TOB - MAKKABEUSOK KÖNYVE

Bevezetés

A Makkabeusok két könyve nem szerepel a zsidó kánonban, így Szent Jeromos, majd később a protestánsok apokrifnek tekintették azokat. Az Egyházatyák viszont idézték és tiszteletben tartották azokat és a kánon lajstromaiban a IV. század végétől megjelentek, de csak Tridenti zsinatkor zárult le a vita a katolikusok részéről. Luther sajnálta, hogy 1Mak nem szerepel a kánonban. A Makkabeusok két könyve az egyetlen szöveg, ami felvilágosít minket a választott nép történetéről a hellenisztikus korban, pedig csak egy fél századot ölel fel, egészen Hirkánusz János hatalomra jutásáig (176-134). Judea ekkor a Szeleukidák hűbéresei, birodalmunk a Földközi tengertől az Iráni fennsíkokig terjedt, fővárosa Antiochia volt. Hatalma hamarosan hanyatlott, a rómaiak és a pártusok nyomásának hatására és a dinasztikus versengések miatt.

A két könyv témája hasonló: az isteni segítségnek köszönhetően Makkabeus Judás és testvérei vissza tudták szerezni a nemzeti függetlenséget és a vallásgyakorlás szabadságát, amit Antiochusz Epifánesz meg akart semmisíteni (175-164). De a két elbeszélés egymástól független és nem fedi pontosan ugyanazt az időszakot. A két mű görög nyelven került hozzánk, ami a második eredeti nyelve.

Mindkét könyv az eseményeket a szeleukidák hold-nap naptára szerint számítja, 1Mak általában az őszi naptári időpontokat követi, az antiochiai macedón érának megfelelően, ami október 7.-ének felel meg (juliánus időszámítás) Kr.e. 312-ben. 2Mak viszont a tavaszi naptári idopőntokat követi, ahol az időszámítást I. Nisszánra vezetik vissza (április 3. juliánus időszámítás szerint Kr.e. 311-ben). Ez Babilonban volt használatos és a jeruzsálemi Templomban. A tavaszi számítás 1Mak-nál is érvényesül 1,54; 2,70; 4,52; 9,3 és 54; 10,21; 13,41 és 51; 14,27; 16,14: ekkor szó van a Templomról, vagy a zsidóság belső történetéről.

Csak 1Mak szövege szerepel a Sinaiticus-ban. 1Mak és 2Mak az Alexandrinuszban és számtalan minuszkulában, amiknek egy része a 300 körül Luciánus, aniochiai pap által készített elegáns átdolgozás. Ez gyakran megegyezik a Vetus Latina-val, jobb szöveggel, mint a többi kéziraté. József történetíró parafrázist készített 1Mak-ból a Antiquités Judaiques-ben (XII-XIII), szövege gyakran segít rekonstruálni a mi szövegünket. József történetíró nem ismerte 2Mak-t.



A Makkabeusok első könyve

A könyv tartalma

1Mak trilógia, ami Judás Makkabeus és testvérei, Jonatán és Simon hőstetteit beszéli el. Utóbbi a zsidó Hasmoneus dinasztiát alapította. A könyv Nagy Sándorról és követőiről, valamint sikereiről szóló bevezetéssel kezdődik. Leírja Epifánesz törekvéseit a helenisztikus erkölcsök és vallási gyakorlatok bevezetésére Judeában (1Mak 1), majd a pap Mattatiásnak és fiainak lázadását (2. fejezet).

A harmadik, Judás Makkabeus vezérré lesz és hat évig vezeti a harcot, 166-tól 160-ig (3-9,22). Először Liziász ellen, aki kormányzó volt az Eufrátesztől Egyiptom határáig, míg Epifánesz Perzsiába indult (3-4,35). Majd a Templom megtisztításának leírása következik, amit Epifánesz megszentségtelenített, majd a környező népek elleni hadjáratoké (4,36-5), ennek az elbeszélésnek kellene követnie Epifánesz halálának leírását (6,1-17). Ezen a ponton 2Mak sorrendje a helyes (9: Epifánesz halála; 10: a Templom megtisztítása), de az sem mentes összezavarásoktól (pl. a 11. fejezet levelei). Liziász második hadjárata Antióhusz V, Epifánesz fia alatt, Judás javára dől el (6,18-63), de I. Demetriusz, IV. Szeleukusz  fia, unokaöccsét, V. Antiochuszt megölette és Liziász fényes győzelmet arat Nikanor felett, akit a király Judea elleni hadvezérré nevezett ki (7. fejezet). Ezzel a nappal, ami Nikanor halálának napja volt (160 március 28), fejeződik be 2Mak, de 1Mak, a rómaiak különös dicsérete után (8. fejezet), elbeszéli Bakchidesz haderővel történő visszatértét és Júdás dicsőséges halálát egyenlőtlen küzdelemben (9,1-22).

A második rész Jonatánt állítja elénk (160-143; 9,23-12), aki hasznára tudta fordítani az I. Demetriusz és fia II. Demetriusz Alexander Balasz (Epifánesz unokája?), majd Trifón ellen dúló harcokat. Utóbbi előbb az ifjú VI. Antochusz, Alexander fia helyett kormányzott, majd saját nevében. Jonatán, akit Alexander főpappá nevezett ki 152-ben, Trifónhoz csatlakozott, de ő áruló módon hatalmába kerítette.

Simon átveszi a vezetést, de nem tudja megakadályozni, hogy Trifón megölje testvérét mielőtt visszaér Szíriába (143 év vége; 13,23-24).  Ettől a gyásztól eltekintve, a harmadik, Simon főpapnak és helytartónak szentelt rész és örömteli történet (143-134, 13-16). Megerősíti Judea városait, elfoglalja Joppét, Gezert, Jeruzsálem várát (141 június; 13,51). 142 májusában II. Demetriusszal egyezséget kötött, aki megerősítette a 145-ben megadott kiváltságlevelet (13,35 és 11,30). 139-ben VII. Antiochusz, II. Demetriusz testvére, akit a pártusok foglyul ejtettek, ugyanígy cselekedett (15,1), de amikor megszabadult Trifóntól, Simon ellen fordult (15,15-41). Simon már idős, így fiára, Hirkánusz Jánosra bízza a parancsnokságot, aki Kendebeuszt legyőzi, akit VII. Antochusz a partvidék parancsnokának tett meg (16,1-10). Röviddel ezután Simont veje Ptolemeusz meggyilkolta, de Hirkánusz János kijátssza cselszövéseit és magához ragadja a hatalmat (16,11-24). Simon megújította a szövetséget Spártával és Rómával (14,16-24 és 15,15-24) és jó kapcsolatban volt a Földközi tenger keleti vidékének minden királyságával és városával (15,22-23).   

A könyv dátuma, irodalmi és vallási jellemzői

A szerző művének végén Hirkánusz János fopapságának idejéből való főpapi könyvekre utal hőstetteire és kezdeményezéseire vonatkozóan, ami ennek a forrásnak felhasználására enged következtetni a főpap halála után, l04-ben. A 1Mak szerzője, úgy tűnik nem volt távol az eseményektől, 100 körül kellett írnia művét, minden esetre Róma hatalomba vétele előtt, a rómaiak dicséretének (8. fejezet) nem volna értelme Kr.e. 63 után.

A szerző, egy palesztinai zsidó, az ősi történelmi könyvek stílusát utánozza, a görög szöveg szemita eredetit tükröz, majdnem biztosan héber nyelvűt. A szent nyelvezet újjáéledése a hasmoneus időszakban bizonyítást nyert a qumráni irodalomban, ahol az arámi a midrások és a Testamentumok népszerű nyelvével határos. A mód ahogyan a történelmet szemléli ugyanazt a konzervatizmust tükrözi, amely a zsidó népet helyezi középpontba. A profétizmus körülhatárolt és az eszketologikus és messiási távlatok nem jelennek meg (ebben az időszakban ezek csak a népszerű és az apokaliptikus irodalomban maradtak fenn. A 2Mak-nak mindenek előtt a Templomra van gondja, 1Mak legfőbb gondja a Törvény, amit nem választ külön a Szövetségtől. A Törvényt szem előtt tartva és visszautasítva, a pogány szokásokat - még életük árán is -, lesznek a zsidók részesei a Szövetség jótéteményeinek és ha tiszteletből nem is említik Istent, az "Égből" fog a győzelem jönni. A Hasmoneusok tagjaként 1Mak szerzője nem ismeri azokat a nézeteltéréseket, amik szembeállították a farizeusokat a szadduceusokkal és a hatalommal. Dicsérő hangnemben szól a hassideusok szektájáról, de nem tesz említést az esszénusokról, akik abból fejlodtek ki. József történetíró elmondása szerint farizeusok, szadduceusok és esszénusok már léteztek Jonatán idejében is. Ez a fanatizmus nélküli vallásosság a régi Szövetség állandó jellegű értékeinek autentikus tanúságtevőjét mutatja benne.



A Makkabeusok második könyve

A szerző

A Makkabeusok második könyve nem 1Mak folytatása, mivel az elbeszélés IV. Antiochus hatalomra jutása előtt kezdődik és Judás Makkabeus halála előtt fejeződik be. Azok az események viszont, amik Judás Makkabeus fellépése előtt mentek végbe, sokkal kidolgozottabbak 2Mak-nál. Egy öt kötetből álló mű kivonata, amit az elbeszélt események után nem sokkal, tehát Kr.e. 160 előtt valamivel Cirenei Jázon írt, aki a cirenei diaszpóra írója volt. Igen tájékozott Jeruzsálemrol, a szeleucida adminisztrációról, a kormányzat funkcionáriusairól és azok címeiről. Alapos hellenisztikus képzettséggel, de igen hívő zsidóként, Jázon minden alkalommal említi Istent a harcok előtti és utáni imákban és a leghevesebb szidalmakkal illeti vallásának ellenségeit.

Az kivonat készítoje ismeretlen, egyébként maga Jázon is, kivonatát két szimultán módszer alkalmazásával végezte. Egyrészt a Jázon által nyújtott elbeszélésből kivágásokat alkalmaz, amiket rövid, hozzácsatolt elbeszélésekkel kapcsol össze. Másrészt "sűríti" a történelmi előadásmód folyamát és kialakítja abból, amit a Jázon által elmondottakból megtart és azok értelmezéséből, - felhasználva a görög mondattan által nyújtott rövidítési eljárásokat, amikkel szemmel láthatóan teljesen tisztában van -, különösen a személyes szerkezetű mondatok minden rendű melléknévi igenévi szerkezettel való helyettesítését. De Jázon művének alapvető jellegzetessége, mélységes vallásossága, művének tartalma, patetikus stílusa nem szenvedett kárt a kivonatolás eljárása folyamán, oly mértékig, hogy nehezen megkülönböztethető a szövegben mi lehetett Jázoné, és mi származik a kivonat készítőjétől, így történik, hogy egyes számban beszélünk a Makkabeusok második könyvének "szerzőjéről". A kivonat készítőjének köszönhető valószínűleg a szövegbe iktatott hét levélből a két elsőnek arámiból vagy héberből való fordítása. Ezt a két levelet, a 2Mak elejére helyezve, a Templom Felszentelés ünneplésének dicsőítésére használja fel, ez képezi elbeszélésének középpontját (10,1-8). A legújabb levél dátuma Kr.e. 124-nek felel meg, könyvünk tehát kevéssel későbbi.

A történelmi felfogása

Mint annak idején Herodotosz, aki számára a történelem a világ diakronikus egyensúlyának az istenség általi helyreállítása volt, a szerző a történelmet egy finalista teológia szemszögéből tekinti. Minden eseményt az Isten akaratának eredményeként értelmez. Nem csupán az üldözők és árulók okozta sanyargatásokat, hanem az istentelen ellenség bukását, de azok cselekedeteit is, akik a zsidókat visszajuttatják jó sorsukba. Makkabeus Judás győzelmei számára az isteni jóindulat visszatérésének jelei, amit a mártírok szenvedései által érdemeltek ki. A tanítás, ami az események elbeszélését követi részben a zsidó hagyományból származó, részben új.

A teremtés

Egyik kérdés, ami a szemita kozmológiát és teológiát elválasztja a görög kozmológiától: a teremtésé. A görög gondolkodást ezzel kapcsolatban a konzervativizmus törvénye uralja. Az elv "ex nihilo nil fit" (a semmiből semmi sem származik), ahogyan Lukréciusz később ezt a törvényt megfogalmazta, meghatározza a világ rendszerét Thalesztől a sztoikusokig, ugyanúgy, mint a gondolkodóknál, akik az atomtudósokhoz hasonlóan elfogadják a semmi és az űr létezését. A zsidók kozmogónikus gondolkodása, ami korábbi 2Mak-nál, a világ "ex nihilo" teremtését Isten művének tekinti. Ez a teremtés egy első cselekvésből áll, "beréshit" (Ter 1,1), ami előhívja az abszolút semmiből a kaoszt, a "tohu wa bohu"-t és egy második cselekvésből, ami a kezdeti kaosz elrendezéséből áll parancsokkal, mint  a "yehi or" (legyen világosság) (Ter 1,2). Az Ószövetség szerzői legtöbbször a teremtésnek ehhez a második fázisához tartják magukat, a korábban teremtett kaosz elrendezéséhez. A Bölcsesség könyve szerint, mely bár későbbi 2Mak-nál, Isten a világot egy "alaktalan anyagból" teremti (11,17-18), anélkül hogy megemlítené a kezdeti kaosz megteremtését. Amikor a hét vértanú anyjának azt mondja, hogy Isten a semmiből alkotta az eget és a földet és mindazt ami ezekben van (2Mak 7,28) és ezáltal visszautalva a Ter 1,1 hagyományára, a 2Mak szerzője a teremtés alapvető kérdésének olyan meghatározását adja, mely által bejelenti az Újszövetséget, lásd Kol 1,15; Jn 1,3.

Az igazak feltámadása

A 2Mak szerzőjének eszkatologiája továbbfejleszti Dániel könyvének gondolatát. Közelebb áll a farizeusokéhoz, akik az igazak testének és lelkének feltámadását tanítják, mint a Bölcsességéhez, ami platoni befolyáson ment át és csak az igaz lelkek örök boldogságát ismeri el. Ami az agg Eleázárt illeti, úgy tűnik megmaradt egy szadduceus perspektívánál (6,23), de nem zárja ki a bűnös jövőbeni büntetését (6,26).  

A közbenjárás

A Makkabeusok második könyve további teológiai továbbfejlődést mutat: az ima és áldozat hatékonyságát a halottak bűneinek kiengeszteléséért (2Mak 12,40-45). Kölcsönösen is, az elhalt igazak közbenjárhatnak az élőkért, mint Oniász és Jeremiás (2Mak 15,11-16). Ezt a tant Alexandriai Philon szintén megemlíti Exsecrationibus c. muvében, ahol a pátriárkákat nevezi meg, mint közbenjárókat. Az Újszövetség szerzői számára Jézus az egyetlen közbenjáró, Zsid 7,25 (lásd még Jel 5,8). A reformált Egyház ezt elutasítja, Isten kezébe helyezve az elhaltak sorsát. A keleti és nyugati kereszténység történetében a szentekhez fordulás nagy szerepet játszott. A tridenti zsinat ezt elismeri, de hangsúlyozza, hogy minden kegyelem Krisztuson keresztül jön. A halottakért történő imával kapcsolatban Luther úgy vélekedik, hogy Judás véleménye, amit 2Mak 12,44 közöl, nem alkothat törvényt. Emlékezzünk, hogy a protestánsok számára 1 és 2Mak nem kánoni könyvek.

A második ünnepi levél

2Mak egyes részei azt a szándékot mutatják, hogy az eseményeket a jeruzsálemi szentély köré csoportosítsák. Ezzel kapcsolatban a második bevezető levél 1,10-2,18 különösen lényeges. Valószínűleg egy Judással kortárs pap írta, aki jártas volt a régi írásokban és az egyiptomi közösségből való Atisztobul tudósnak címezte azt. Célja Judás és a palesztinai zsidók nevében felszólítani az egyiptomi vallási testvéreket velük együtt megünnepelni a Templom megtisztítását és egyidejűleg pontosítani kívánja ennek ünneplésnek módját, amit Kiszleu 25-re tűztek ki, (vagyis Kr.e. 164. december 15.-re). Általános rítusként a levél szerzője a Sátoros ünnepét javasolja, 1,18), amit már Salamon alkalmazott az első Templom felszentelésekor, 2,12, lásd 1 Kir 8,65 és 2 Ch 7. De, hogy a Kiszleu havi szentelésnek különlegesen ünnepélyes színezetet adjon és összekapcsolja egy régi, részben már elfelejtett hagyománnyal, azt kívánja, hogy a megtisztítás a szentelt tűz segítségével történjen meg. A tűz alkalmazásának jogosságát tudományosan támasztja alá Nehemiás és Jeremiás apokrifjeit idézve, a próféták példájával, Nehemiáséval (2,13 és 1,18-36), a második Templom oltárának felszentelésekor, Jeremiásét (2,1), amikor az elhurcoltaknak azt parancsolja, hogy vigyék magukkal a szentelt tüzet.

A hét fivér vértanúsága és tisztelete

E résznek patetikus stílusa elárulja a meghatott érdeklődést Jázon és a kivonat készítője részéről. Ez a kétségkívül történelmi esemény (lásd 1Mak 1,62-63) ennek a családnak kivégzéséről már népszerű hagyománnyá vált még mielőtt helyet nyert volna 2Mak-ban. Néhány szóbelileg terjedő legendára jellemző vonás fedezhető fel, mint a hetes szám, a király jelenléte, a kivégzés kegyetlenségének hangsúlyozása. Mindezeket az elemeket megtalálhatjuk 2Mak-ban. A szerző semmiféle támpontot nem ad meg a kivégzés helyszínére és a hét fivér nevére. Ugyancsak nincs válasz e kérdésekre 1Mak-nál és Józsefnél. Annyit lehet megállapítani 2Mak alapján, hogy a kivégzés helye Judeában lehetett, lásd 2Mak 6,8-11. Ugyanez a véleménye 4 Mak szerzőjének, másfél századdal a kivonatot készítő után, ahol a király elhatározza a Jeruzsálembe üldözést, lásd 4 Mak 4,23; 5,1; 8,1. A vértanúság Judeába való elhelyezésével szemben az úgynevezett aniochiai hagyomány Antochiát jelöli meg, ez sokáig fennmaradt Eleazár hét fivérének legendájában. Az Antiochiába való elhelyezés a bibliai könyvekből való következtetésen alapszik: Epifánesz Antiochiában volt a judeai vallásüldözés idején, ebből arra következtetnek, hogy a vértanúkat Antiochiába szállították kivégzésükre.

Ez az antiochiai hagyomány elsőként 390 körül jelenik meg, amikor Krizosztóm János Antiochiában mondja el beszédeit a vértanúkról, felhíva a figyelmet ereklyéikre egy a városhoz közel fekvő szentélyben (lásd Patr. Gr., 50, c. 617, 623; 63 c. 530). Valamivel később Ágoston egyik beszédében említi "a szent Makkabeusok bazilikáját Antiochiában ... amit a keresztények építettek" A VI. században antiochiai Malalas János, egy Kronográfia szerzője, miután elbeszélte a Jázon féle zsidó lázadást és annak IV. Antiochusz általi elnyomását, (lásd 2Mak 5,5 versek), hozzáteszi, hogy Aniochusz elvitte Eleazárt és a Makkabeusokat Antiochiába és ott kivégeztette őket, a várostól kis távolságra. Továbbiakban krónikájában elbeszéli, hogy egy Júdás nevezetű megkapta Démétriusz királytól a Makkabeusok testét és eltmette azokat a Kératéon nevű helyen (lásd Part. Lat. 97, c. 321 és 324). Egy X. századi arab antiochiai idegenvezető szerint az Ágoston által említett bazilika egy régi zsinagóga volt, amelyet templommá alakítottak Antiochia lakói a kereszténységre való áttérésük után. Ez a Silpius hegy oldalába épült, egy kripta fölött, ami Esdra (Eleasar), a hét fivér és anyjuk, szent Asmunit hamvait tartalmazza, utóbbi neve az Asamonaia név elferdítéséből adódik, ez azonos Macchabaea névvel, a hét fivér anyjának latin nevével.

Antiochiából a vértanúk tisztelete átterjed nyugatra. A IV. századtól létrejött Galliában a 4 Mak-nak latin parafrázisa Passio SS. Macchabeorum cím alatt, ami széles körben elterjedt. Ereklyéiket átszállították Milánóba és Kölnbe, templomot szenteltek nekik Rómában, Lyonban és Bécsben és ünnepüket augusztus 1.-re tették. Az Egyházatyák, akik előkeresztényeket láttak bennük, számtalan szentbeszédet szenteltek nekik.

Vissza a ÓSz menühöz