TOB - MAKKABEUSOK KÖNYVE
Bevezetés
A Makkabeusok két könyve nem szerepel a zsidó kánonban, így Szent
Jeromos, majd később a protestánsok apokrifnek tekintették azokat. Az
Egyházatyák viszont idézték és tiszteletben tartották azokat és a kánon
lajstromaiban a IV. század végétől megjelentek, de csak Tridenti
zsinatkor zárult le a vita a katolikusok részéről. Luther sajnálta,
hogy 1Mak nem szerepel a kánonban. A Makkabeusok két könyve az egyetlen
szöveg, ami felvilágosít minket a választott nép történetéről a
hellenisztikus korban, pedig csak egy fél századot ölel fel, egészen
Hirkánusz János hatalomra jutásáig (176-134). Judea ekkor a Szeleukidák
hűbéresei, birodalmunk a Földközi tengertől az Iráni fennsíkokig
terjedt, fővárosa Antiochia volt. Hatalma hamarosan hanyatlott, a
rómaiak és a pártusok nyomásának hatására és a dinasztikus versengések
miatt.
A két könyv témája hasonló: az isteni segítségnek köszönhetően
Makkabeus Judás és testvérei vissza tudták szerezni a nemzeti
függetlenséget és a vallásgyakorlás szabadságát, amit Antiochusz
Epifánesz meg akart semmisíteni (175-164). De a két elbeszélés
egymástól független és nem fedi pontosan ugyanazt az időszakot. A két
mű görög nyelven került hozzánk, ami a második eredeti nyelve.
Mindkét könyv az eseményeket a szeleukidák hold-nap naptára szerint
számítja, 1Mak általában az őszi naptári időpontokat követi, az
antiochiai macedón érának megfelelően, ami október 7.-ének felel meg
(juliánus időszámítás) Kr.e. 312-ben. 2Mak viszont a tavaszi naptári
idopőntokat követi, ahol az időszámítást I. Nisszánra vezetik vissza
(április 3. juliánus időszámítás szerint Kr.e. 311-ben). Ez Babilonban
volt használatos és a jeruzsálemi Templomban. A tavaszi számítás
1Mak-nál is érvényesül 1,54; 2,70; 4,52; 9,3 és 54; 10,21; 13,41 és 51;
14,27; 16,14: ekkor szó van a Templomról, vagy a zsidóság belső
történetéről.
Csak 1Mak szövege szerepel a Sinaiticus-ban. 1Mak és 2Mak az
Alexandrinuszban és számtalan minuszkulában, amiknek egy része a 300
körül Luciánus, aniochiai pap által készített elegáns átdolgozás. Ez
gyakran megegyezik a Vetus Latina-val, jobb szöveggel, mint a többi
kéziraté. József történetíró parafrázist készített 1Mak-ból a
Antiquités Judaiques-ben (XII-XIII), szövege gyakran segít
rekonstruálni a mi szövegünket. József történetíró nem ismerte 2Mak-t.
A Makkabeusok első
könyve
A könyv tartalma
1Mak trilógia, ami Judás Makkabeus és testvérei, Jonatán és Simon
hőstetteit beszéli el. Utóbbi a zsidó Hasmoneus dinasztiát alapította.
A könyv Nagy Sándorról és követőiről, valamint sikereiről szóló
bevezetéssel kezdődik. Leírja Epifánesz törekvéseit a helenisztikus
erkölcsök és vallási gyakorlatok bevezetésére Judeában (1Mak 1), majd a
pap Mattatiásnak és fiainak lázadását (2. fejezet).
A harmadik, Judás Makkabeus vezérré lesz és hat évig vezeti a harcot,
166-tól 160-ig (3-9,22). Először Liziász ellen, aki kormányzó volt az
Eufrátesztől Egyiptom határáig, míg Epifánesz Perzsiába indult
(3-4,35). Majd a Templom megtisztításának leírása következik, amit
Epifánesz megszentségtelenített, majd a környező népek elleni
hadjáratoké (4,36-5), ennek az elbeszélésnek kellene követnie Epifánesz
halálának leírását (6,1-17). Ezen a ponton 2Mak sorrendje a helyes (9:
Epifánesz halála; 10: a Templom megtisztítása), de az sem mentes
összezavarásoktól (pl. a 11. fejezet levelei). Liziász második
hadjárata Antióhusz V, Epifánesz fia alatt, Judás javára dől el
(6,18-63), de I. Demetriusz, IV. Szeleukusz fia, unokaöccsét, V.
Antiochuszt megölette és Liziász fényes győzelmet arat Nikanor felett,
akit a király Judea elleni hadvezérré nevezett ki (7. fejezet). Ezzel a
nappal, ami Nikanor halálának napja volt (160 március 28), fejeződik be
2Mak, de 1Mak, a rómaiak különös dicsérete után (8. fejezet), elbeszéli
Bakchidesz haderővel történő visszatértét és Júdás dicsőséges halálát
egyenlőtlen küzdelemben (9,1-22).
A második rész Jonatánt állítja elénk (160-143; 9,23-12), aki hasznára
tudta fordítani az I. Demetriusz és fia II. Demetriusz Alexander Balasz
(Epifánesz unokája?), majd Trifón ellen dúló harcokat. Utóbbi előbb az
ifjú VI. Antochusz, Alexander fia helyett kormányzott, majd saját
nevében. Jonatán, akit Alexander főpappá nevezett ki 152-ben, Trifónhoz
csatlakozott, de ő áruló módon hatalmába kerítette.
Simon átveszi a vezetést, de nem tudja megakadályozni, hogy Trifón
megölje testvérét mielőtt visszaér Szíriába (143 év vége;
13,23-24). Ettől a gyásztól eltekintve, a harmadik, Simon
főpapnak és helytartónak szentelt rész és örömteli történet (143-134,
13-16). Megerősíti Judea városait, elfoglalja Joppét, Gezert,
Jeruzsálem várát (141 június; 13,51). 142 májusában II. Demetriusszal
egyezséget kötött, aki megerősítette a 145-ben megadott
kiváltságlevelet (13,35 és 11,30). 139-ben VII. Antiochusz, II.
Demetriusz testvére, akit a pártusok foglyul ejtettek, ugyanígy
cselekedett (15,1), de amikor megszabadult Trifóntól, Simon ellen
fordult (15,15-41). Simon már idős, így fiára, Hirkánusz Jánosra bízza
a parancsnokságot, aki Kendebeuszt legyőzi, akit VII. Antochusz a
partvidék parancsnokának tett meg (16,1-10). Röviddel ezután Simont
veje Ptolemeusz meggyilkolta, de Hirkánusz János kijátssza
cselszövéseit és magához ragadja a hatalmat (16,11-24). Simon
megújította a szövetséget Spártával és Rómával (14,16-24 és 15,15-24)
és jó kapcsolatban volt a Földközi tenger keleti vidékének minden
királyságával és városával (15,22-23).
A könyv dátuma, irodalmi és vallási
jellemzői
A szerző művének végén Hirkánusz János fopapságának idejéből való
főpapi könyvekre utal hőstetteire és kezdeményezéseire vonatkozóan, ami
ennek a forrásnak felhasználására enged következtetni a főpap halála
után, l04-ben. A 1Mak szerzője, úgy tűnik nem volt távol az
eseményektől, 100 körül kellett írnia művét, minden esetre Róma
hatalomba vétele előtt, a rómaiak dicséretének (8. fejezet) nem volna
értelme Kr.e. 63 után.
A szerző, egy palesztinai zsidó, az ősi történelmi könyvek stílusát
utánozza, a görög szöveg szemita eredetit tükröz, majdnem biztosan
héber nyelvűt. A szent nyelvezet újjáéledése a hasmoneus időszakban
bizonyítást nyert a qumráni irodalomban, ahol az arámi a midrások és a
Testamentumok népszerű nyelvével határos. A mód ahogyan a történelmet
szemléli ugyanazt a konzervatizmust tükrözi, amely a zsidó népet
helyezi középpontba. A profétizmus körülhatárolt és az eszketologikus
és messiási távlatok nem jelennek meg (ebben az időszakban ezek csak a
népszerű és az apokaliptikus irodalomban maradtak fenn. A 2Mak-nak
mindenek előtt a Templomra van gondja, 1Mak legfőbb gondja a Törvény,
amit nem választ külön a Szövetségtől. A Törvényt szem előtt tartva és
visszautasítva, a pogány szokásokat - még életük árán is -, lesznek a
zsidók részesei a Szövetség jótéteményeinek és ha tiszteletből nem is
említik Istent, az "Égből" fog a győzelem jönni. A Hasmoneusok
tagjaként 1Mak szerzője nem ismeri azokat a nézeteltéréseket, amik
szembeállították a farizeusokat a szadduceusokkal és a hatalommal.
Dicsérő hangnemben szól a hassideusok szektájáról, de nem tesz említést
az esszénusokról, akik abból fejlodtek ki. József történetíró elmondása
szerint farizeusok, szadduceusok és esszénusok már léteztek Jonatán
idejében is. Ez a fanatizmus nélküli vallásosság a régi Szövetség
állandó jellegű értékeinek autentikus tanúságtevőjét mutatja benne.
A Makkabeusok
második könyve
A szerző
A Makkabeusok második könyve nem 1Mak folytatása, mivel az elbeszélés
IV. Antiochus hatalomra jutása előtt kezdődik és Judás Makkabeus halála
előtt fejeződik be. Azok az események viszont, amik Judás Makkabeus
fellépése előtt mentek végbe, sokkal kidolgozottabbak 2Mak-nál. Egy öt
kötetből álló mű kivonata, amit az elbeszélt események után nem sokkal,
tehát Kr.e. 160 előtt valamivel Cirenei Jázon írt, aki a cirenei
diaszpóra írója volt. Igen tájékozott Jeruzsálemrol, a szeleucida
adminisztrációról, a kormányzat funkcionáriusairól és azok címeiről.
Alapos hellenisztikus képzettséggel, de igen hívő zsidóként, Jázon
minden alkalommal említi Istent a harcok előtti és utáni imákban és a
leghevesebb szidalmakkal illeti vallásának ellenségeit.
Az kivonat készítoje ismeretlen, egyébként maga Jázon is, kivonatát két
szimultán módszer alkalmazásával végezte. Egyrészt a Jázon által
nyújtott elbeszélésből kivágásokat alkalmaz, amiket rövid, hozzácsatolt
elbeszélésekkel kapcsol össze. Másrészt "sűríti" a történelmi
előadásmód folyamát és kialakítja abból, amit a Jázon által
elmondottakból megtart és azok értelmezéséből, - felhasználva a görög
mondattan által nyújtott rövidítési eljárásokat, amikkel szemmel
láthatóan teljesen tisztában van -, különösen a személyes szerkezetű
mondatok minden rendű melléknévi igenévi szerkezettel való
helyettesítését. De Jázon művének alapvető jellegzetessége, mélységes
vallásossága, művének tartalma, patetikus stílusa nem szenvedett kárt a
kivonatolás eljárása folyamán, oly mértékig, hogy nehezen
megkülönböztethető a szövegben mi lehetett Jázoné, és mi származik a
kivonat készítőjétől, így történik, hogy egyes számban beszélünk a
Makkabeusok második könyvének "szerzőjéről". A kivonat készítőjének
köszönhető valószínűleg a szövegbe iktatott hét levélből a két elsőnek
arámiból vagy héberből való fordítása. Ezt a két levelet, a 2Mak
elejére helyezve, a Templom Felszentelés ünneplésének dicsőítésére
használja fel, ez képezi elbeszélésének középpontját (10,1-8). A
legújabb levél dátuma Kr.e. 124-nek felel meg, könyvünk tehát kevéssel
későbbi.
A történelmi felfogása
Mint annak idején Herodotosz, aki számára a történelem a világ
diakronikus egyensúlyának az istenség általi helyreállítása volt, a
szerző a történelmet egy finalista teológia szemszögéből tekinti.
Minden eseményt az Isten akaratának eredményeként értelmez. Nem csupán
az üldözők és árulók okozta sanyargatásokat, hanem az istentelen
ellenség bukását, de azok cselekedeteit is, akik a zsidókat
visszajuttatják jó sorsukba. Makkabeus Judás győzelmei számára az
isteni jóindulat visszatérésének jelei, amit a mártírok szenvedései
által érdemeltek ki. A tanítás, ami az események elbeszélését követi
részben a zsidó hagyományból származó, részben új.
A teremtés
Egyik kérdés, ami a szemita kozmológiát és teológiát elválasztja a
görög kozmológiától: a teremtésé. A görög gondolkodást ezzel
kapcsolatban a konzervativizmus törvénye uralja. Az elv "ex nihilo nil
fit" (a semmiből semmi sem származik), ahogyan Lukréciusz később ezt a
törvényt megfogalmazta, meghatározza a világ rendszerét Thalesztől a
sztoikusokig, ugyanúgy, mint a gondolkodóknál, akik az atomtudósokhoz
hasonlóan elfogadják a semmi és az űr létezését. A zsidók kozmogónikus
gondolkodása, ami korábbi 2Mak-nál, a világ "ex nihilo" teremtését
Isten művének tekinti. Ez a teremtés egy első cselekvésből áll,
"beréshit" (Ter 1,1), ami előhívja az abszolút semmiből a kaoszt, a
"tohu wa bohu"-t és egy második cselekvésből, ami a kezdeti kaosz
elrendezéséből áll parancsokkal, mint a "yehi or" (legyen
világosság) (Ter 1,2). Az Ószövetség szerzői legtöbbször a teremtésnek
ehhez a második fázisához tartják magukat, a korábban teremtett kaosz
elrendezéséhez. A Bölcsesség könyve szerint, mely bár későbbi 2Mak-nál,
Isten a világot egy "alaktalan anyagból" teremti (11,17-18), anélkül
hogy megemlítené a kezdeti kaosz megteremtését. Amikor a hét vértanú
anyjának azt mondja, hogy Isten a semmiből alkotta az eget és a földet
és mindazt ami ezekben van (2Mak 7,28) és ezáltal visszautalva a Ter
1,1 hagyományára, a 2Mak szerzője a teremtés alapvető kérdésének olyan
meghatározását adja, mely által bejelenti az Újszövetséget, lásd Kol
1,15; Jn 1,3.
Az igazak feltámadása
A 2Mak szerzőjének eszkatologiája továbbfejleszti Dániel könyvének
gondolatát. Közelebb áll a farizeusokéhoz, akik az igazak testének és
lelkének feltámadását tanítják, mint a Bölcsességéhez, ami platoni
befolyáson ment át és csak az igaz lelkek örök boldogságát ismeri el.
Ami az agg Eleázárt illeti, úgy tűnik megmaradt egy szadduceus
perspektívánál (6,23), de nem zárja ki a bűnös jövőbeni büntetését
(6,26).
A közbenjárás
A Makkabeusok második könyve további teológiai továbbfejlődést mutat:
az ima és áldozat hatékonyságát a halottak bűneinek kiengeszteléséért
(2Mak 12,40-45). Kölcsönösen is, az elhalt igazak közbenjárhatnak az
élőkért, mint Oniász és Jeremiás (2Mak 15,11-16). Ezt a tant
Alexandriai Philon szintén megemlíti Exsecrationibus c. muvében, ahol a
pátriárkákat nevezi meg, mint közbenjárókat. Az Újszövetség szerzői
számára Jézus az egyetlen közbenjáró, Zsid 7,25 (lásd még Jel 5,8). A
reformált Egyház ezt elutasítja, Isten kezébe helyezve az elhaltak
sorsát. A keleti és nyugati kereszténység történetében a szentekhez
fordulás nagy szerepet játszott. A tridenti zsinat ezt elismeri, de
hangsúlyozza, hogy minden kegyelem Krisztuson keresztül jön. A
halottakért történő imával kapcsolatban Luther úgy vélekedik, hogy
Judás véleménye, amit 2Mak 12,44 közöl, nem alkothat törvényt.
Emlékezzünk, hogy a protestánsok számára 1 és 2Mak nem kánoni könyvek.
A második ünnepi levél
2Mak egyes részei azt a szándékot mutatják, hogy az eseményeket a
jeruzsálemi szentély köré csoportosítsák. Ezzel kapcsolatban a második
bevezető levél 1,10-2,18 különösen lényeges. Valószínűleg egy Judással
kortárs pap írta, aki jártas volt a régi írásokban és az egyiptomi
közösségből való Atisztobul tudósnak címezte azt. Célja Judás és a
palesztinai zsidók nevében felszólítani az egyiptomi vallási
testvéreket velük együtt megünnepelni a Templom megtisztítását és
egyidejűleg pontosítani kívánja ennek ünneplésnek módját, amit Kiszleu
25-re tűztek ki, (vagyis Kr.e. 164. december 15.-re). Általános
rítusként a levél szerzője a Sátoros ünnepét javasolja, 1,18), amit már
Salamon alkalmazott az első Templom felszentelésekor, 2,12, lásd 1 Kir
8,65 és 2 Ch 7. De, hogy a Kiszleu havi szentelésnek különlegesen
ünnepélyes színezetet adjon és összekapcsolja egy régi, részben már
elfelejtett hagyománnyal, azt kívánja, hogy a megtisztítás a szentelt
tűz segítségével történjen meg. A tűz alkalmazásának jogosságát
tudományosan támasztja alá Nehemiás és Jeremiás apokrifjeit idézve, a
próféták példájával, Nehemiáséval (2,13 és 1,18-36), a második Templom
oltárának felszentelésekor, Jeremiásét (2,1), amikor az elhurcoltaknak
azt parancsolja, hogy vigyék magukkal a szentelt tüzet.
A hét fivér vértanúsága és tisztelete
E résznek patetikus stílusa elárulja a meghatott érdeklődést Jázon és a
kivonat készítője részéről. Ez a kétségkívül történelmi esemény (lásd
1Mak 1,62-63) ennek a családnak kivégzéséről már népszerű hagyománnyá
vált még mielőtt helyet nyert volna 2Mak-ban. Néhány szóbelileg terjedő
legendára jellemző vonás fedezhető fel, mint a hetes szám, a király
jelenléte, a kivégzés kegyetlenségének hangsúlyozása. Mindezeket az
elemeket megtalálhatjuk 2Mak-ban. A szerző semmiféle támpontot nem ad
meg a kivégzés helyszínére és a hét fivér nevére. Ugyancsak nincs
válasz e kérdésekre 1Mak-nál és Józsefnél. Annyit lehet megállapítani
2Mak alapján, hogy a kivégzés helye Judeában lehetett, lásd 2Mak
6,8-11. Ugyanez a véleménye 4 Mak szerzőjének, másfél századdal a
kivonatot készítő után, ahol a király elhatározza a Jeruzsálembe
üldözést, lásd 4 Mak 4,23; 5,1; 8,1. A vértanúság Judeába való
elhelyezésével szemben az úgynevezett aniochiai hagyomány Antochiát
jelöli meg, ez sokáig fennmaradt Eleazár hét fivérének legendájában. Az
Antiochiába való elhelyezés a bibliai könyvekből való következtetésen
alapszik: Epifánesz Antiochiában volt a judeai vallásüldözés idején,
ebből arra következtetnek, hogy a vértanúkat Antiochiába szállították
kivégzésükre.
Ez az antiochiai hagyomány elsőként 390 körül jelenik meg, amikor
Krizosztóm János Antiochiában mondja el beszédeit a vértanúkról,
felhíva a figyelmet ereklyéikre egy a városhoz közel fekvő szentélyben
(lásd Patr. Gr., 50, c. 617, 623; 63 c. 530). Valamivel később Ágoston
egyik beszédében említi "a szent Makkabeusok bazilikáját Antiochiában
... amit a keresztények építettek" A VI. században antiochiai Malalas
János, egy Kronográfia szerzője, miután elbeszélte a Jázon féle zsidó
lázadást és annak IV. Antiochusz általi elnyomását, (lásd 2Mak 5,5
versek), hozzáteszi, hogy Aniochusz elvitte Eleazárt és a Makkabeusokat
Antiochiába és ott kivégeztette őket, a várostól kis távolságra.
Továbbiakban krónikájában elbeszéli, hogy egy Júdás nevezetű megkapta
Démétriusz királytól a Makkabeusok testét és eltmette azokat a Kératéon
nevű helyen (lásd Part. Lat. 97, c. 321 és 324). Egy X. századi arab
antiochiai idegenvezető szerint az Ágoston által említett bazilika egy
régi zsinagóga volt, amelyet templommá alakítottak Antiochia lakói a
kereszténységre való áttérésük után. Ez a Silpius hegy oldalába épült,
egy kripta fölött, ami Esdra (Eleasar), a hét fivér és anyjuk, szent
Asmunit hamvait tartalmazza, utóbbi neve az Asamonaia név
elferdítéséből adódik, ez azonos Macchabaea névvel, a hét fivér
anyjának latin nevével.
Antiochiából a vértanúk tisztelete átterjed nyugatra. A IV. századtól
létrejött Galliában a 4 Mak-nak latin parafrázisa Passio SS.
Macchabeorum cím alatt, ami széles körben elterjedt. Ereklyéiket
átszállították Milánóba és Kölnbe, templomot szenteltek nekik Rómában,
Lyonban és Bécsben és ünnepüket augusztus 1.-re tették. Az Egyházatyák,
akik előkeresztényeket láttak bennük, számtalan szentbeszédet
szenteltek nekik.
Vissza a ÓSz menühöz