ádámmal a páli levelekben (Róm
5; 1Kor 15); az özönvíz története háttérdíszletként
szolgál az idők végének drámájához (Mt 25), vagy előképnek
a kereszteléshez (1Pt 3). Ábrahám sorsa egy ígérettel kezdődik,
amit Isten szüntelenül megerősít, aki közvetlen és távolabbi
leszármazottainak sorsát megvilágítja és meghatározza,
ennek beteljesülését a pátriárkák ugyanúgy, mint Izrael Józsue
vagy Dávid idejében várják és amelynek megvalósulását Pál
apostol üdvözli Krisztusban (Gal 3). Izsák áldozata (vagy a
"megkötözése") felkelti a rabbik figyelmét, akik
atyáik érdemeit ünneplik; ez az első századok Egyházában
előképévé válik Nagypéntek drámájának.
A zsidó, vagy a keresztény teológia egyik évszázadról a másikra
újra olvassa a Biblia első könyvét, hogy megtalálja benne a
világ keletkezésének titkát és a sors értelmét, hogy
felfedezhesse Isten művének első lépéseit az emberiség javára.
A Teremtés Könyve lehetőséget nyújt arra, hogy az egyének
és a nemzetek életét belegyökereztesse Isten szeretni akarásába,
amit kinyilvánított Ábrahámnak.
Egyes személyek különösen felkeltik a figyelmet: az első
emberpár, Ádám és Éva, akiket a "Jahvista" annyi
finomsággal és mélységgel fest meg és akiknek alakjában
felhív minket magunkra ismerni; Noé, aki kegyelmet talált
Isten előtt és teljesítette rendelkezéseit; és főként a pátriárkák:
Ábrahám, a hívők atyja, akihez tartozónak vallják magukat
mind a zsidók, a keresztények, mind pedig a muzulmánok, a hit
és remény tanúja ő, ami kötelezi őt végig, Izsák, az
olyan nagyon várt, annyira fenyegetett sorsú és végül
kiszolgáltatva az övéinek cselszövéseivel szemben; Jákob,
állandó harcban közeli rokonaival, megcsaló és megcsalt,
mindenre kész az isteni áldás megszerzésére és aki örökre
testében megjelöltté válik Istennel való találkozásakor, József,
a bölcs gyermek, az ártatlan, aki börtönben felejtettek, az
egyiptomi udvar magas rangú személyisége, akinek sorsa az Úr
bölcsességét idézi, aki mindent képes jóra fordítani választottjainak
javára.
A férfi szereplők mellett nem hanyagolható el az asszony, vagy
anya szerepe a pátriárkai hagyományban; Éva, akit a kígyó rászed,
de ugyanakkor hivatva van arra, hogy minden élő anyja legyen (3
fejezet), Sára, aki nevet, amikor megtudja, hogy Izsák anyja
lesz, az ígéret gyermekéé (18); Rebeka, aki kedvenc fia, Jákob
érdekében intrikál; Lea és Ráchel viszálykodásai (29kk),
Putifár felesége (39) ... egyik is másik is Ádámmal, Ábrahámmal,
Izsákkal együttesen Isten tervébe illeszkednek, amint azt a
bibliai hagyomány bemutatja.
A Teremtés Könyvének témákban és szereplőkben való
gazdagsága nyitány a Biblia világához, ami soha nem szűnik
meg a hívőket bámulatba ejteni.