TOB - A TEREMTÉS KÖNYVE (GENEZIS)

Bevezetés


A Teremtés Könyve a Pentateuchus első könyve (lásd Bevezetés a Pentateuchushoz); ez elbeszéli, amint azt elnevezése is jelzi (genese = kezdet) a világ keletkezését és Isten működésének kezdetét ez emberek között. Bár részét képezi a Torának (vagy Mózes törvényének), lényegében Izrael népének őseiről szóló történeteket tartalmaz, Atyáiról szól, akiket a hívők is elismernek Atyáiknak. Megindít így egy történést, amely a mai napig folytatódik érintve a zsidó néppel és Krisztus Egyházával együtt az egész emberiséget.

A Teremtés Könyve különböző epizódokról számol be a pátriárkák életéből, ezeket olyan módon csoportosítva, hogy megmutassa hogy Isten állandóan közbelépett Ábrahám és családja életébe, annak érdekében hogy előkészítse a világ üdvösségét. Ezért előzi meg a pátriárkákról szóló történeteket egy bevezetés, amely Ábrahámot és leszármazottait a föld népeinek közepébe helyezi el és a Biblia néhány, leghíresebb fejezetét foglalja magában: a teremtést, Ádám és Éva történetét, a vízözönt, a bábeli torony építését..., amelyek mintegy megkapó, lerövidített elbeszélést nyújtanak az emberiség evilági vándorlásáról, vállalkozásairól és bukásairól ...

Hogy ezt a könyvet és az abban olvasott történetek értelmét jól megérthessük, dinamizmusában kell felfognunk és ne válasszuk szét egymással össze nem függő részekre. Még ha az abban foglalt híres oldalak egyikéhez különösen kötődnénk is, emlékezzünk arra, amit a Pentateuchus Bevezetése már hangsúlyozott, a Teremtés nem képez önálló művet, ami egyféle történet volna a pátriárkák idejéből, hanem egy nagy együttes kezdete, amely elmondja, hogy Isten a népek közepén hogyan alakít ki egy népet a földön, hogy tanúságot tegyen Róla. Ugyancsak emlékeznünk kell, hogy a Teremtést nem egyszerre állították össze, hanem egy irodalmi munka eredménye, ami több generáción keresztül folyt le; elénk vetíti tehát Ábrahám gyermekeinek tapasztalatait, amelyek néha fájdalmasak voltak és amik emlékeztetnek minket őseik életére, így élő hagyományt tételez fel, amelyet állandóan újra olvastak Izrael történelmének viszontagságaival kapcsolatba hozva. A jelenlegi szöveget csak akkor érthetjük, ha figyelembe vesszük az isteni mű szükséges módosításait Izraelen belül; ennek visszhangját észlelhetjük a szent szöveg egymást követő kiadásaiban, de ezek sohasem érvénytelenítették azokat a vázlatokat, amelyeken alapultak, egyre újabb megvilágításokkal gazdagították azokat.

Összeállítása

A Teremtés Könyvét általában két részre osztják: Ter 1-11, ami az emberiség kezdetéről szól az Isten által teremtett világban és Ter 12-50, ami a pátriárkák életét mutatja be és három elbeszélést tartalmaz: Ábrahámról (12-25), Izsákról és főként Jákobról (26-36) és Józsefről (37-50). Ennél a "függőleges" és kényelmes beosztásnál, ami szem elé állítja a Teremtés tartalmát, előnybe részesíthető egy másik, a "vízszintes" beosztás, amely jobban kidomborítja azt a tényt, hogy a Biblia első könyve több rétegből vagy vonulatból áll, amelyek a Ter 50-en túlérnek. Valóban a Teremtés jelenlegi megjelenési formájában többféle hagyományból tevődik össze, nevezetesen "jahvista", "elohista" és "papi kódex" hagyományaiból (lásd a Pentateuchus Bevezetését). Egymásra halmozódtak a századok során és újra egyesülnek a Pentateuchus együttesében.

Valóban, amit a legrégebbi Teremtés Könyvének nevezhetünk, a "jahvista" dokumentum már mutatja a jelenlegi könyv szerkezetét: a "Jahvista" szerint Isten az embert földből alkotta és elhelyezte a növények és állatok közé. De az emberi lény más hangokra hallgatott, mint Isten szavára és kizárták az Édenkertből, életét szenvedések, zűrzavarok és viszályok között kell leélnie (2-4). Az emberiség megpróbálja megszervezni egységét, de elbukik (11), de Isten előkészíti és megvalósítja az emberek igazi egységességét; így menti meg Noét az özönvízből (6-9) és meghívja Ábrahámot, hogy személyében érje el áldása az összes népet (12). A pátriárka egyik helyről a másikra, szentélytől szentélyig megy, ígéreteket nyer Istentől, amiknek zálogai Izmael (16) és Izsák születése (18-20). Ábrahám ciklusa Izsáknak egy a mezopotámiai Arámból való rokonnal kötött házasságával zárul le (24).

Az Ábrahám örökösére vonatkozó hagyományok csekély számúak, kevésbé kiemelkedők, még akkor is, ha jobban begyökeresedtek is a szülőföldbe és történelembe, mint apjáéi (26). Izsák alakja felett kezdettől Jákobé uralkodik, ő a tizenkét törzs őse, aki egységüket megteremti Izrael név alatt. Főként az Ígéret Földjén kívül élt Jákob, az ember, akinek élete egész során küzdenie kellett Istennel és az emberekkel (32). Ténylegesen állandó összekülönbözései voltak az arameusokkal, ahonnan feleségei származtak, valamint Ézsauval, Edom ősével, amely nép Izrael testvérnépe volt, vagy Kánaán lakóival (34). Egyiptomban halt meg.

A Teremtés Könyve Jákob fiainak történetével fejeződik be, ahol Juda mellett József viszi a főszerepet. Ő megmenti fivéreit az éhhaláltól, befogadva őket Egyiptomba, akik pedig megpróbáltak tőle megszabadulni.

Halála előtt Jákob megáldja fiait és Judát jelöli ki királyukká (49); halála kevéssel előzi meg Józsefét (50), aki övéit olyan országban hagyja el, ahol hamarosan kemény rabszolgaság vár rájuk.

A pátriárkák leszármazottainak megszabadulása képezi a Teremtés Könyvét követő könyv tárgyát, a Kivonulásét.

A "jahvista" verziót kétségen kívül a Dávid által alapított és Salamon által örökölt királyság diadalmas időszakában állították össze, ez volt az első irodalmi formába foglalása a helyi és törzsi hagyományoknak. Emlékezetébe idézi Izrael törzseinek Isten Ábrahámnak tett ígéreteit és azokat a nehézségeket, amikkel ezek szembetalálkoznak megvalósulásuk útján.

Isten népének kettészakadása és a nehéz időszak, ami következett Izrael számára újabb problémákat hozott, amelyek ha nem is a pátriárkák történetének felülvizsgálatát, de legalább kiegészítését követelték meg. Az "elohista" hagyomány egy második irodalmi réteget képez, amelynek kiterjedését és fontosságát kényes dolog meghatározni; hangvétele józanabb és kevésbé optimista, mint az előzőé. Isten itt nem olyan közvetlenül avatkozik be az emberek dolgaiba és szolgáitól elsősorban engedelmességet kíván meg. Ebben a fordításban időnként felfedezhető a prófétizmus hatása: Ábrahámot például úgy üdvözli, mint prófétát (20,7), akinek hitét próbára tették (22).

Jeruzsálem fájdalmas eleste Krisztus előtt 587-ben a pátriárkai tettek újabb felülvizsgálatát tette szükségessé. Ez a Mezopotámiába száműzött papi körök műve lett. A "papi kódex" verziója, amelynek hangja általában elvont, főként az isteni kultusz és törvény szempontjai iránt mutat érdeklődést. Hangsúlyozza Isten Ábrahámmal kötött szövetségét (17), ami a Noéval kötött szövetség (9) folytatása és előkészíti a Sinai hegyi szövetségkötést.

A Teremtés történetének megadja végleges keretét, amikor a Szentírást a világ teremtésével kezdi (1), megmutatja az emberiség rendeltetésének folyamatosságát geneológiai és kronológiai megjelölésekkel, ugyanakkor felidézi a különböző szakaszokat, amelyeket különböző szövetségkötések vagy különleges helyzetek jelölnek, a teremtéstől Noéig, Noétól Ábrahámig lehetőséget adva Izraelnek, hogy a népek közepette azzá a néppé váljék, aki az egyetlen Istennek az igazi vallási tiszteletet megadja.

Forrásai

Elbeszélve a világ és az emberiség keletkezését a bibliai szerzők nem haboztak közvetlenül, vagy közvetve meríteni az ősi Közel-Kelet hagyományaiból, különösen Mezopotámia, Egyiptom és a föniciai-kánaáni hagyományaiból. A közel egy század óta tett régészeti felfedezések valóban mutatják, hogy létezik a Teremtés Könyvének első lapjai és a sumér, babiloni, thébai vagy ugariti lírai, bölcseleti vagy liturgikus szövegek között nem egy közös pont. Ez a tény nem kelthet csodálkozást, mivel tudjuk, hogy az az tartomány, ahol Izrael elhelyezkedett nagymértékben nyitott volt az idegen befolyásoknak; maga az Isten népe történeténél fogva, kapcsolatban volt a Közel-Kelet különböző népeivel. De a régészet haladása azt is feltárja, hogy azok az írók, akik elkészítették és felülvizsgálták a Teremtés első fejezeteit nem voltak szolgai utánzók. Értettek hozzá, hogy feldolgozzák forrásaikat, hogy újra gondolják népük specifikus hagyományainak funkciójában azokat. Nem csak megőrizték, hanem aláhúzták a jahvista hit eredetiségét.

Ezek után, a bibliai szöveg összehasonlítása az ókornak a világ keletkezéséről, vagy hőseiről szóló elbeszéléseivel nem érdektelen a Szentírás olvasói számára. A Közel-Kelet sok múltbeli irodalmi tanúságtétele közül csupán a babiloni történetet említjük meg a világ teremtéséről Marduk isten által, amit "Enuma Elish"-nek neveznek, Gilgames hősi kalandjait, ami az özönvíz babiloni verzióját tartalmazza, vagy még a mezopotámiai városok által, istenségeik tiszteletére épített nagy tornyokat, ami emlékeztet a bábeli torony építésének történetére.

A pátriárkai történetek felidézik a tényleges begyökeresedést abba a környezetbe, amiben Izrael ősei éltek - annak ellenére hogy hosszú idő után kerültek megszerkesztésre azon események után, amelyikre hivatkoznak. A régészeknek újra sikerült, főként a viszonylag nem régi Ugarit-i és Mari-i felfedezések után, felismerni egyidejűleg a pátriárkai hagyományok összetettségét és integrációjukat a keresztény időszak előtti második évezredbe, amint azt ma ismerjük.

Ábrahámnak és leszármazottainak szokásai emlékeztetnek a fél-nomád törzsekére, juhaik és kecskéik voltak, amikkel végigvonultak a "Termékeny félhold" területén. Többé-kevésbé érintkezésben éltek az itt letelepült népekkel, amelyekkel időnként békés, máskor harcias kapcsolatban voltak. A különböző csoportok, amiket a pátriárkák családjai képeztek, s amelyeknek pontos viszonya előttünk nem ismert, a letelepedés útján vannak Kánaánban, ami majd utódaik földje lesz.

Nincs módunk folyamatos történetet írni a pátriárkákról, nem csupán az idő miatt, ami elválasztja őket azoktól a dokumentumokról, amelyek róluk szólnak, hanem főként azért, mert csoportjaikkal a politikai élet keretén kívül éltek, vagyis a "nagy történelmen" kívül. Hagyományaik elsősorban fő gondjaikat tükrözik, mint azt, hogy családjaik megéljenek olyan területen, amit az éhínség kerülget, vagy hogy biztosítsák nyájaiknak a termékeny földeket; végül létüknek csak bizonyos epizódjai maradtak fenn.

A Teremtés Könyvének történetei Izrael őseiről tehát népi és családi eredetűek, de hordoznak nyomokat időszakuk kultúrájára vonatkozóan is. Ugyancsak kifejezik a pátriárkák hitét az egy Istenben, aki kíséri őket útjukon állandó helyváltoztatásaik idején és megígéri nekik mindazt, ami szükséges életükhöz.

Témái és személyei

A Teremtés bővelkedik témákban és személyekben, akik a Biblia más szakaszaiban is megtalálhatók és akikről a hagyomány, mind a keresztény, mind pedig a zsidó, szünet nélkül elmélkedik. Így a Teremtés Könyve a világ teremtésével kezdődik, amit a zsoltárok megénekeltek (Zsolt 8; 104), és Jób könyvének írója felidézte (Jób 38kk); felelevenítette Izaiás második könyve (Iz 40kk); Ádám szereplése az Édenkertben összehasonlításra kerül Krisztuséval, az új Ádámmal a páli levelekben (Róm 5; 1Kor 15); az özönvíz története háttérdíszletként szolgál az idők végének drámájához (Mt 25), vagy előképnek a kereszteléshez (1Pt 3). Ábrahám sorsa egy ígérettel kezdődik, amit Isten szüntelenül megerősít, aki közvetlen és távolabbi leszármazottainak sorsát megvilágítja és meghatározza, ennek beteljesülését a pátriárkák ugyanúgy, mint Izrael Józsue vagy Dávid idejében várják és amelynek megvalósulását Pál apostol üdvözli Krisztusban (Gal 3). Izsák áldozata (vagy a "megkötözése") felkelti a rabbik figyelmét, akik atyáik érdemeit ünneplik; ez az első századok Egyházában előképévé válik Nagypéntek drámájának.

A zsidó, vagy a keresztény teológia egyik évszázadról a másikra újra olvassa a Biblia első könyvét, hogy megtalálja benne a világ keletkezésének titkát és a sors értelmét, hogy felfedezhesse Isten művének első lépéseit az emberiség javára. A Teremtés Könyve lehetőséget nyújt arra, hogy az egyének és a nemzetek életét belegyökereztesse Isten szeretni akarásába, amit kinyilvánított Ábrahámnak.

Egyes személyek különösen felkeltik a figyelmet: az első emberpár, Ádám és Éva, akiket a "Jahvista" annyi finomsággal és mélységgel fest meg és akiknek alakjában felhív minket magunkra ismerni; Noé, aki kegyelmet talált Isten előtt és teljesítette rendelkezéseit; és főként a pátriárkák: Ábrahám, a hívők atyja, akihez tartozónak vallják magukat mind a zsidók, a keresztények, mind pedig a muzulmánok, a hit és remény tanúja ő, ami kötelezi őt végig, Izsák, az olyan nagyon várt, annyira fenyegetett sorsú és végül kiszolgáltatva az övéinek cselszövéseivel szemben; Jákob, állandó harcban közeli rokonaival, megcsaló és megcsalt, mindenre kész az isteni áldás megszerzésére és aki örökre testében megjelöltté válik Istennel való találkozásakor, József, a bölcs gyermek, az ártatlan, aki börtönben felejtettek, az egyiptomi udvar magas rangú személyisége, akinek sorsa az Úr bölcsességét idézi, aki mindent képes jóra fordítani választottjainak javára.

A férfi szereplők mellett nem hanyagolható el az asszony, vagy anya szerepe a pátriárkai hagyományban; Éva, akit a kígyó rászed, de ugyanakkor hivatva van arra, hogy minden élő anyja legyen (3 fejezet), Sára, aki nevet, amikor megtudja, hogy Izsák anyja lesz, az ígéret gyermekéé (18); Rebeka, aki kedvenc fia, Jákob érdekében intrikál; Lea és Ráchel viszálykodásai (29kk), Putifár felesége (39) ... egyik is másik is Ádámmal, Ábrahámmal, Izsákkal együttesen Isten tervébe illeszkednek, amint azt a bibliai hagyomány bemutatja.

A Teremtés Könyvének témákban és szereplőkben való gazdagsága nyitány a Biblia világához, ami soha nem szűnik meg a hívőket bámulatba ejteni.

Vissza a ÓSz menühöz