TOB - KIRÁLYOK KÖNYVE

Bevezetés

A Királyok könyvei Izrael történetének hosszú szakaszát ölelik fel. A legrégebbi események, Dávid utolsó napjai (1Kir 1-2,10) Kr.e. 972-es évek körül zajlottak le, míg Jojachin király megkegyelmezése (2Kir 25,27-30) Kr.e. 561-ben történt. De amint ezt a bibliai könyvek lajstroma jelzi, a királyok az korábbi próféták közé vannak besorolva, ami az olvasót figyelmezteti arra, hogy - még ha a könyvek sok történelmi adatot tartalmaznak is - azok nem elsősorban történelmi művek. Tartalmuk inkább teológiai elmélkedésként határozza meg őket, Izrael történetének arról az időszakáról, amikor királyok uralkodtak népe felett.

A Királyok könyveinek tartalma

A)  Dávid uralmának vége és Salamon uralkodása (1Kir 1-11)

- Dávid és a sunemi Abiság - Adonija törekvése a királyságra - Salamon pártjának reakciója és királlyá kenése Gichonban 1Kir 1,1-40.
- Adonija összeesküvésének bukása 1Kir 1,41-53
- Dávid végrendelete Salamonnak 1Kir 2,1-11
- Adonijanak, két főcinkosának és Siminek sorsa 1Kir 2,12-46
- Az Úr megjelenése Salamonnak - Salamon ítélete - Salamon tisztségviseloi - Hírneve 1Kir 4,1-5,14
- Hirámmal, Tirusz királyával kötött szövetség és előkészületek a templomépítésre 1Kir 5,15-32
- A Templom és a királyi palota építése - Fém elemek elkészítése a Templom céljára 1Kir 6-7
- A szövetség ládájának átvitele és a templomszentelés - Az Úr második megjelenése Salamonnak 1Kir 8-9.9
- Salamon különböző tevékenységei 1Kir 9,10-28
- Sába királynőjének látogatása - Salamon gazdagsága 1Kir 10
- Salamon bűne - Külső ellenségek - Achija próféta bejelentése a szakadárságról Jerobeámnak 1Kir 11

B) A vallási és politikai szakadás Izrael királyságának végén
- Politikai és vallási szakadás - Jerobeám, Izrael királya 1Kir 12
- A bételi oltár elítélése 1Kir 13
- Achija jelentése Jerobeám fiának haláláról 1Kir 14,1-20
- Rechabeám, Abijam és Aza, Juda királyai 1Kir 14,21-15,24
- Nadab, Bása, Ela, Zimri, Omri és Acháb, Izrael királyai 1Kir 15,15-16.34
- Illés ciklusa - A nagy szárazság: Illés Keritnél, majd Careftában; az özvegy fiának feltámadása, Áldozat Kármelen, Illés Hórebnél 1Kir 17-19
- Arám királyának két hadjárata Izrael ellen: Szamária ostroma és hadjárat Afeknél; egy próféta közbelépése 1Kir 20- Illés ciklusának folytatása - Nabot szőlőskertje 1Kir 21
- Acháb és Jehosafát hadjárata Arám ellen; Michajehu közbelépése; Acháb halála 1Kir 22.1-40
- Jehosafát, Juda királya 1Kir 22,41-51
- Achaszja, Juda királya 1Kir 22,52-54
- Illés ciklusának vége - Achaszja halála - Illés felmenetele az égbe; Elizeus lelkének örököse 2Kir 1-2
- Jorám, Izrael királya 2Kir 3,1-3
- Elizeus ciklusa - Moáb elleni hadviselés - Néhány csoda: az olaj csodája, a sunémi asszony fiának feltámadása; a mérgezett főzelékből készült étek; a kenyérszaporítás; Naamánnak, egy leprásnak meggyógyítása; a víz felszínén úszó vasfejsze; egy arám csapat vaksággal megverve - Szamária második ostroma az arámok által - A sunémi asszony javai - Hazel kiválasztása Arám királyául 2Kir 3,4-815
- Jorám és Achaszja, Juda királyai 2Kir 8,16-29
- Elizeus ciklusa - folytatás: Jehu felkenése Izrael királyává 2Kir 9,1-13
- Jehu, Izrael királya - A Baal kultusz megszüntetése: Jorám, Achaszja és Izebel meggyilkolása; Izrael királyi családjának és Achaszja testvéreinek elpusztítása; Baal minden szolgájának elpusztítása 2Kir 9,14-10,36
- Atalja uralma Juda felett - Joás Jehojada pap általi kiválasztása Juda királyává 2Kir 11
- Joás, Juda királya - A Templom kijavítása - Arám királyának fenyegető terve Jeruzsálem ellen 2Kir 12
- Joachász és Joás uralma Izraelben 2Kir 13,1-13
- Elizeus ciklusának vége: a próféta halála, két csodával kísérve 2Kir 13,14-25
- Amacja, Juda királya 2Kir 14,1-22
- Jerobeám, Izrael királya 2Kir 14,23-29
- Uzija, Juda királya 2Kir 15,1-7
- Zecharja, Sallum, Menachem, Pekachja, Pekach, Izrael királyai 2Kir 15,8-31
- Jotam és Acház, Juda királyai - szíriai-efraimita szövetség; Asszíria királyhoz való folyamodás 2Kir 16
- Hosea, Izrael utolsó királya - Szamária elfoglalása és Izrael fogságba hurcolása - Izrael pusztulásának okai - Idegen népek letelepítése Szamáriában; vallási szinkretizmus 2Kir 17

C) Izrael királyságának vége Juda királyságának végén 2Kir 18-25
- Hiszkija, Juda királya - Asszír hadjárat és Izajás beavatkozásai 2Kir 18-19
- Hiszkija betegsége és felépülése, a babiloni követség; Izajás beavatkozásai 2Kir 20
- Manassze és Ámon, Juda királyai 2Kir 21
- Jozija, Juda királya - A törvénykönyv megtalálása - Vallási megújulás Judában és Izraelben 2Kir 22,1-23,30
- Joacház, Jojakim, Jojachin, Juda királyai - Az első elhurcolás 2Kir 23,31-24,17
- Cidkija, Juda utolsó királya - Jeruzsálem kifosztása és elhurcolások 2Kir 24,18-25,21
- Gedalja, Juda helytartója; gyilkossága; a nép egy része elmenekült Egyiptomba 2Kir 25,22-26
- Kegyelem Jojachin királynak 2Kir 25,27-30

Királyok könyveinek eredete

A Királyok könyvei két jól megkülönböztethető könyv alakjában mutatkoznak meg. Valójában a Biblia héber kézirataiban egyetlen művet alkotnak. A két könyv alakjában való szétválasztás a Kr.e. III. századi görög fordítók műve lenne. Ez a szétválasztás, ami apránként adódott, szerencsétlenül vágta ketté Acháb uralkodását (kezdete 1Kir 22,52-54 és befejezése 2Kir 1), valamint Illés ciklusát (kezdete 1Kir 17 és befejezése 2Kir 1).

A Királyok könyvei magukban nem képeznek egységet, vagyis nem szerkesztették azokat más bibliai könyvektől függetlenül. Hangot adtak annak a feltevésnek, hogy eredetileg részei voltak egyetlen történelmi együttesnek, ami magába foglalta Józsue könyveit (talán még a MTörv-t is), a Bírák könyveit, Salamon és a Királyok könyveit is. Ennek nyomát fedezhetjük fel abban a tényben, hogy az 1Kir 1-2,11 közvetlen folytatása 2Sám-nak, ami elbeszéli Dávid uralmát. A két könyv között létrejött szétválasztás másképpen megmagyarázhatatlan volna.

A Királyok könyveinek elemzése, amit fentebb közöltünk, mutatja a könyvek tartalmának sokrétűségét, valamint a hangvételek különbségét, ami az alkotóelemei között fennáll. Maga a szerző említi, hogy régebbi írásokat alkalmazott és idézi egyik másik forrást, amiből merített. Ez azt mutatja, hogy a munka nem egyszerre jött létre, hanem több szakaszban. Valóban, 1Kir 11,41; 14,19.29. stb. például szólnak egy "Salamon cselekdetei" c. könyvről, és "Izrael királyainak évkönyvei" c. könyvről. Ezek szolgáltak kiindulópontként annak a szövegnek szerkesztéséhez, ami jelenleg birtokunkban van.

De azok az iratok, amelyek hivatkoznak a Cselekedetekre vagy az Évkönyvekre, könyveinknek csak egy részét képezik. A szerző művéhez más forrásokat is alkalmazott: úgy tűnik például, hogy ismert a Templomból származó levéltári anyagot (lásd 1Kir 4,1-6.7-19; 5,7-8). Hogy a többi adat már írott szövegből vagy szóbeli hagyományokból származott-e, ezt nehéz meghatározni. Sába királynőjének története (1Kir 10-1,13) különálló hagyományból származik. Az Acháb királyra vonatkozó elbeszélések két igen különböző körből származnak: egyrészről vannak olyan szövegek, amik a legtartózkodóbb módon szólnak róla, mások viszont bátor királynak mutatják be (1Kir 22,9.35). Amit Jozija királyról megtudunk (2Kir 22-23,30), részben talán más forrásból ered, mint a hivatalos Évkönyvekből.

A királyokról szóló történetek mellett más részek kifejezetten a prófétáknak vannak szentelve, tanítványaik által megőrzött emlékeket közölnek. Ezeket az elbeszéléseket csatolták a királyokéhoz, részben mert ugyanahhoz az időszakhoz tartoztak, másrészt, mert a próféták közbelépését a királyok ügyeibe. Így a mű három nagy "ciklust" tartalmaz, vagy elbeszélés-sorozatot Illés, Elizeus és Izajás prófétákról, nem beszélve rövidebb részekről Ahíyyáról, Micheérol, Yimla fiáról, vagy olyan prófétákról, akiknek neve ismeretlen maradt (1Kir 13; 2Kir 21,10-15).

Hogyan gyűjtötték össze ezt a sok különböző elemet egy egésszé? Itt a mű egyik legnehezebb problémáját érintjük. Magától érthető, hogy nem ugyanaz a szerző írta 2Kir 25.27-30 részeket mint aki az eseményekről, amikről beszámol, kortársként ír, aki leírta a szövetség ládáját 1Kir 9,13-ban, vagy elbeszélte az 1Kir 9,21 eseményeit: több mint négyszáz évig kellett volna élnie! Ki állította tehát össze a Királyok könyveit? Különböző feltételezések vannak: amelyiket most bemutatunk nagyszámú szövegmagyarázó elismerését egyesíti.

Józsue könyveivel (egyes tudósok a MTörv-ről is szólnak), a Bírák könyvével és Sámuel könyveivel egy és ugyanazt a művet alkotják.

Egy első szerkesztő állította össze az 1Kir 12-tol 2Kir 20. fejezeteket. Alapul vette egyrészt Juda és Izrael királyainak kronologikus sorrendjét, másrészt olyan szövegeket, aminek részei voltak minden esetre Salamon Cselekedetei és Juda és Izrael királyainak Évkönyvei. Valószínűleg felhasznált még elemeket a szóbeli hagyományokból, nem szólva arról, amit mint szemtanú írhatott le, mivel úgy tűnik megélte Jeruzsálem pusztulását  Kr.e. 587-ben. Azt gondolták, a szerző pap lehetett, aki Kr.e. 580-ban írhatott magában Palesztinában.

Egy generációval utána, szintén Palesztinában, Kr.e. 550 körül és a Babiloni fogságban lévők visszatérése előtt, egy második szerkesztő vette át feltehetőleg elődének művét, kiegészítve azt más elbeszélésekkel és hagyományokkal, amik rendelkezésére álltak. Így azokkal az emlékekkel, amiket Dávidról és örökségéről szóló történetekkel (a 2Sám részletei, amik 1Kir 1,1-2,11-ben folytatódnak), Jeruzsálem ostromáról szóló szöveggel (2Kir 18-19, amik párhuzamosak Iz 36-39-el). Művébe azt is beiktatta, amit a hagyomány közölt Sába királynőjének látogatásáról. A fontosság miatt, amit a próféták és Mózes Törvénye művében betölt (műve Józsuetól a 2Kir-ig tart), arra gondolatra vezettek, hogy ez a második szerkesztő prófétai környezetből eredhetett, talán Jeremiás tanítványa lehetett.

Végül a Kr.e. VI. században néhány kisebb hozzátoldás került a könyvhöz, levita környezetből származó írástudótól.

A Királyok könyveinek kronológiája

A Királyok könyveinek kronológiája aggasztó problémákat vet fel. Csak hézagos támpontok szerint lehetett megállapítani azt, ami kétségtelen összefüggésbe hozta Izrael és a Közel-Kelet történelmét. Néhány egyiptomi szöveg, az Évkönyvek és az asszír-babiloni királyoktól származó dokumentumok különösen értékesek voltak ahhoz, hogy néhány esemény dátumát biztonságosan meg lehessen állapítani.

Ezeken a fix pontokon kívül a Királyok könyveinek adatait sokszor bajosan lehet értelmezni. Először is Juda uralkodási időpontjait ezekben a könyvekben mindig Izrael királyaihoz viszonyítva adják meg, és fordítva is, ami egy sor pontatlanságot eredményez. Azután néhány a másolóktól származó hiba (beavatkozások, vagy számok eltévesztése) itt-ott rendetlenségeket kelt a kronológiában. Ezen felül, ha kifejezetten tudomásunk van arról, hogy Salamon (1Kir 1) és Jotam (2Kir 15,5) mindegyike saját apjával együttesen uralkodott, fel lehet tételezni, hogy az együtturalkodásnak más esetei is előfordulhattak, ami nehezen értékelhető eltolódásokat hozhatott létre a különböző uralmak besorolásában.

Végül felfedezték, hogy nem csak egy kronológia van a Királyok könyveiben, hanem többféle szisztematikus kronológia, amik egymással átfedésben vannak és amiknek eredete ezeknek a könyveknek forrásaiig nyúlik vissza. Ennek következtében három különböző eredményt kapunk aszerint, hogy egy bizonyos időszakra vonatkozóan összeadjuk a bibliai adatokat Juda, vagy Izrael uralkodási ideje szerint, vagy a szinkronizálások által nyert adatok szerint. Például, arra az időszakra vonatkozóan, ami a vallási megoszlástól Acháb uralkodásának végéig tartott (933-853), ami 80 évet tesz ki a kronológia szerint, ahogyan mi azt rekonstruáljuk, Juda uralkodási idejének összege  84 év, az Északi királyságé 78 év, a szinkronizálás szerint nyert adat 75 évet tesz ki.

Az itt alkalmazott kronológia törekvése, hogy figyelembe vegye a legújabb régészeti felfedezéseket.

A Királyok könyveinek teológiája

Ezek a könyvek elsősorban teológiai elmélkedések a nép és királyainak történelméről. Magát a történelmet időnként igen tömören érintik: például Omri uralmát, aki egyike volt Izrael nagy királyainak, alig beszélik el (1Kir 16,23-26); Szamaria ostroma, ami három évig tartott és az Északi birodalom összeomlása alig néhány versben kerül elmondásra. Amint fentebb láthattuk, a mű valószínűleg egy nagy történelmi mu részét képezte, amit MTörv-i teológia átitatott (ezen keresztül a próféták teológiája), amit felidéz szóhasználata és egy sereg MTörv-i kifejezés (A MTörv teológiájáról, lásd annak a könyvnek Bevezését). A Királyok könyveinek csupán néhány különlegesen lényeges témáját emeltük itt ki.

A)  A királyság

A mű a királyságnak teljes teológiáját tartalmazza, olyan módon, ahogyan azt a MTörv-i író és a prófétaság elgondolta. A valóságos király az, aki szem előtt tartja az Úr szabályait ... az Ő útján jár, megtartja törvényeit, szokásait és követelményeit, amint ez Mózes Törvényében meg van írva (1Kir 2,3). A király kötelessége abban áll, hogy bölcsen és igazságosan kormányozza a népet, méghozzá "szolgálja" is (1Kir 12,7), mivel a nép Isten tulajdona (lásd 1Kir 3,8-9). Továbbá hűség az Úrhoz, a törekvés, hogy helyesen ünnepelje meg a szertartásokat Jeruzsálemben, ezek kötelezőo követelmények és minden uralkodás alkalmából rövid mérleget végeznek evvel kapcsolatban. De ritkák azok a királyok, akik elismerésben részesülnek! Az esetek többségében szigorú ítélet alá esnek: harmincnégyszer hangzik el a refrén: Azt cselekedte, ami rossz volt az Úr szemében. És a példák nem hiányoznak. Az Úrral szembeni hűtlenségek valóban sokfélék: bálványimádás, templomok és oltárok felállítása hamis isteneknek, idegen istenek tanácsának kikérése, minden fajta elnyomás és erőszak a népekkel szemben, az Úr prófétáinak üldözése, az Isten jóváhagyása nélkül vezetett háborúk, gyermekek feláldozása.

Egyik fő szemrehányás, amivel a szerző a királyokat illeti (főként az Északi királyságot) az, hogy bűnbe vitte Izraelt, vagyis belevitték Izraelt a törvénnyel ellenkező szertartások megtartásába. Még akkor is, ha néhány király esetenként megbánta tettét és bocsánatot nyert, az összkép sötét, oly mértékben hogy Izrael két királyságának, majd Juda királyságának vesztét a királyok bűnei és az alattvalóikkal elkövetetett bűnök jogos és szükséges következményének tekintik.

B)  Dávid és dinasztiája

Juda királyainak sorozata mögött feltűnik a dinasztia alapítójának, Dávidnak alakja, akit esetenként Isten "szolgájának" neveznek (pl. 1Kir 3,6; 8,24; 11,13). Az Úrhoz való - idealizált - hűségéhez, vallásosságához mérik majd utódainak egyikét-másikát. Így Salamon atyja, Dávid előírásai szerint jár el (1Kir 3,3), vagy hogy Azaz azt tette, ami helyénvaló az Úr szemében, mint őse Dávid és hogy Jozija azt tette, ami kedves az Úr szemében, egészen ősének, Dávidnak útján járt (2Kir 22,2). Megfigyelhetjük 1Kir 13,2-ben, hogy Dávid fiaként szünteti meg Jozija Izrael hűtlenségét. De a Dávidhoz való hasonlóság minősítését igen szűkmarkúan osztják; Achija próféta ellenkezőleg Jerobeámot úgy minősíti, hogy nem lett olyan mint Dávid (1Kir 14,8).

A Királyok könyvének szerzője számára Dávid utódainak engedetlensége volt közvetlen oka Izrael és Juda királyságai közötti szakadásnak (1Kir 11,9-11) valamint Juda királysága végének (lásd 2Kir 23,26s). Mégis, a fenyegetés ellenére, amit 1Kir 2,4 tartalmaz: Ha fiaid ügyelnek útjukon és hűségesen követnek, szívük. lelkük mélyéből, akkor - azt mondta - sohasem leszel utód híjával Izrael trónján (lásd 2Sám 7,12-16), ez az író úgy látja az Úr Dávid házának tett ígérete örökre megmarad. Az Úr megtart "egy mécsest" (egy fejedelmet a dinasztiából) Jeruzsálemben "Dávid kedvéért" és az ígéret miatt, amit neki tett (1Kir 15,11; 2Kir 8,19).

Végül a Királyok könyvei a remény hangján végződnek: Dávid házának utolsó sarja, akit elhurcoltak Bábelbe, megéli helyzetének megváltozását. Babilon királyának engedélyével "Letehette rabruháját és vele étkezhetett, amíg csak élt".

C)  Jeruzsálem és a Templom

A MTörv-i gondolattól átitatva a Királyok könyvei jelentős helyet szentelnek Jeruzsálemnek és a Templomban lefolytatott szertartásoknak. Először is, Jeruzsálem az Isten "kiválasztott" városa (1Kir 8,12). Másodszor ez a Templom városa és 1Kir 8.15-19 emlékeztet arra, hogy ennek a Templomnak eredete Dávid vágya, aki házat kívánt építeni "az Úr nevének" (lásd 2Sám 7,1-16). A szentély jelentőségét világosan fogalmazza meg Salamon imájában (1Kir 8,23-53) a templomszentelés alkalmából: az valóban a "találkozás" helye Izrael és az Istene között (lásd Kiv 33,7 a találkozás sátra), a nemzet életének minden körülménye között. Jozija vallási reformjának elbeszélésén (2Kir 22-23) szintén a Templom uralkodik: a Templomban találják meg a Tövény tekercsét, elsőnek a Templomot tisztítják meg és az lesz a jövőben a hely, ahol Izrael egész vallási élete összpontosul. Ez a reform olyan mély nyomot hagyott a bibliai íróban, hogy mintegy mentegetődzve beszéli el, hogy korábban az áldozatokat Jeruzsálemen kívül végezték el (1Kir 3,2; 22,44; 2Kir 12,4; 14,4; 15,4.35), pedig ez a tény történelmileg teljesen törvényes volt (lásd Illés Kármelnél, 1Kir 18).

A Templom központi jelentősége következtében a papok a szertartások során döntő szerephez jutottak. Jozija reformja szerint csak a papoknak, mégpedig levita származású papoknak lesz öröksége az áldozatok bemutatása. 1Kir 8,1-6 már jelzi szerepüket Salamon Templomának felszentelésekor. Végül a papok szerepe lesz a dávidi dinasztia fenntartása, amikor Atalja igyekezett azt kiirtani (2Kir 11). A szerző kiemeli, hogy Joás azt tette, ami kedves az Úr szemében, egész életében, mert Jehpjada pap látta el tanácsokkal (2Kir 12,3). És ez már olyan pap volt, aki felkente Salamont (1Kir 1,39).

Szem előtt tartva a szigorú rendelkezést, ami megkívánta a szertartások központosítását Jeruzsálemben, a levita papok irányításával, a Királyok könyveinek írója kifejezi teljes helytelenítését Jerobeám kezdeményezéséről, aki az áldozatokat más szentélyekben akarta bemutatni, Dánban és Bételben. Ez lett "Jerobeám vétke" vagy "Jerobeám útja" (kifejezések, amik vagy húszszor térnek vissza) és amit az író hevesen elítél még húszszor, még avval is vádolja a királyt, hogy "bűnbe vitte Izraelt" és utódaikat, amikor őt utánozták. A szerző szemében az engedetlenség avval a paranccsal szemben, hogy csak Jeruzsálemben szabad áldozatot bemutatni, olyan súlyos, hogy az elég okot ad egy király uralmának teljes körű elítélésére, még akkor is, ha egyébként tanúságot tesz hűségéről az Úrhoz Baál oltárainak ledöntésével (2Kir 3,1-3). Ezeket a vallási szakadást jelző gyakorlatokat felpanaszolja egészen Szamaria elfoglalása utánig (lásd 2Kir 17,32).

D)  A prófétaság

A próféták tettel vagy szóban történő beavatkozása jelentős helyet kapnak a Királyok könyveiben. Nem csupán Illés és Elizeus szerepelt a széleskörű hagyományokban, hanem más próféták is nagy tekintélynek örvendtek: Nátán, Semaja, Achija, Michajehu, Izajás, Hulda prófétaasszony. A nekik tulajdonított csodákon túl (foként Illés és Elizeus), politikai működésüket is jelentősnek ítélték. Így Nátán hat oda Dávidnál, hogy utódának Salamont válassza (1Kir 1,11-17), hogy Illés parancsot kap, hogy kenje fel Hazaelt Arám királyává és Jehut Izrael királyává (1Kir 19,15s; lásd 2Kir 9,1-3; 8,11-13). Ezek a próféták, akik királyokat és dinasztiákat döntenek meg halálos jóslatokat mondva ki rájuk: így Achija és Jerobeám (1Kir 14,10-11), Illés és Acháb (1Kir 21,21-24). Máshelyütt Izajás előre megjósolja Babilon királyának győzelmét (2Kir 20,14-19). Más esetekben a próféták azok, akik bejelentik Izrael királyainak győzelmét ellenségeik felett (Elizeus: 2Kir 7,1; 13,17-19; Izajás: 2Kir 19) vagy pedig közbelépnek hadi cselekményeknél (egy névtelen próféta: 1Kir 20,13-14; Michajehu: 1Kir 22,19-28; Elizeus: 2Kir 3,9-19; 6,8-7,20). Az Izrael és Juda közötti szakadásról szóló elbeszélésben megjelenik egy próféta, hogy megakadályozza a belső háborút (Semaja: 1Kir 12,22-24). Végül Illés felkeresi Achábot, hogy szemére vesse az örökség eltulajdonítását - éspedig milyen eszközzel - (1Kir 21,3-17s).

Mindegyik esetben az Úr nevében szólnak a próféták, akinek engedelmességre való felhívását  és a védelemre vonatkozó ígéreteit hirdetik meg. Szándékuk világos, legyen meg a Törvény és a jog tisztelete Izraelben, amint azt láthatjuk abban a szerepben, amit Hulda prófétaasszony tölt be a Törvény szövegének megtalálásakor, ami majd Jozija reformjához vezet (2Kir 22,14-20). Egyidejűleg foglalnak állást a vallás, az erkölcs és a politika terén, mivel mindent Izrael "Királyának" kell alávetni (Iz 6,5; 44,6; Zak 14,16; lásd Zsoltárok - Bevezetés: "Királyi" énekek).

Vissza a ÓSz menühöz