TOB - KRÓNIKÁK KÖNYVE
Bevezetés
A Krónikák két könyvének a zsidó Bibliában szereplő címét így fordítják
"Beszédek (vagy Cselekedetek) a napokról", vagyis a napi
cselekedetekről szóló könyv, ami egy történésre vonatkozik, vagy még
inkább, Szent Jeromos után: az egész isteni történés krónikája. Ez a
név azonban a Krónikák könyve címet nyerte. A görög fordítás alapján
soká fennmaradt az Egyház hagyományában a Paralipemon cím, egy görög
szó szerint, ami "elhagyott dolgok"-at jelent, vagy félretett dolgokat,
ami a könyvek tartalmára vonatkozhat, amiket kiegészítésnek tekintettek
Sámuel és a Királyok könyveihez. Amint látni fogjuk, a Krónikák könyvei
valóban nagy részükben újra ismétlik Sámuel és a Királyok könyveinek
részeit, más, kiegészítő elemekkel, másmilyen történelmi és teológiai
szemszögből.
A könyvek két részre osztása mesterségesen történt, nincsen közöttük
választóvonal. Eredetileg egyetlen könyvet képeztek, ugyanúgy, mint
Ezdrás és Nehemiás könyvei. A Krónikák-Ezdrás-Nehemiás könyvek
egyébként egy teljes egységet képeznek, amint azt a Krónikák utolsó
versei mutatják (2Krón 36,22-23), amelyek szöveg szerint szerepelnek
Ezdrás első verseiben (1,1-3). Ismeretlen körülmények következtében a
könyvek helyét a héber Biblia kánonjában módosították, mivel a Krónikák
utolsónak szerepelnek a gyűjteményben, Ezdrás és Nehemiás után, mikor
pedig ténylegesen meg kellene előzniök azokat. Lehetséges, hogy a
Krónikák könyveit később vették fel a zsidó kánonba, mint
Ezdrás-Nehemeiást, mivel ismételték Sámuel és a Királyok könyveit. A
logikus sorrendet helyreállították a régi verziókban és gyakran a
modern fordításokban is.
A könyv terve
A Krónikák könyvei széles történelmi körképből állnak, amik
visszanyúlnak az emberiség teremtésére és időszámításunk V. századáig,
a babiloni fogságból való visszatérésig. Ez a Biblia leghosszabb
történelmi írásműve, mivel a történelmi vonatkozások Mózes
Törvénykönyvétől egészen a Királyok könyvének végéig csak azt az
időszakot ölelik fel, aminek kiinduló pontja az elindulás és Kánaán
földjének elfoglalása, befejezése a megérkezés idopőntja a babiloni
fogságba (ezt gyakran deuteronomiumi történelemnek nevezik).
E történet tartalma négy részre tagozódik:
1) 1Krón 1-9-ig: származási felsorolás Ádámtól
egészen Dávidig, Izrael 12 törzsén keresztül. Néhány ezekből a
felsorolásokból Dávid időszakán is túlnyúlik.
2) 1Krón 10-29: Dávid uralkodása, Saul halálától
Dávid haláláig.
3) 2Krón 1-9: Salamon uralkodása.
4) 2Krón 10-36: Juda egyetlen királyságának története
Salamon halálától a Babiloni fogságig, kevéssel a Jeruzsálembe való
visszatérés időpontjáig. Ennek a történetnek folytatása, a visszatérés
és a zsidóság helyrejötte a Száműzetés után, Ezdrás és Nehemiás
könyveiben található.
A könyvek szerzői és keletkezési
időpontja
Általában egy szerzőnek tulajdonítják a Krónikák-Ezdrás-Nehemiás
könyveit, akinek neve ismeretlen és akit a Krónikásnak neveznek. Azt a
véleményt, miszerint a könyvek különböző szerzőktől származnának, nem
fogadják el. A különbségek, amik a mű egyik vagy másik részének
megszövegezésében mutatkoznak könnyen megmagyarázhatóak azokból a
módokból, amikkel a szerző a különböző dokumentumokat felhasználta,
amik forrásként szolgáltak neki.
A végső szerkesztés időpontját behatárolják azok az események, amiket a
könyv elbeszél. Ezdrás és Nehemiás tevékenysége főként a Kr.e. V.
századra esik és talán a IV. század elejére (lásd a bevezetést Ezdrás
és Nehemiás könyveihez). Nem lehet tehát a szerkesztést a IV. század
elejénél korábbra helyezni, vagyis 350-330-ra Kr.e.
Másrészt, úgy tűnik nem lehet a zsidóság történelmének sokkal későbbi
idejére gondolni, vagyis a Makkabeusok idejének megpróbáltatásaira és
üldöztetésére, időszámításunk elott a II. században. Inkább a sokkal
nyugalmasabb és békésebb időkre, amik a megpróbáltatások idejét
megelőzte, lehet elhelyezni a Krónikás művét, vagyis Kr.e. 330 és 250
századra. Még ha léteznek is bizonyos későbbi szerkesztésbeli
hozzácsatolások a Krónikás művéhez, nehéz a könyvegyüttesnek korábbi
dátumot adni, mint a Kr.e. 200-at, habár semmiféle pontos útmutatás nem
teszi lehetővé egy kielégítőbb megállapítás megtételét.
Összeállítás és szerkesztés módszere
Nem ismerjük a Krónikák szerzőjét és a szerkesztés befejezésének pontos
időpontját, de ismerjük a módot ahogyan a szerkesztési és irodalmi
összeállítás munkáját végezte. Ez az egyetlen Ószövetségi könyv,
amelyik ennyire világosan megmutatja az összeállításának módját.
A szerző nem fogalmazott meg ténylegesen egy történetet, amit népének
régi történelméből való ismeretei sugalltak neki. Híven megismétel
bizonyos mennyiségű dokumentumot, amire szert tehetett és olyan
sorrendbe osztályozta azokat, amik művének célját szolgálták, módosítva
azokat más dokumentumok alapján, amiket ismert, vagy elgondolása
szerint, amit a történelemről és annak jelentéséről megformált.
Egyébként, gondot fordít arra, - ami ritkaság volt korában - hogy
idézze forrásait, ami által értékes felvilágosításokhoz juthatunk, bár
nem teljesek és néha nehezen pontosíthatóak.
Így említi például:
- Juda és Izrael királyainak könyvét (2Krón 16,11)
- Izrael és Juda királyainak könyvét (2Krón 27,7)
- Izrael királyainak könyvét (1Krón 9,1)
- Izrael királyainak cselekedeteit (2Krón 33,18)
- a Királyok könyvének kommentárát (vagy midrash) (2Krón
24,27)
- Dávid király évkönyveit (1Krón 27,24)
- Sámuelnek, a látóembernek könyvét (1Krón 29,29), Gádnak,
a látóembernek könyvét (1Krón 29,29), Semaja próféta és Iddó látóember
krónikáját (2Krón 12,15)Jehunak, Hanani fiának beszédeit (2Krón 20,34),
Hozáj könyvét (2Krón 33,19)
- a silói Achija prófétai könyveit (2Krón 9,29)
- Iddó látomásait (2Krón 9,29), Izajás próféta, Ámosz fia
látomását (2Krón 32,32)
- Iddó próféta feljegyzéseit (2Krón 13,22)
- Izajás próféta, Ámosz fia által írt dokumentumot (2Krón
26,22).
Lehetséges, hogy ezeknek a címeknek némelyike azonos dokumentumokat
jelölnek, néhány címbeli változtatással. A tárggyal foglalkozó
kommentátorok véleményeinek eltérése ellenére minden esetre meg lehet
különböztetni a felhasznált dokumentumoknak legalább három csoportját:
elsősorban Sámuel és a Királyok könyvét, amikből néha teljes szövegében
idéz történeteket, azután egy másik történelmi dokumentumot, ami ma
elveszett, ami olyan elemeket tartalmazott, amiket a Krónikás az
említett könyvek kiegészítésére használt fel. (Ez talán az, amit a
midrash elnevezéssel jelöltek, vagy a Királyok könyvének kommentálása).
Végül egy csoport dokumentum, ami különböző prófétai hagyományt
tartalmaz, amiket a Krónikás pontatlanul említ meg és amik részben
Sámuel könyvéből és a Királyok könyveiből származnak (hagyományok
Sámuelről), másrészt a próféták könyveiből (Izajás), vagy más
forrásokból, amiket ma nem ismerünk.
Mindezekhez az anyagokhoz, amik az elbeszélések lényegét képezik, hozzá
kell adni, további, a Krónikás által felhasznált, meg nem jelölt
eredetű és pontos hivatkozás nélküli elemeket. Ezek általában az
Ószövetség más könyveiből származó szövegek, amit a szerző igen jól
ismert és amikhez gyakran visszanyúlt. Származási lajstromai nagyrészt
az ugyanilyen természetű adatokból adódnak, a Teremtés könyvéből, a
Kivonulás könyvéből, a Számok könyvéből, Józsue, Rut könyvéből. Néhány
fejezet egészében, vagy részben ismétli a Zsoltárok könyvéből vett
liturgikus szövegeket (1Krón idézi a Zsolt 105; 96; 106).
Észlelhetjük a Krónikás személyes hozzájárulását művéhez, amikor nem
csupán a régi dokumentumok egyszerű halmozásáról van szó. Tudomásul
vehetjük, amint ez lehetséges is, hogy néhány későbbi kiegészítést
csatolhattak a már elkészült műhöz. Meg kell állapítani viszont, hogy a
Krónikák könyve a bibliai irodalomban az egyetlen olyan könyvet, aminek
ilyen mértékben lehet elemezni összeállítását és a szerkesztés
módszerét.
Mi volt ez a módszer? Anélkül, hogy az elbeszélések részleteibe
bocsátkoznánk, de általános összehasonlítást téve Sámuel könyve és a
Királyok könyvei és a Krónikák könyvei között, mód van a Krónikás
néhány irányelvét felfedezni művének összeállításánál. Először is
kiválasztással dolgozott. Forrásaiból csak azt tartotta meg, amit el
akart beszélni, megfelelően az elgondolásnak, amit művéről alkotott.
Dávid király uralkodásának és nemzetségének története számára Isten
népének és sorsának valóságos története volt. Ennek következtében
mindaz, ami Izrael királyságának történetére vonatkozott a
kettészakadás után nem érdekelte őt. Erről nem szól, csak Juda
királyságának történetét beszéli el és fővárosáról szól, Jeruzsálemről.
Hasonló módon mellőzött egy sor eseményt és tényt, amik nem tűntek
számára elég fontosnak ahhoz, hogy megfelelően kidomborítsák Dávid és
Salamon uralkodásának dicsőségét, vagy pedig kedvezőtlen színben
tüntethették fel őket (Dávid házasságtörése, Absalom lázadása, a
fényűzés és bálványimádás Salamon uralkodásának végén). Ez a módszer
részben megmagyarázza a hézagokat, amiket észre kell vennünk ebben a
műben (semmiféle említés nem történik a Babiloni fogságról; elég hosszú
időszak telt el a Száműzetés és az újjáépítés, Ezdrás és Nehemiás
időszaka között - több mint egy évszázad - erről nem ad
felvilágosítást).
A Krónikás a forrásaként szolgáló anyagokat beleillesztette művébe. Nem
helyezett súlyt a pontos kronológiára, teológiai vélemények
irányították elbeszélésében, így a tényeket oly módon mutatta be, mint
tanú, aki azokat saját személyiségének és korának megfelelően világítja
meg.
A királyokat és a népet ért balsorsokat mindig Istennel szembeni
engedetlenség következményeként magyarázza. Ezzel szemben az Isten
által juttatott áldások mindig a Templommal és a vallásgyakorlással
kapcsolatos személyek buzgóságának és hűségének köszönhetőek. A
kronológiai sorrend megváltoztatását időnként nehéz megmagyarázni, de
úgy tűnik, inkább teológiai okokra vezethető vissza, mint történelmire
(különösen Ezdrás és Nehemeiás könyveiben). Beszélhetünk-e, mint
ahogyan gyakran tették, "tendenciózus" írásokról a Krónikákkal
kapcsolatban? Ez elítélő és igazságtalan ítélet lenne szerzőjükkel
szemben, aki a "történelem teológiáját" akarta bemutatni, sokkal
inkább, mint objektív és teljes történelmi értekezést. Műve nem annyira
történelmi mű, mint a mai kor történészéé, sokkal inkább hívő és
teológus műve, aki a történelemben Isten folyamatos működését látja és
a még tökéletlen, de valós képét Isten Országának.
A szerkesztés módszere olyan munkát mutat, aminek célja kiegészíteni a
fő források által megadott anyagokat, vagyis Sámuel könyvének és a
Királyok könyveinek anyagát. Szerencsére más források is álltak a
Krónikás rendelkezésére: dokumentumok, írott, vagy esetleg szóbeli
hagyományok a nép történelmének különböző eseményeiről. A Krónikás
kiegészítő részletekkel szolgál, amik nem találhatók a Biblia kánoni
szövegeiben és amik ennek következtében igen értékesek e történet jobb
megismerésére. Ha szövegének néhány része saját gondolatait és a
dolgokról alkotott véleményét tükrözi is, nem áll ez sok részletre,
amik nem lehettek alkotó képzelőerejének művei, hanem amiket az
általunk nem ismert forrásokból meríthetett.
Felismerhetjük hogyan kezelte a forrásait, ha összehasonlítjuk művének
részleteit azok párhuzamos részleteivel Sámuel és a Királyok
könyveiben. Néhány teológiai vagy irodalmi javítás helyenként
felismerhető, a változatok leggyakrabban lényegtelenek: a Krónikás
Salamon és a Királyok könyveinek héber szövegét sokkal régebbi
alakjában ismerte, mint a jelenlegi szövegünk és időnként Sámuel és a
Királyok könyvei, időnként a Krónikák könyvei a másolók elkerülhetetlen
hibáit is elszenvedték. Ezeknek a jelenlegi állapotú szövegeknek
összehasonlítása igen értékes módon világosít fel minket a
közvetítésekből esetleg adódó hibákról, a Biblia más könyveire
vonatkozóan is. Azt is megmutatja, hogy a Krónikás általában igen nagy
hűséggel másolta le forrásait. De az elbeszélés egészét ügyes
vágásokkal, vagy más kiegészítő forrásokból vett okos kölcsönzésekkel
irányította.
Összefoglalva, a Krónikás irodalmi szerkesztési módszere szorosan
összefügg a történelemről alkotott véleményével és teológiai
meggyőződésével, amit érdemes pontosabban megfogalmazni.
A Krónikák szerzőjének teológiája
A Krónikák könyveinek tartalmát elemezve észlelhetjük és
kidomboríthatjuk a mű leglényegesebb teológiai szempontjait, még akkor
is, ha nem lehet azt mondani, hogy teljességében megismerhetjük a
Krónikás teológiáját.
Először is egy tény tűnik szembe: a dávidi királyság fontossága és
központi helyzete. Mindaz, ami megelőzte Dávid történetét le van
egyszerűsítve származási táblázatok összességére, amelyek Ádámig
nyúlnak vissza (1-9 fejeztek). A Dáviddal való kapcsolódást csupán egy
rövid fejezetben (10) tárja elénk, Saul halálával, akinek királyságát
Isten elvetette Dávid javára. Az első könyv végének teljes egésze erre
van szentelve (11-29). De, ha összehasonlítjuk ezeket az elbeszéléseket
Sámuel és a Királyok könyveinek párhuzamos részleteivel, észrevehetjük
a különbségeket. Mindaz, ami Dávid gyermekkorára, ifjúságára és Dávid
bujdosó éveire vonatkozik, a Saullal való ellentét miatt, mellőzve van.
Ugyanígy a hét és fél éves uralma Juda és Hebron felett, míg Izrael
többi törzsei Saul egyik fiának, Isbaalnak mozgalmas uralkodását élték
meg. Ezenkívül minden a királyi udvar életére vonatkozó részlet,
magának a királynak magatartása a Batsebával, Urija feleségével
kapcsolatos ügyben, fiainak versengése utódlása miatt, Absalom
lázadása, röviden, mindaz, ami Sámuel könyvében élő realisztikus
beszámolót ad egy keleti királyi udvar életéről, nem található a
Krónikák könyvében. Dávid király alakja igen emberi, de idealizált.
Minden arra irányul, hogy benne az Isten akaratától való királyt
mutassa be, a királyt, aki egy el nem múló dinasztia feje marad, a
királyt, aki főként arra szentelte életét, hogy Jeruzsálemből fővárost
és szent várost hozzon létre és hogy a legkisebb részletéig előkészítse
a Templom építését és előkészítse a szertartásokat, amiket ezentúl ott
mutatnak be. Felállítottak időnként párhuzamot Mózes alakja között a
Pentateuchus "papi" hagyománya és Dávid alakja között a Krónikákban.
Valóban fennáll bizonyos hasonlóság a két férfi között, akik úgy
jelennek meg - különböző korszakokban - mint a nép vezérei és
törvényhozói Isten részéről.
Salamon király a történetek során idealizált alakként jelenik meg,
hasonlóan Dávidhoz. Semmi előnytelen esemény nincsen feljegyezve, sem
az ellenfelek erőszakos kiküszöbölése, uralkodásának kezdetén, sem a
fényűzés és bálványimádás, sem a királyi udvar feslett élete
uralkodásának végén. Salamon a király, aki a Templomot felépítette,
Dávidnak, apjának, utasításai és aprólékos előkészületei alapján. A
Templom felszentelése ünnepélyességgel és bőséggel történik, amit nem
találhatunk meg ilyen formában a Királyok könyveiben.
A Templom és a szertartások tehát a Krónikás gondosságának
középpontjában helyezkednek el. Felmerülhet a kérdés, vajon művének fő
célja nem pontosan az volt, hogy a Templom és Jeruzsálem, a szent
város, történetét mutassa be és a szertartásokét, amik itt bemutatásra
fognak kerülni. A mű kezdetén szereplő származási lajstromok közül Juda
és Benjamin a legrészletesebbek, ezek ugyanis Dávid családjának és
Jeruzsálem tartományának lajstromai. Dávid és Salamon utódainak
története a Templomra irányul és a legfontosabb fejlemények azok, amik
azokkal a királyokkal foglalkoznak, akiknek fő gondja a Templom
újjáépítése volt: Aza (2Krón 14-16), Jehosafát (17-20 fejezet) és
főként Hiszkija (29-32 fejezet) és Jozija (34-35 fejezet). A
száműzetésből való visszatérés után azonnal ugyanaz a törekvés tűnik ki
Ezdrás és Nehemiás könyveiből: az oltár helyreállítása a Templom
romjain (Ezd 3), a Templom újjáépítése (Ezd 4-6), a szent városé (Neh
1-4) és az istentisztelet újbóli bevezetése Neh 8-9).
A Krónikás ugyanígy különleges előszeretettel veszi körül a
szertartásokat végző személyeket, akik mind Lévi törzsének
leszármazottai, a papok Áron leszármazottai, a leviták ugyanazon törzs
más ágainak leszármazottai. A Pentateuchus a papokat 27 alkalommal
említi meg, ugyanakkor Ezdrás-Nehemiásnál 53 alkalommal és a
Krónikáknál 76-szor kerülnek említésre. Lev 1,5 és Szám 10,8 szerint a
papok tiszte a harsonák megfúvása (1Krón 15,24; 2Krón 13.12) és az
oltár meghintése a levágott áldozati bárány vérével (2Krón 30,16). De a
leviták nem egyszerű alárendelt alkalmazottak: ők viszik a frigyládát,
a Templom kapusai és őrei, énekesek és zenészek tisztjét töltik be,
különleges körülmények esetén segítenek a papoknak az áldozati állatok
előkészítésében (de nem a feláldozásukban) (2Krón 29,34; 30,16-17).
A szertartások, a leírások szerint, örömet, dicséretet és hálát
fejeznek ki, ami arra enged következtetni, hogy maga a Krónikás is a
leviták közé tartozhatott, vagy az volt a szándéka, hogy néha
becsmérelt tevékenységüket rehabilitálja.
Egy másik érdekes feltevést is megfogalmaztak: a Krónikák szerzője
művével hangsúlyozni kívánta a Templom és a jeruzsálemi szertartások
egyedüli törvényességét, szemben egyesek törekvéseivel más szentélyek
felállítására és más, múltbeli, de még a Krónikás idejéből való
szertartások igazolására. Elbeszélésének vitairat jellege lenne,
különösen a szamaritánusokkal szemben, vagy azokkal, akik ennek a
szakadásnak, aminek pontos idopőntja ismeretlen, kezdeményezői voltak.
Ez megmagyarázná a Krónikás következetes hallgatását Izrael
királyságának történelméről a Salamon halálát követo szakadásig. Csak
Juda királysága a dávidi dinasztiával volt törvényes, és az Északi
királyság Szamariával, annak fővárosával, valamint istentiszteleti
szertartásaik, amik a Bál kultusszal fertőzöttek voltak, szakadároknak
számítottak, akik semmiképpen nem tarthattak igényt Isten igazi népét
képviselni. Ezek az okok magyarázzák Ezdrás és Nehemiás konfliktusait
az ország népével, akik segíteni akartak Jeruzsálem újjáépítésénél és
akiket a száműzöttek leszármazottai, Isten népének valódi képviselői,
ebben megakadályoztak (Ezd 4; Neh 2,19-20; 4; 6).
A Krónikás művének különböző szempontjai teológiai szempontból
egységesítő szemléletre vezethetnek, amit elég jól kifejez a teokrácia
szó. A szerző számára Isten népének története a zsidó közösségben, ahol
él, olyan mint az Isten által meghatározott teokratikus uralom, aminek
élére Dávidot helyezte. Valóságban Isten az egyedüli tényleges király
és Dávid Isten trónján foglal helyet. A lezajlott történelem földi
valóságán keresztül a Krónikás Isten uralmát írja le, ahogyan az o
idejében el tudták képzelni. Az istentisztelet az egyedüli Templomban,
Jeruzsálemben, a szent városban, kifejezi a nép hűségét, az örömét, a
dicséretét Királya felé, főként a papoknak és levitáknak köszönhetően.
Az engedelmesség Isten Törvényéhez a nép elsődleges kötelessége volt
mindennapi életében, Isten és népe közötti állandó viszonyt a
jutalmazás-büntetés fogalma tükrözi, a legteljesebb fokig. Isten
igazságossága azt akarja, hogy minden hűség - főként a Jeruzsálem
trónján helyet foglaló királyoké - részesüljön áldásában, de minden
mulasztás és engedetlenség, főként ami a Templomra és a szertartásokra
vonatkozik, isteni büntetésben részesüljön. Ilyen szigorú elv tűnik fel
a királyok, Dávid utódainak, történelmében, és amikor a Királyok
könyvei nem mondanak semmit az okokról, amik a nép jó sorsát, vagy
szerencsétlenségét eredményezték, a Krónikák könyvei igyekeznek ennek
teológiai igazolását megadni, az ő fogalmaik szerinti isteni
jutalmazó-büntető igazságosság szerint. Ha Manassze olyan hosszú
uralmat élvezett, hibái ellenére, ez azért volt, mert megbánta azokat
és visszatérve Istenhez megtisztította a Templomot a bálványoktól
(2Krón 33). Jozija viszont hűsége ellenére korai halált halt, mert
szembehelyezkedett Isten akaratával az egyiptomi hadak átvonulásakor,
akik Asszíriába mentek hadakozni (2Krón 35).
Szemben az apokaliptikus irodalommal, amelyik a jövőbe vetíti ki a
földi valóság képét, hogy bemutassa milyen lesz az Isten országa, a
Krónikás műve a múltat idealizálja, hogy megmutassa milyen legyen a nép
élete a jelenben. Ezért a Dávid idejéből való teokratikus királyság
kell hogy állandóan emlékeztesse a szerző korában élő zsidókat, hogy
milyen legyen az istentisztelet megünneplése, az Isten Törvényének való
engedelmesség és az isteni igazságszolgáltatásban való remény.
Talán az inkább a múlt felé forduló teológiai perspektíva az oka, hogy
a Krónikás művét nem festi alá a határozottan megfogalmazott messiási
reménység. A jövő perspektívái nem kötik le kifejezetten figyelmét. Az
elmúlt idők történelmén elmélkedve a Krónikás főként a jelen számára
kíván tanítást adni az Isten, az o Törvénye és istentisztelete iránti
hűségből.
Megjegyzés. A Krónikák könyveinek itt közölt fordításában a
csillagok (*) olyan helyeket jelölnek, ahol lehetséges megkülönböztetni
egy dokumentum cserét a szerző által felhasznált forrásokból. A
lapszéli hivatkozások és a szövegre vonatkozó jegyzetek pontosítják,
melyek voltak a források, amikor azokat ismerik.
Vissza a ÓSz menühöz