TOB - JEREMIÁS KÖNYVE
Bevezetés
1. A szó emberének magányossága
Jeremiás könyvének olvasója előtt a próféta mint nagy magányos jelenik
meg. "Egyedül ültem": ezek az általa használt szavak, amikkel a
társadalommal való kapcsolatát jellemzi (15,17). Nem értették
meg, üldözték, nem nagyon kedvelték még családja tagjai sem,
akiknek pedig mellette kellett volna állniok és bátorítaniok kellett
volna, (12,6; 20,10), nem tartott velük akkor sem, amikor ifjú
házasokat ünnepeltek, sem amikor halottat sirattak (16,5-9). Soha nem
ismerte meg a házasélet vigaszát és felelősségeit és soha nem lett apa
(16,1-4). Bebörtönözték, vad kegyetlenséggel bántak vele, elhurcolták -
akarata ellenére - Egyiptomba, napjait távoli földön fejezte be és
senki sem emlékezett meg sírja helyéről.
Pedig elég jól vagyunk értesülve belső életéről. Tudjuk, hogy ez a
magányosság nem természetes adottságából eredt. Egy külső erő
kényszerítette rá, aki erőszakot követett el rajta, aki megtámadta,
eltöltötte, meggyötörte, teljes hozzáidomulását követelt meg
akaratához, akinek szüksége volt magányosságára, mint eszközre a
cselekvésre Juda népén belül. Ez a könyörtelen erő Isten Szava volt.
Semelyik próféta sem említi Isten Szavát és cselekedetének módját olyan
fájdalmas pontossággal, mint Jeremiás. " Így szólt hozzám az Úr" - ez
nála általános szólásmód, ez adja meg beszédének jellegét (lásd 1,2 c
jegyzetét). "Ha szavaid elém kerültek, csak úgy nyeltem őket" (15,16);
bár öröme telt bennük (15,16), eredményük gyakran pusztító: "Olyan
vagyok, mint a részeg, mint a bortól mámoros ember" (23,9). Ez a Szó
megpróbáltatást hoz "Nem olyan-e szavam, mint a tűz és mint a sziklát
szétzúzó pöröly?" (23,29; lásd 20,9), nem csak a megvilágosodás
villámszerű pillanataiban éri őt a Szó, hanem belevésődik egy magában
véve banális tapasztalásba is (lásd 1,11-14). Hallja a mennyei Úr
tanácsának termében is (23,18.22; lásd 5,1 és az e jegyzetet), ahová
prófétai minőségében joga van belépni. Egyébként az Úr ajkára adja
Szavát (1,9) hogy őrizze azt (1,12) és így szól: "tűzzé változtatom
szádban a szavaimat, ezt a népet meg fává, hogy megeméssze őket a tűz."
(5,14). Néha úgy tűnik a Szó elhagyja őt: ritkává válik és hosszú
várakozás napjaival sújtja, mielőtt újra érintkezne vele (42,7). Ennek
a férfinak életében a Szó vált kulcstényezővé, a terhes középpont, az
ünneprontó is, de ugyanakkor a létezés oka, egyfajta szeszélyes
zsarnok, aki láthatólag elidegeníti saját magától és környezetétől,
hogy a valóság kellős közepébe helyezze.
Megérthetjük tehát, hogy Jeremiásnak állandó erőfeszítést jelentett ezt
a Szót magára vállalni és hogy elfogadja saját magát vele szemben.
Számtalan nyomát találhatjuk a számtalan párbeszédben, amelyek
végighúzódnak a könyvön, amelyek során a próféta keserűen vitatkozik
Istennel prófétai létének értelmén. A leghíresebbek kétségkívül azok,
amiket a modern szentíráskutatók "Jeremiás vallomásainak" neveznek
(11,18-23; 12,1-6; 15,10.15-20; 17,14-18; 18,18-23; 20,7-13.14-18).
Ezekben a próféta keservesen panaszkodik magányosságáról,
"elidegenedéséről", állapotának hiábavalóságáról, de egyszerűen
kimondja saját magának, hogy ez az állapot elkerülhetetlen és hogy az
prófétai küldetésének része. A "vallomások" azonban nem az egyetlen
párbeszédek Jeremiás és Istene között. Találhatunk belőlük a könyv
elején: a meghívás jelenetét, ahol a fiatal ember hiába próbálja
kivonni magát a Szó hatalma alól (1,4-10) és a kezdeti látomásokat,
amelyek megalapítják hivatását (1,11-14), valamint azt a részt, ahol a
próféta rádöbben az isteni döntés megalapozottságára a judeai
társadalom állapotára vonatkozóan (5,1-6) és azt, amikor hiábavalóan
próbálja megszüntetni a szárazságot, ami az országot pusztítja
(14,1-15,9). Ezekben a párbeszédekben az emberi szó viaskodik az Isten
Szavával és mindig az utóbbi győozedelmeskedik. Bármi is a párbeszédek
lefolyásának történelmi következménye, ezek minden esetre azt
bizonyítják, hogy Isten Szava Jeremiásnak állandó gondot okozott - nem
könnyű azonban a prófétai tapasztalások pszichológiájába behatolni.
2. A prófétai hivatás
autentikussága
Mindazon problémák közül, amik az ilyen egzisztenciát megráztak a
prófétasággal kapcsolatos meggyőződés pluralizmusa volt egyike a
legfájdalmasabbaknak. Valóban, Jeremiás nem az egyetlen volt, aki az Úr
nevében szólt. Jeremiás könyve maga hírt ad más férfiak
tevékenységéről, akik ugyanazon a címen, mint Jeremiás és mellette,
maguknak követelik a prófétai helyzetet és annak kiváltságait: Urija,
Semaja fia (26,20. 24) Hananja (28 fejezet), Acháb, Kolaja fia és
Cidkija, Maazeja fia (29,21) és még mások, névtelen próféták, akiket
több helyen említ (2,8.26.30; 5,13,31; 6,13-14; 26,7-16; 27,16-18),
szavát intézi hozzájuk (23,9.40) vagy idézi őket (14,13), talán még
elismeréssel is (lásd 4,10 v jegyzetet); ugyancsak voltak a Babilonba
hurcoltak között is (29,1).
A szövegekből megtudjuk, hogy Jeremiás kezdetben nem kívánta magát
elkülöníteni próféta kollégáitól (lásd 14,13-16;28,6-9; valamint 29,1),
semmi okát nem látja, hogy eleve "hamis prófétáknak" minősítse őket.
Itt Jeremiás magányosságának különlegesen kényes aspektusával állunk
szemben. A nehezen megítélhető erkölcsi kritériumokon kívül
(23,14.17.22; 29,23), nem álltak rendelkezésére objektív kritériumok,
amik lehetővé tették volna megkülönböztetni a valódit a hamistól, amik
saját küldetését előbbre helyeztették volna vele sok másénál, akik
sajátjukat ugyanannyi meggyoződéssel védelmezték, mint ő maga a
sajátját (lásd azonban 28,8). Végül is, ő is tévedhetett, amint
ellenfele Hananja (28,6-9), annál is inkább, mivel utóbbi véleménye
egybevágott a politikai és katonai felelősök nagy többségének
véleményével (lásd lentebb § 4b).
Az autentitás kérdése és rendkívüli hivatásának értelme ettől kezdve
Istennel folytatott párbeszédeinek középpontjában áll. Ha Isten az
üzenetek ihletője, miért nem egyértelműek az üzenetek? Ha Isten küldte
Jeremiást, miért ő egyedül hangoztat egy olyan igazságot, amit egyedül
ő fogadott el annak (egy olyan férfinak sorsa, mint Semaja prófétáé,
Urija fiáé, lásd 26,20-24, akit Jojakim meggyilkoltatott, nem volt
olyan természetű tény, ami megvigasztalta volna Jeremiást)? Ha Isten
küldte prófétáját, miért kell elszenvednie kegyetlenségeket olyan
emberek részéről, akik boldogok lehetnek egyrészt, hogy benne
felebarátjukat üdvözölhetik, másrészt pedig a kitüntetett választottját
annak, akit Mesterükként tiszteltek? A kinyilatkoztatás identitása és
megfelelősége válik kérdésessé.
Jeremiás nem titkolja zavarát. Ami saját küldetését illeti, nincs
tudatában annak, hogy hibákat követett volna el. Nemde hűségesen
magáévá tette a Szót, nem "nyelte" azt (lásd 15,16)? Nem volt mindig
teljesen őszinte (17,16 b)? Nem járt-e közbe felebarátaiért, még
ellenfeleiért is, ahogyan ezt minden valóságos próféta teszi (18,20;
lásd 14,13; 17,16)? Miért jut akkor neki a szomorú magányos
osztályrésze, a beilleszkedni képtelen, állandóan lázadó sorsa?
Isten ellentmondást nem tűrő válasza nem nyújt semmiféle magyarázatot,
semmilyen igazolást. Minden baját Isten előre látta, azok még
súlyosbodni fognak (12,5); a megtagadott küldött dolga csak az, hogy
összeszedje újból magát és kövesse útját (15,19-21), egyszerűen
személyes erőfeszítést kell véghezvinnie, hogy beszédét még
mélyrehatóbbá tegye (15,19). Ami a többi prófétát illeti, az Úr, aki
nem bízta meg őket (14,14-16), felfedi csalásaikat (23,16). Hogy
eloszlassa azokat a kétségeket, amik a próféta lelkét pusztítják, nem
marad más, mint az a képtelen bizonyosság, hogy valóban az élő Isten
szól hozzá.
Jeremiás nem fog addig élni, hogy megtudja hogy az a katasztrófa, amit
bejelentett bekövetkezett, a judeaiak elgondolkodnak sorsukról: néhány
beavatott teológus összegyűjti nem csupán jövendöléseit, hanem
hivatásával kapcsolatos hagyományokat is és végül az Úr hiteles
prófétájának fogják tekinteni (lásd, tovább § 5).
3. Néhány biográfiai adat
Evvel az alapvető konfliktussal szemben a próféta életének külső
körülményei csak másodlagosan érdekesek. Ezeket egyébként igen kevéssé
ismerjük és az egyes adatokból levonható következtetések többnyire
feltételezések.
Az 1,1 bekezdés szerint a próféta Anatotból származott, kisebb
mezővárosból nem messze Jeruzsálemtől, ahol családja ingatlan
tulajdonnal rendelkezett (32. fejezet; lásd 37,12) és papi család tagja
volt. Arra következtettek, hogy Jeremiás távoli leszármazottja lehetett
Ebjatár papnak, akit annak idején Salamon Anatotba száműzött (1Kir
2,26-27). Az apai családjában nyert vallásos nevelés, valamint az ősök
emléke és az elmúlt Északi Királyság határainak közelsége formázták
volna küldetésének stílusát és tartalmát. De semmi sem bizonyos.
Jeremiás 1,2 szerint prófétai meghívása 626-ban következett be, amikor
"még ifjú" volt (1,6). Ez a két biográfiai adat sugallta azt a
következtetést, hogy a 650-645 évek körül születhetett. Másrészt, igen
jó okai vannak annak, hogy az 1,2 információjának pontosságát kétségbe
vonjuk, nincs kizárva, hogy Jeremiás meghívását a 609-608 évek
környékére tegyük. Azt kell mondani, hogy prófétai hivatásának első
éveire vonatkozó feltevések ingatag alapokon nyugszanak: Jeremiás
örömmel üdvözölte Jozija reformjait 622-ben; odáig ment, hogy aktívan
együttmuködött beszédeivel ebben a vállalkozásban (11,1-14). Ez abban
állt, hogy le kellett rombolni minden szentélyt, kivéve a jeruzsálemit,
ami avval a kockázattal járt, hogy hátrányosan érintette az
szentélyeket kiszolgáló papok megélhetését, ez magyarázatul szolgál a
próféta családjának ellenségességére (lásd 11,18-22). Később, amikor
észlelte Jozija reformjainak csekély eredményeit, amiknek ténylegesen
nem volt jövője, a próféta félelmetes buzgalommal ostorozta a judeaiak
hűtlenségét. Mindezek a feltevések kevéssé meggyőzőek, nem csupán
azért, mert a kronológiai alapjuk ingatag (vagyis Jeremiás prófétai
meghívása 626-ban), hanem azért is, mert a könyv semmiféle említést nem
tesz Jozija híres reformjáról (őt más erényeiért dicséri, lásd
22,15-16). Továbbá a MTörv-i szóhasználat és gondolkodás hatása, amit
felfedezhetünk a 11,1-14-ben és ami bizonyos mértékig jellemzi a könyv
egészét, alkalmasak egy eltérő értelmezés feltételezésére (lásd lent §
5); Végül és főként, mivel az ellenállást Jeremiás üzenetével szemben -
magának Jeremiásnak tanúságtétele szerint - nem a Jozija saját maga
által hirdetett reformjának esetlegesen anyagi természetű hatása
indokolta, hanem a Jeremiás közvetítése által rájuk törő zavarba ejtő,
sőt lázító Isten Szava (lásd 11,21 és Jeremiás többi "vallomását").
Kénytelenek vagyunk beismerni, hogy sokkal kisebb mértékben vagyunk
tájékozottak Jeremiás hivatásának kezdetéről, mint amennyire azt
szeretnénk. Ezzel szemben későbbi életének néhány eseményét igen
részletesen elmondja a könyv második része. 608-ban a Templom
bejáratánál egy beszédet mond, ami igen kedvezőtlen helyzetbe hozza
(26. fejezet; lásd 7,1-8.3.). 605-604-ben megvalósítja jövendöléseinek
első kiadását, amelyeket eddig csak emlékezetében őrzött meg - és talán
egyes hallgatói is (36. fejezet). 594-ben nézeteltérése van más
prófétákkal (27-28 fejezet) és rövidesen ezután a Babilonba
száműzötteknek levelet küld, ami meghatározó lesz a zsidó diaszpóra
szellemi fejlődésében (29. fejezet). Végül viszályai Cidkija királlyal
és hivatalnokaival Jeruzsálem ostroma folyamán 588-587-ben és
tevékenysége a megmenekültek között a város eleste után képezik a 32-35
és 37-44 fejezetek tartalmát.
Hangsúlyoznunk kell, hogy ezek az információk, bármilyen részletesek
is, nem képezik a próféta tényleges biográfiáját - még elrendezésük a
szövegben is kétségessé teszi a kronológiai pontosságot -; csupán úgy
jelentkeznek, mint egy sor példa a Szó tevékenységére a próféta
életében egy nép körében, aki történetének legnehezebb szakaszát éli át.
4. A Szó szolgálata az évek során
A magányosság, ami Jeremiás szolgálatát jellemzi kezdettől fogva nem
csupán egy másoktól elkülönítő vallási tapasztalat eredménye: hanem a
rábízott üzenet tartalmából következik. Ez az üzenet a judeaiakat
állandóan a közösség megsemmisülésével, a nem-létezésének szakadékával
állítja szembe, valamint a teremtéssel (lásd 4,23-26). Jeremiás
magányossága politikai mértékű volt, mivel mindnyájuk léte vagy nemléte
üzenetének elfogadásától, vagy visszautasításától függött. Ha
magányossága elhúzódik és a judeaiak megmakacsolják magukat és nem
hallgatnak rá, a próféta ténylegesen egyedül fogja túlélni az általános
pusztulást; ha viszont egy bizonyos mértékű meghallgatásra talál, a
szerencsétlenséget el lehet kerülni, vagy legalábbis enyhíteni lehet és
egy bizonyos újfajta jólét felé lehet elindulni. Jeremiás kettős
üzenete parancsolóan követeli a határozott döntéseket. Nála, mint a
legtöbb prófétánál, a Szó természetszerűleg totális szó, ami felöleli
az emberi élet minden szempontját, a személyeseket és közösségieket
egyaránt.
Meg lehet különböztetni három szakaszt Jeremiás hivatásában.
a) Az első szakasz a meghívástól (bizonytalan dátum) a 605 évek
körüli időig terjed, a Karkemisch-i döntő csata évéig. Jozija
alatt, aki 609-ben halt meg, Juda először nyugodt időszakot élvez, amit
bizonyos fellendülés jellemez. Asszíria megszunt zsarnokság alatt
tartani a világot és Juda nagyfokú önállóságot élvez, amit Joziás
felhasznál a terület kiterjesztésére és mindenféle reform bevetésére.
Halála után az ország néhány évig az egyiptomiak hatáskörébe kerül,
anélkül azonban, hogy ezt az igát különösen nehéznek érezték volna.
Juda számára ezek viszonylag békés évek, kivéve a meggidoni csetepatét
- ha egyáltalán az volt -, ami végül is csak Joziás számára volt
végzetes (lásd 2Kir 23,29). Pontosan ezeknek az éveknek során volt
kénytelen Jeremiás egy egészen különös üzenetet bejelenteni: rendkívül
megelevenítő erejű költeményekben leírja egy ellenállhatatlan hadsereg
érkezését, amely északról felkelve elözönli Judát és Jeruzsálemet (lásd
főként 4-6 fejezeteket), egy könyörtelen hadsereg, amelyik semmi
reményt nem hagy a legyőzöttek számára - hacsak azok nem térnek meg
Istenhez mielőtt még késő lenne. Jeremiás tudja, hogy a valószínűtlen
figyelmeztetés, aminek átadásával meg van bízva, honfitársai körében a
meghallgatás semmiféle kilátásával nem találkozik. A nép és vezetői
túlságosan biztosak magukban és meg vannak győződve, hogy intézményeik
megingathatatlanok, örökre szólnak (lásd 18,18; 8,8). Végszükség esetén
még mindig ott van a Templom menedéknek és annak évszázados
sérthetetlensége (lásd 7,4.10). Egyéként, a nép legkülönbözőbb
osztályainak lelkiismeretes vizsgálata után, Jeremiás meg kell
állapítsa: a teljes nép, vezetők és vezetettek, kizsákmányolók és
kizsákmányoltak, mind romlottak (lásd 5,1-6), visszavonhatatlanul
elveszettek - egy szerecsen cserélhet-e bort? és a judeaiak, aki
megszokták hogy a rosszat cselekedjék, képesek volnának jót cselekedni?
(13,23) - Ezt a kemény üzenetet, minden árnyalat nélkül (minden vagy
semmi) nem veszik komolyan; a próféta gondolkodásmódja túlságosan
elvont, nem kapcsolódik a valósághoz, ami sohasem teljesen fekete vagy
fehér, hanem mindig kicsit fekete, kicsit fehér. Túlságosan fent jár az
Isten ismeretének ködös szféráiban, ami nyilvánvaló ellentétben áll a
hagyomány tanításával - hiszen az Isten közeli, jól ismert Isten (lásd
23,23), aki nem hagyja el övéit. Jojakim király ékesszóló tette, aki
rendületlenül darabonként pusztítja el a hihetetlen szövegeket
tartalmazó tekercset, igen jól mutatja Jeremiás prédikációjának
hiábavalóságát hivatalának egész első szakaszában (lásd 36).
b) A második szakasz 6005-tol 587-ig tart, Nebukadnezár
bevonulásától Jeruzsálem elpusztításáig, ez sok tekintetben a
legjelentősebb időszak Jeremiás hivatásában. Jövendölése a katonai
invázióról hirtelen teljesednek be. Babilon királya több alkalommal
elárasztja Szíriát és Palesztinát győztes csapataival, elhatározta,
hogy hatalma alá veti az összes kis államot, ami útjába kerül. Vége
Juda önállóságának. Mégis, a judeai politikai felelősök nem képesek
egyetérteni a követendő eljárásokban. Egy többség határozottan az
önállóság visszanyerésére szavaz; a gondolatuk, szövetkezni
Egyiptommal, aki mindig előnyösnek tartotta a babiloniakat megfelelő
távolságban tartani, valamint szomszédos kis államokkal, amiket szintén
fenyeget a babiloni eloretörés. Ezt a kemény politikát szemmel
láthatóan kedvezően fogadja az állam feje, a Dávid házából való király.
Egy kisebbség azonban hajlandó beletörődni a babiloni gyámságba, abban
a reményben, hogy megmaradhat bizonyos autonómiájuk Nebukadnezár
birodalmán belül. A babilon-párti főemberek neveinek jó része megmaradt
számunkra, Jeremiás könyvének köszönhetően: Ahikám, Safan fia, Jeremiás
nagyhatalmú megvédője (26,24), fia Gedalja, akit Jeruzsálem bukása után
a tartomány kormányzójának neveznek ki és Baruch ben Nériya, aki
segített Jeremiásnak jövendöléseinek kiadásában. Tévednénk, ha Baruchot
egyszerű "írnoknak" tekintenénk, aki háttérbe vonuló személynek
Jeremiás szolgálatában, egyfajta gyors- és gépírónak a próféta
rendelkezésére, feladatának megkönnyítésére. A valóságban egy sofér
volt, vagyis állam-titkár, funkcionárius, majdnem kancellár, ennek
következtében művelt ember, mint egyéként fivére Szeraja, aki
szállásmester volt a babiloni uralkodáskor (lásd 51,59). Baruch
tekintélye egyéként olyan mértékű volt, hogy ot tekintették a
babilon-párt egyik vezető emberének és Jeremiás jövendölései kiadásának
tényleges megszervezőjének (43,3).
A politikai alternatíva rendkívül világosan fejezhető ki: vagy a
szabadságra teszik fel a tétet - ami látszólagos szabadság csak, mert
Egyiptom nem lesz hajlandó visszavonulni, amikor megsegítette Judát -
és fennáll a kockázat, hogy balsiker esetén minden elvész, vagy pedig
elfogadják, hogy beiktatásra kerüljenek a babiloni politikai rendszerbe.
Akarata ellenére Jeremiás belekeveredik ezekbe a vitákba. Álláspontja
mentes minden kétértelmuségtől: el kell fogadni a babiloni
fennhatóságot. Nem célszerűségi okok vezetik, mert Jeremiás nem
politikus, hanem mert ez Isten akarata. Amit Isten kíván az nem egy
önálló és erős judaeai állam, amit kettős hierarchia kormányoz, egy
világi és egy egyházi, hanem olyan népet kíván, aki hűséges hozzá, aki
felel atyai hívására (lásd 3,22-4,4) és akinek szívügye megvédeni a
jogot és egyetértésben élni (lásd 22,13; 23,5-6; már 5,1-3). Szerinte a
függetlenség pártját az Úrnak kedves összes érték semmibevevése
jellemzi, a király pedig a főbűnös (22, 13-17). Ezért határozta el
Isten az állam eltűnését. Teljesen új tervet hoz létre: a babiloni
uralmon belül Isten meg szándékszik teremteni, mindazokkal akik
alávetik magukat ítéletének, egy megváltozott közösséget. Ezek nem
keresik majd a maguk dicsőségét, hanem mindannyiuk jólétét kívánják
kifejleszteni, mivel a mások jóléte a sajátjuknak alapfeltétele
(29,5-7). Ez a közösség végül, az ősök földjére való boldog visszatérés
után, megéli majd az Úrral hajdan kötött szerződések csodálatosan
bensőséges megújulását, olyan mértékben, hogy semmiféle közvetítő
hierarchia nem lesz szükséges Isten és az emberek között (31,31-34). Ez
az üzenet távolabbra lát, mint a 3,15 és 23,6 fejezetben olvashatók,
ami szerint Isten népét olyan személyek segítségével irányítja, akik
teljesen neki szenteltek. A Szövetség teljes megvalósulását a mennyei
Jeruzsálemben látja meg.
c) Jeremiás hivatásának harmadik szakasza 587 után kezdődik,
vagyis Jeruzsálem pusztulása után. Ennek a szakasznak gyakran
alábecsülik jelentőségét, mert elfelejtik, hogy a babiloniak által
végbevitt elhurcolások ellenére (amik a népnek csak bizonyos rétegeit
érintették), a lakosság nagy része az országban maradt. Ennek a
megzavarodott tömegben körében három irányzat mutatkozott. Az egyik a
régi babilon-párti vezetők által, főként Gedalja által pártolt
elgondolás tervbe vette az ország újraépítését a babiloniak égisze
alatt. Jeremiás ezeknek pártján volt. Egy másik csoport, akit Izmael
vezetett, egy minden aggály nélküli férfi, aki az ammonita király
támogatására számíthatott, folytatni akarta a harcot és terrorista
cselekedetekre ragadtatta magát (lásd 41,1-10). Végül egy harmadik
csoport, akik egy bizonyos Jochanan, Kárea fia vezetésével Egyiptomba
akartak kivándorolni, Jeremiás egy jóslata ellenére, ami ellenezte ezt
az eljárást, a csoport véghezvitte tervét és elhurcolta magával a
prófétát, akinek nyoma veszett a távoli Egyiptomban.
5. A könyv megjelenési formája
Jeremiás könyvének nagy szakaszainak felismerése elég egyszerű:
1,1-25,14: Jeremiás Juda ellen irányuló jóslatai és
szimbolikus cselekedetei;
26,1-45,5: Izrael-Juda üdvösségére vonatkozó jóslatok,
Jeremiás hivatására vonatkozó elbeszélések;
46,1-51,64 (bevezetéssel 25,15-38-ig): jóslatok az
idegen népek ellen;
52,1-34: történelmi függelék a 2Kir 24,18-25,30
(beleépülve néhány új információ) Jeruzsálem eleste.
A görög verzióban az idegen nemzetek elleni jóslatok közvetlenül 25,13
után vannak beszúrva. Ez az elrendezés valószínűleg a tekercs egy
régebbi állapotát mutatja be, mivel meg lehet állapítani, hogy több más
prófétai könyvek (Iz; Hab; Szof) háromrészes séma szerint vannak
felépítve, ahol a nemzetek elleni jóslatok az Izraelt érintő csapások
jóslatai és az Izraelre vonatkozó üdvösségi jóslatok között
helyezkednek el.
A könyv mindegyik nagy felosztásán belül kisebb egységet lehet
megkülönböztetni, összefüggő kompozíciókat, jóslatok együttesét, amik
önálló füzetek, vagy kisebb könyvek formájában létezhettek mielőtt
beiktatták azokat a nagy gyűjteménybe. Megemlíthetünk például olyan
gyűjteményeket, mint 22,11-23,8, amik "Dávid házára" vonatkozó
jóslatokat egyesítenek; 23,9-40: "A prófétákra vonatkozóan";
30,1-31,40: a "könyv" (30,2), ami bejelenti a megújult Izrael
helyreállítását. Ezen felül kompozíciók, mint 2. fejezet; 4-6 fejezet;
14, 1-15,4, stb., Jeremiás olyan írásaihoz számíthatók, amelyek
megelőzték a végleges összeállítás kialakulását.
Ami a könyv első felének összeállítását illeti (1-25 fejezet), a Báruk
által írt tekercs epizódja, amit Jojachin elégetett és kibővített
formában újraírták ("Sőt még sok hasonló tartalmú szózatot is
hozzáfűzött", 36,32), fontos szerepet tölt be a szentíráskutatók
vizsgálatainál. Ez a tekercs fenyegető jóslatokat tartalmaz, amik 605
előtt hangzottak el és könnyen lehetséges, hogy tartalma bekerült a
jelenleg Jeremiás könyvének 1-15 fejezetekbe csoportosított anyagokba.
A szentíráskutatók sokat törték a fejüket ezeknek a szövegeknek
azonosításán, de kutatásaik ellentmondásos eredményekre vezettek és még
semmiféle megegyezésre sincsen kilátás. Pillanatnyilag jobb felhagyni
ennek az "őseredeti tekercsnek" rekonstruálásával.
A problémát bonyolítja, hogy az 1-25 fejezetek a költői jóslatokon
kívül, amiknek eredetisége kétségen kívüli, tartalmaznak nagyszámú
hosszabb-rövidebb részt, néha teljes fejezeteket, amik olyan prózában
vannak megfogalmazva, ami szóhasználat és teológiai gondolkodás
tekintetében a MTörv-i szerzők munkáira emlékeztetnek, akik a
Száműzetés alatt megfogalmazták azt a nagy történelmi festményt, ami
jelenleg fel van osztva azokban a könyvekben, amiket "korábbi
próféták"-nak nevezünk (lásd Bevezetés a próféták könyveihez). Bármint
is van, ezeket a részeket nem lehet Jeremiás személyes műveinek
tekinteni és legföljebb azt lehet megállapítani, hogy Jeremiás
jóslatait tartalmazzák, amiket későbbi kiadók átdolgoztak.
A könyv második részében Jeremiás hivatására vonatkozó elbeszéléseket
általában Báruknak tulajdonítják. Azért gondolják őt szerzőnek, mert az
írásaiban foglalt információk pontosak, kétség kívül az események
szemtanújának feljegyzései és azért is, mert egy Báruknak szóló
személyes jóslattal fejeződnek be. Ez az elgondolás nem biztos, de
nagyon lehetséges. A szerző valószínűleg elkísérte Jeremiást Egyiptomba
(lásd a 43-44 fejezeteket) és 43,6-ból megtudjuk, hogy Bárukot, aki
régebben vezetője volt a babilon-párti csoportnak, erőszakkal hurcolták
el Bbilonba, Jeremiással egyidőben.
A Száműzetés kezdetén létezett tehát sok füzet, kis könyv és
szórványos gyűjtemény és ezen kívül néhány Jeremiásra vonatkozó szóbeli
hagyomány. Egy névtelen kiadó fogja majd összesíteni ezeket az
anyagokat egyetlen kötetbe. Nem ismerjük ennek a kiadónak személyét;
minden esetben elárulja magát a számtalan hozzátoldásban, összefüggő
kompozicióban (beszédek, egy vagy két elbeszélés) MTörv-i stílusú
glosszákban, amikről előbb szóltunk és amelyek a könyvnek majdnem
minden fejezetén végighúzódnak. Jeremiás könyvének végső kiadója minden
bizonnyal a MTörv-i iskolához tartozott. Való igaz, hogy igen élénk
irodalmi és teológiai tevékenység folyt Palesztinában a VI. század
második felének táján, elmélkedő, kutató és kiadói munka, ami a
dokumentumok összegyűjtéséből, értelmezéséből és teljes kötetekbe való
egyesítéséből állt, valamint a mutatkozó tanulságok levonásából, Izrael
hivatásának jobb megértésének céljából.
Vissza a ÓSz menühöz