TOB - KRÓNIKÁK KÖNYVE

Bevezetés

A Krónikák két könyvének a zsidó Bibliában szereplő címét így fordítják "Beszédek (vagy Cselekedetek) a napokról", vagyis a napi cselekedetekről szóló könyv, ami egy történésre vonatkozik, vagy még inkább, Szent Jeromos után: az egész isteni történés krónikája. Ez a név azonban a Krónikák könyve címet nyerte. A görög fordítás alapján soká fennmaradt az Egyház hagyományában a Paralipemon cím, egy görög szó szerint, ami "elhagyott dolgok"-at jelent, vagy félretett dolgokat, ami a könyvek tartalmára vonatkozhat, amiket kiegészítésnek tekintettek Sámuel és a Királyok könyveihez. Amint látni fogjuk, a Krónikák könyvei valóban nagy részükben újra ismétlik Sámuel és a Királyok könyveinek részeit, más, kiegészítő elemekkel, másmilyen történelmi és teológiai szemszögből.

A könyvek két részre osztása mesterségesen történt, nincsen közöttük választóvonal. Eredetileg egyetlen könyvet képeztek, ugyanúgy, mint Ezdrás és Nehemiás könyvei. A Krónikák-Ezdrás-Nehemiás könyvek egyébként egy teljes egységet képeznek, amint azt a Krónikák utolsó versei mutatják (2Krón 36,22-23), amelyek szöveg szerint szerepelnek Ezdrás első verseiben (1,1-3). Ismeretlen körülmények következtében a könyvek helyét a héber Biblia kánonjában módosították, mivel a Krónikák utolsónak szerepelnek a gyűjteményben, Ezdrás és Nehemiás után, mikor pedig ténylegesen meg kellene előzniök azokat. Lehetséges, hogy a Krónikák könyveit később vették fel a zsidó kánonba, mint Ezdrás-Nehemeiást, mivel ismételték Sámuel és a Királyok könyveit. A logikus sorrendet helyreállították a régi verziókban és gyakran a modern fordításokban is.

A könyv terve

A Krónikák könyvei széles történelmi körképből állnak, amik visszanyúlnak az emberiség teremtésére és időszámításunk V. századáig, a babiloni fogságból való visszatérésig. Ez a Biblia leghosszabb történelmi írásműve, mivel a történelmi vonatkozások Mózes Törvénykönyvétől egészen a Királyok könyvének végéig csak azt az időszakot ölelik fel, aminek kiinduló pontja az elindulás és Kánaán földjének elfoglalása, befejezése a megérkezés idopőntja a babiloni fogságba (ezt gyakran deuteronomiumi történelemnek nevezik).

E történet tartalma négy részre tagozódik:

1)   1Krón 1-9-ig:  származási felsorolás Ádámtól egészen Dávidig, Izrael 12 törzsén keresztül. Néhány ezekből a felsorolásokból Dávid időszakán is túlnyúlik.

2)   1Krón 10-29:  Dávid uralkodása, Saul halálától Dávid haláláig.

3)   2Krón 1-9:  Salamon uralkodása.

4)   2Krón 10-36:  Juda egyetlen királyságának története Salamon halálától a Babiloni fogságig, kevéssel a Jeruzsálembe való visszatérés időpontjáig. Ennek a történetnek folytatása, a visszatérés és a zsidóság helyrejötte a Száműzetés után, Ezdrás és Nehemiás könyveiben található.

A könyvek szerzői és keletkezési időpontja

Általában egy szerzőnek tulajdonítják a Krónikák-Ezdrás-Nehemiás könyveit, akinek neve ismeretlen és akit a Krónikásnak neveznek. Azt a véleményt, miszerint a könyvek különböző szerzőktől származnának, nem fogadják el. A különbségek, amik a mű egyik vagy másik részének megszövegezésében mutatkoznak könnyen megmagyarázhatóak azokból a módokból, amikkel a szerző a különböző dokumentumokat felhasználta, amik forrásként szolgáltak neki.

A végső szerkesztés időpontját behatárolják azok az események, amiket a könyv elbeszél. Ezdrás és Nehemiás tevékenysége főként a Kr.e. V. századra esik és talán a IV. század elejére (lásd a bevezetést Ezdrás és Nehemiás könyveihez). Nem lehet tehát a szerkesztést a IV. század elejénél korábbra helyezni, vagyis 350-330-ra Kr.e.

Másrészt, úgy tűnik nem lehet a zsidóság történelmének sokkal későbbi idejére gondolni, vagyis a Makkabeusok idejének megpróbáltatásaira és üldöztetésére, időszámításunk elott a II. században. Inkább a sokkal nyugalmasabb és békésebb időkre, amik a megpróbáltatások idejét megelőzte, lehet elhelyezni a Krónikás művét, vagyis Kr.e. 330 és 250 századra. Még ha léteznek is bizonyos későbbi szerkesztésbeli hozzácsatolások a Krónikás művéhez, nehéz a könyvegyüttesnek korábbi dátumot adni, mint a Kr.e. 200-at, habár semmiféle pontos útmutatás nem teszi lehetővé egy kielégítőbb megállapítás megtételét.

Összeállítás és szerkesztés módszere

Nem ismerjük a Krónikák szerzőjét és a szerkesztés befejezésének pontos időpontját, de ismerjük a módot ahogyan a szerkesztési és irodalmi összeállítás munkáját végezte. Ez az egyetlen Ószövetségi könyv, amelyik ennyire világosan megmutatja az összeállításának módját.

A szerző nem fogalmazott meg ténylegesen egy történetet, amit népének régi történelméből való ismeretei sugalltak neki. Híven megismétel bizonyos mennyiségű dokumentumot, amire szert tehetett és olyan sorrendbe osztályozta azokat, amik művének célját szolgálták, módosítva azokat más dokumentumok alapján, amiket ismert, vagy elgondolása szerint, amit a történelemről és annak jelentéséről megformált. Egyébként, gondot fordít arra, - ami ritkaság volt korában - hogy idézze forrásait, ami által értékes felvilágosításokhoz juthatunk, bár nem teljesek és néha nehezen pontosíthatóak.

Így említi például:
-   Juda és Izrael királyainak könyvét (2Krón 16,11)
-   Izrael és Juda királyainak könyvét (2Krón 27,7)
-   Izrael királyainak könyvét (1Krón 9,1)
-   Izrael királyainak cselekedeteit (2Krón 33,18)
-   a Királyok könyvének kommentárát (vagy midrash) (2Krón 24,27)
-   Dávid király évkönyveit (1Krón 27,24)
-   Sámuelnek, a látóembernek könyvét (1Krón 29,29), Gádnak, a látóembernek könyvét (1Krón 29,29), Semaja próféta és Iddó látóember krónikáját (2Krón 12,15)Jehunak, Hanani fiának beszédeit (2Krón 20,34), Hozáj könyvét (2Krón 33,19)
-   a silói Achija prófétai könyveit (2Krón 9,29)
-   Iddó látomásait (2Krón 9,29), Izajás próféta, Ámosz fia látomását (2Krón 32,32)
-   Iddó próféta feljegyzéseit (2Krón 13,22)
-   Izajás próféta, Ámosz fia által írt dokumentumot (2Krón 26,22).

Lehetséges, hogy ezeknek a címeknek némelyike azonos dokumentumokat jelölnek, néhány címbeli változtatással. A tárggyal foglalkozó kommentátorok véleményeinek eltérése ellenére minden esetre meg lehet különböztetni a felhasznált dokumentumoknak legalább három csoportját: elsősorban Sámuel és a Királyok könyvét, amikből néha teljes szövegében idéz történeteket, azután egy másik történelmi dokumentumot, ami ma elveszett, ami olyan elemeket tartalmazott, amiket a Krónikás az említett könyvek kiegészítésére használt fel. (Ez talán az, amit a midrash elnevezéssel jelöltek, vagy a Királyok könyvének kommentálása). Végül egy csoport dokumentum, ami különböző prófétai hagyományt tartalmaz, amiket a Krónikás pontatlanul említ meg és amik részben Sámuel könyvéből és a Királyok könyveiből származnak (hagyományok Sámuelről), másrészt a próféták könyveiből (Izajás), vagy más forrásokból, amiket ma nem ismerünk.

Mindezekhez az anyagokhoz, amik az elbeszélések lényegét képezik, hozzá kell adni, további, a Krónikás által felhasznált, meg nem jelölt eredetű és pontos hivatkozás nélküli elemeket. Ezek általában az Ószövetség más könyveiből származó szövegek, amit a szerző igen jól ismert és amikhez gyakran visszanyúlt. Származási lajstromai nagyrészt az ugyanilyen természetű adatokból adódnak, a Teremtés könyvéből, a Kivonulás könyvéből, a Számok könyvéből, Józsue, Rut könyvéből. Néhány fejezet egészében, vagy részben ismétli a Zsoltárok könyvéből vett liturgikus szövegeket (1Krón idézi a Zsolt 105; 96; 106).

Észlelhetjük a Krónikás személyes hozzájárulását művéhez, amikor nem csupán a régi dokumentumok egyszerű halmozásáról van szó. Tudomásul vehetjük, amint ez lehetséges is, hogy néhány későbbi kiegészítést csatolhattak a már elkészült műhöz. Meg kell állapítani viszont, hogy a Krónikák könyve a bibliai irodalomban az egyetlen olyan könyvet, aminek ilyen mértékben lehet elemezni összeállítását és a szerkesztés módszerét.

Mi volt ez a módszer? Anélkül, hogy az elbeszélések részleteibe bocsátkoznánk, de általános összehasonlítást téve Sámuel könyve és a Királyok könyvei és a Krónikák könyvei között, mód van a Krónikás néhány irányelvét felfedezni művének összeállításánál. Először is kiválasztással dolgozott. Forrásaiból csak azt tartotta meg, amit el akart beszélni, megfelelően az elgondolásnak, amit művéről alkotott. Dávid király uralkodásának és nemzetségének története számára Isten népének és sorsának valóságos története volt. Ennek következtében mindaz, ami Izrael királyságának történetére vonatkozott a kettészakadás után nem érdekelte őt. Erről nem szól, csak Juda királyságának történetét beszéli el és fővárosáról szól, Jeruzsálemről. Hasonló módon mellőzött egy sor eseményt és tényt, amik nem tűntek számára elég fontosnak ahhoz, hogy megfelelően kidomborítsák Dávid és Salamon uralkodásának dicsőségét, vagy pedig kedvezőtlen színben tüntethették fel őket (Dávid házasságtörése, Absalom lázadása, a fényűzés és bálványimádás Salamon uralkodásának végén). Ez a módszer részben megmagyarázza a hézagokat, amiket észre kell vennünk ebben a műben (semmiféle említés nem történik a Babiloni fogságról; elég hosszú időszak telt el a Száműzetés és az újjáépítés, Ezdrás és Nehemiás időszaka között - több mint egy évszázad - erről nem ad felvilágosítást).

A Krónikás a forrásaként szolgáló anyagokat beleillesztette művébe. Nem helyezett súlyt a pontos kronológiára, teológiai vélemények irányították elbeszélésében, így a tényeket oly módon mutatta be, mint tanú, aki azokat saját személyiségének és korának megfelelően világítja meg.

A királyokat és a népet ért balsorsokat mindig Istennel szembeni engedetlenség következményeként magyarázza. Ezzel szemben az Isten által juttatott áldások mindig a Templommal és a vallásgyakorlással kapcsolatos személyek buzgóságának és hűségének köszönhetőek. A kronológiai sorrend megváltoztatását időnként nehéz megmagyarázni, de úgy tűnik, inkább teológiai okokra vezethető vissza, mint történelmire (különösen Ezdrás és Nehemeiás könyveiben). Beszélhetünk-e, mint ahogyan gyakran tették, "tendenciózus" írásokról a Krónikákkal kapcsolatban? Ez elítélő és igazságtalan ítélet lenne szerzőjükkel szemben, aki a "történelem teológiáját" akarta bemutatni, sokkal inkább, mint objektív és teljes történelmi értekezést. Műve nem annyira történelmi mű, mint a mai kor történészéé, sokkal inkább hívő és teológus műve, aki a történelemben Isten folyamatos működését látja és a még tökéletlen, de valós képét Isten Országának.

A szerkesztés módszere olyan munkát mutat, aminek célja kiegészíteni a fő források által megadott anyagokat, vagyis Sámuel könyvének és a Királyok könyveinek anyagát. Szerencsére más források is álltak a Krónikás rendelkezésére: dokumentumok, írott, vagy esetleg szóbeli hagyományok a nép történelmének különböző eseményeiről. A Krónikás kiegészítő részletekkel szolgál, amik nem találhatók a Biblia kánoni szövegeiben és amik ennek következtében igen értékesek e történet jobb megismerésére. Ha szövegének néhány része saját gondolatait és a dolgokról alkotott véleményét tükrözi is, nem áll ez sok részletre, amik nem lehettek alkotó képzelőerejének művei, hanem amiket az általunk nem ismert forrásokból meríthetett.

Felismerhetjük hogyan kezelte a forrásait, ha összehasonlítjuk művének részleteit azok párhuzamos részleteivel Sámuel és a Királyok könyveiben. Néhány teológiai vagy irodalmi javítás helyenként felismerhető, a változatok leggyakrabban lényegtelenek: a Krónikás Salamon és a Királyok könyveinek héber szövegét sokkal régebbi alakjában ismerte, mint a jelenlegi szövegünk és időnként Sámuel és a Királyok könyvei, időnként a Krónikák könyvei a másolók elkerülhetetlen hibáit is elszenvedték. Ezeknek a jelenlegi állapotú szövegeknek összehasonlítása igen értékes módon világosít fel minket a közvetítésekből esetleg adódó hibákról, a Biblia más könyveire vonatkozóan is. Azt is megmutatja, hogy a Krónikás általában igen nagy hűséggel másolta le forrásait. De az elbeszélés egészét ügyes vágásokkal, vagy más kiegészítő forrásokból vett okos kölcsönzésekkel irányította.  

Összefoglalva, a Krónikás irodalmi szerkesztési módszere szorosan összefügg a történelemről alkotott véleményével és teológiai meggyőződésével, amit érdemes pontosabban megfogalmazni.

A Krónikák szerzőjének teológiája

A Krónikák könyveinek tartalmát elemezve észlelhetjük és kidomboríthatjuk a mű leglényegesebb teológiai szempontjait, még akkor is, ha nem lehet azt mondani, hogy teljességében megismerhetjük a Krónikás teológiáját.

Először is egy tény tűnik szembe: a dávidi királyság fontossága és központi helyzete. Mindaz, ami megelőzte Dávid történetét le van egyszerűsítve származási táblázatok összességére, amelyek Ádámig nyúlnak vissza (1-9 fejeztek). A Dáviddal való kapcsolódást csupán egy rövid fejezetben (10) tárja elénk, Saul halálával, akinek királyságát Isten elvetette Dávid javára. Az első könyv végének teljes egésze erre van szentelve (11-29). De, ha összehasonlítjuk ezeket az elbeszéléseket Sámuel és a Királyok könyveinek párhuzamos részleteivel, észrevehetjük a különbségeket. Mindaz, ami Dávid gyermekkorára, ifjúságára és Dávid bujdosó éveire vonatkozik, a Saullal való ellentét miatt, mellőzve van. Ugyanígy a hét és fél éves uralma Juda és Hebron felett, míg Izrael többi törzsei Saul egyik fiának, Isbaalnak mozgalmas uralkodását élték meg. Ezenkívül minden a királyi udvar életére vonatkozó részlet, magának a királynak magatartása a Batsebával, Urija feleségével kapcsolatos ügyben, fiainak versengése utódlása miatt, Absalom  lázadása, röviden, mindaz, ami Sámuel könyvében élő realisztikus beszámolót ad egy keleti királyi udvar életéről, nem található a Krónikák könyvében. Dávid király alakja igen emberi, de idealizált. Minden arra irányul, hogy benne az Isten akaratától való királyt mutassa be, a királyt, aki egy el nem múló dinasztia feje marad, a királyt, aki főként arra szentelte életét, hogy Jeruzsálemből fővárost és szent várost hozzon létre és hogy a legkisebb részletéig előkészítse a Templom építését és előkészítse a szertartásokat, amiket ezentúl ott mutatnak be. Felállítottak időnként párhuzamot Mózes alakja között a Pentateuchus "papi" hagyománya és Dávid alakja között a Krónikákban. Valóban fennáll bizonyos hasonlóság a két férfi között, akik úgy jelennek meg - különböző korszakokban - mint a nép vezérei és törvényhozói Isten részéről.

Salamon király a történetek során idealizált alakként jelenik meg, hasonlóan Dávidhoz. Semmi előnytelen esemény nincsen feljegyezve, sem az ellenfelek erőszakos kiküszöbölése, uralkodásának kezdetén, sem a fényűzés és bálványimádás, sem a királyi udvar feslett élete uralkodásának végén. Salamon a király, aki a Templomot felépítette, Dávidnak, apjának, utasításai és aprólékos előkészületei alapján. A Templom felszentelése ünnepélyességgel és bőséggel történik, amit nem találhatunk meg ilyen formában a Királyok könyveiben.

A Templom és a szertartások tehát a Krónikás gondosságának középpontjában helyezkednek el. Felmerülhet a kérdés, vajon művének fő célja nem pontosan az volt, hogy a Templom és Jeruzsálem, a szent város, történetét mutassa be és a szertartásokét, amik itt bemutatásra fognak kerülni. A mű kezdetén szereplő származási lajstromok közül Juda és Benjamin a legrészletesebbek, ezek ugyanis Dávid családjának és Jeruzsálem tartományának lajstromai. Dávid és Salamon utódainak története a Templomra irányul és a legfontosabb fejlemények azok, amik azokkal a királyokkal foglalkoznak, akiknek fő gondja a Templom újjáépítése volt: Aza (2Krón 14-16), Jehosafát (17-20 fejezet) és főként Hiszkija (29-32 fejezet) és Jozija (34-35 fejezet). A száműzetésből való visszatérés után azonnal ugyanaz a törekvés tűnik ki Ezdrás és Nehemiás könyveiből: az oltár helyreállítása a Templom romjain (Ezd 3), a Templom újjáépítése (Ezd 4-6), a szent városé (Neh 1-4) és az istentisztelet újbóli bevezetése Neh 8-9).

A Krónikás ugyanígy különleges előszeretettel veszi körül a szertartásokat végző személyeket, akik mind Lévi törzsének leszármazottai, a papok Áron leszármazottai, a leviták ugyanazon törzs más ágainak leszármazottai. A Pentateuchus a papokat 27 alkalommal említi meg, ugyanakkor Ezdrás-Nehemiásnál 53 alkalommal és a Krónikáknál 76-szor kerülnek említésre. Lev 1,5 és Szám 10,8 szerint a papok tiszte a harsonák megfúvása (1Krón 15,24; 2Krón 13.12) és az oltár meghintése a levágott áldozati bárány vérével (2Krón 30,16). De a leviták nem egyszerű alárendelt alkalmazottak: ők viszik a frigyládát, a Templom kapusai és őrei, énekesek és zenészek tisztjét töltik be, különleges körülmények esetén segítenek a papoknak az áldozati állatok előkészítésében (de nem a feláldozásukban) (2Krón 29,34; 30,16-17).

A szertartások, a leírások szerint, örömet, dicséretet és hálát fejeznek ki, ami arra enged következtetni, hogy maga a Krónikás is a leviták közé tartozhatott, vagy az volt a szándéka, hogy néha becsmérelt tevékenységüket rehabilitálja.

Egy másik érdekes feltevést is megfogalmaztak: a Krónikák szerzője művével hangsúlyozni kívánta a Templom és a jeruzsálemi szertartások egyedüli törvényességét, szemben egyesek törekvéseivel más szentélyek felállítására és más, múltbeli, de még a Krónikás idejéből való szertartások igazolására. Elbeszélésének vitairat jellege lenne, különösen a szamaritánusokkal szemben, vagy azokkal, akik ennek a szakadásnak, aminek pontos idopőntja ismeretlen, kezdeményezői voltak. Ez megmagyarázná a Krónikás következetes hallgatását Izrael királyságának történelméről a Salamon halálát követo szakadásig. Csak Juda királysága a dávidi dinasztiával volt törvényes, és az Északi királyság Szamariával, annak fővárosával, valamint istentiszteleti szertartásaik, amik a Bál kultusszal fertőzöttek voltak, szakadároknak számítottak, akik semmiképpen nem tarthattak igényt Isten igazi népét képviselni. Ezek az okok magyarázzák Ezdrás és Nehemiás konfliktusait az ország népével, akik segíteni akartak Jeruzsálem újjáépítésénél és akiket a száműzöttek leszármazottai, Isten népének valódi képviselői, ebben megakadályoztak (Ezd 4; Neh 2,19-20; 4; 6).

A Krónikás művének különböző szempontjai teológiai szempontból egységesítő szemléletre vezethetnek, amit elég jól kifejez a teokrácia szó. A szerző számára Isten népének története a zsidó közösségben, ahol él, olyan mint az Isten által meghatározott teokratikus uralom, aminek élére Dávidot helyezte. Valóságban Isten az egyedüli tényleges király és Dávid Isten trónján foglal helyet. A lezajlott történelem földi valóságán keresztül a Krónikás Isten uralmát írja le, ahogyan az o idejében el tudták képzelni. Az istentisztelet az egyedüli Templomban, Jeruzsálemben, a szent városban, kifejezi a nép hűségét, az örömét, a dicséretét Királya felé, főként a papoknak és levitáknak köszönhetően. Az engedelmesség Isten Törvényéhez a nép elsődleges kötelessége volt mindennapi életében, Isten és népe közötti állandó viszonyt a jutalmazás-büntetés fogalma tükrözi, a legteljesebb fokig. Isten igazságossága azt akarja, hogy minden hűség - főként a Jeruzsálem trónján helyet foglaló királyoké - részesüljön áldásában, de minden mulasztás és engedetlenség, főként ami a Templomra és a szertartásokra vonatkozik, isteni büntetésben részesüljön. Ilyen szigorú elv tűnik fel a királyok, Dávid utódainak, történelmében, és amikor a Királyok könyvei nem mondanak semmit az okokról, amik a nép jó sorsát, vagy szerencsétlenségét eredményezték, a Krónikák könyvei igyekeznek ennek teológiai igazolását megadni, az ő fogalmaik szerinti isteni jutalmazó-büntető igazságosság szerint. Ha Manassze olyan hosszú uralmat élvezett, hibái ellenére, ez azért volt, mert megbánta azokat és visszatérve Istenhez megtisztította a Templomot a bálványoktól (2Krón 33). Jozija viszont hűsége ellenére korai halált halt, mert szembehelyezkedett Isten akaratával az egyiptomi hadak átvonulásakor, akik Asszíriába mentek hadakozni (2Krón 35).

Szemben az apokaliptikus irodalommal, amelyik a jövőbe vetíti ki a földi valóság képét, hogy bemutassa milyen lesz az Isten országa, a Krónikás műve a múltat idealizálja, hogy megmutassa milyen legyen a nép élete a jelenben. Ezért a Dávid idejéből való teokratikus királyság kell hogy állandóan emlékeztesse a szerző korában élő zsidókat, hogy milyen legyen az istentisztelet megünneplése, az Isten Törvényének való engedelmesség és az isteni igazságszolgáltatásban való remény.

Talán az inkább a múlt felé forduló teológiai perspektíva az oka, hogy a Krónikás művét nem festi alá a határozottan megfogalmazott messiási reménység. A jövő perspektívái nem kötik le kifejezetten figyelmét. Az elmúlt idők történelmén elmélkedve a Krónikás főként a jelen számára kíván tanítást adni az Isten, az o Törvénye és istentisztelete iránti hűségből.

Megjegyzés.  A Krónikák könyveinek itt közölt fordításában a csillagok (*) olyan helyeket jelölnek, ahol lehetséges megkülönböztetni egy dokumentum cserét a szerző által felhasznált forrásokból. A lapszéli hivatkozások és a szövegre vonatkozó jegyzetek pontosítják, melyek voltak a források, amikor azokat ismerik.

Vissza a ÓSz menühöz