TOB - MIKEÁS KÖNYVE
Bevezetés
Irodalmi és nyelvészeti problémák
A könyv anyaga a prófétai szövegeknél szokásos klasszikus módon van
felosztva: elítélő beszédek (Mik 1-3, kivéve az erretikus tömböt
2,12-13, egyrészt; Mik 6,1-7,6 vagy 7 másrészről) és az üdvösség
ígéretei (Mik 4-5; 7,7 vagy 8-20), amik szabályos váltakozással követik
egymást. Világos, hogy a műnek ez a beosztása későbbi szerkesztők műve
mint a jövendölések összeállítása. Felmerül a probléma a benne foglalt
elemek hitelességével kapcsolatban. Az 1-3 és 6,1 - 7,6 fejezeteket
majdnem egyértelműen a VIII. században élő Moresetbol származó
Mikeásnak tulajdonítják; a 2,12-13 verseket és a 7,8-20 liturgiát
általában a száműzetésből való visszatérés időszakára helyezik, 536
utánra. A 4. és 5. fejezetek kemény vita tárgyai maradnak: egyesek a
száműzetés utáni jövendölések együttesének vélik, mások mikeási
alapot vélnek felfedezni, amit a folyamatos átolvasások során
átdolgoztak. A kérdés nyitott marad.
Amint előttünk megjelenik, a könyv klasszikus prófétai hagyományból
öröklött irodalmi alakot mutat fel: figyelmeztetések, szemrehányások,
jövendölések az ítéletről, vádbeszédek vagy perbehívások a szövetségre
vonatkozóan, ígéretek az üdvösségre, liturgikus részek. De olyan
mértékben, ahogyan az írások autentikus alapját megtaláljuk, világosan
kitűnik, hogy Mikeás személyiségének bélyegét nyomta rájuk: több
esetben változik az elítéltség panasszá (Mik 1,2-16 és 7,1-7), ami
érzékenységének jele és amin a próféta nem tud mindig uralkodni. Vajon
a hivatalos személyekkel való összetűzés vezeti arra, hogy érdeklődjék
a perek iránt (1,1ss; 6,1-8) és a viták iránt (2,6-11)? Időnként a
társalgási nyelv merül fel. Egyébként stílusa, mely olyan tömör, hogy
időnként kihagyásossá válik, megközelíti Ámoszét fanyarságban és
nyersességében (2,6; 3,5). A szójátékok szinte szisztematikusan egymást
követő használata időnként nehezen érthetővé teszi a szöveget. Nem
szólva arról, hogy erősen megváltozott alakban jutott az el hozzánk.
Így azután bizonytalanok maradunk bizonyos számú bekezdés pontos
jelentéséről.
A szerző személye és kora
Mikeás neve egy kérdés lerövidítése: Kicsoda olyan mint az Úr? (lásd
Mik 7,18) és egy szertartásbeli felkiáltást idézhet fel (Zsolt 113,5;
35,10; 89,7-9; Iz 44,6ss). Viszonylagos sűrűséggel fordul elő a
Bibliában. Meg kell azonban különböztetni a próféta-írót a másik Mikeás
prófétától, Mikeás Ben Jimlától, akiről a 1Kir 22-ben (valamint 2Krón
18) van szó.
Általában a kis Moreset falut azonosítják Mikeás szülőfalujaként,
könyvének címe alapján (Mik 1,1). A próféta tehát judeai, pontosabban a
fővárostól dél-nyugatra elhelyezkedő síkságról származik. Ez a
helymeghatározás fontos, amikor azokra az időkre és eseményekre
gondolunk, amikre a könyv céloz.
Üzenete
Mikeás prófétai beszédei lényegében Juda erkölcsi és vallási helyzetét
veszik célba. A Jeruzsalemiek úgy vélik, hogy kisajátíthatják a
szövetséget városuk sérthetetlenségének biztos tudatában. Hamis
biztonságérzet ez, hirdeti Mikeás. Ha Isten hű marad kötelezettségéhez,
az ember megteheti hogy nem tartja meg azt. Jeruzsálemben a vezetők
megvesztegethetősége félelmetes mértékű, a próféták és bírák többet
törődnek hasznukkal, mint az igazsággal és méltányossággal, miért
felelősek volnának. Mély szakadék van a gazdagok és szegények között és
a szociális helyzet siralmas. A szertartásokat pompával végzik, de nem
vezetnek a szív megtérésére. Ezek a bajok annyira súlyosodnak, hogy
Szamaria és Jeruzsálem a bűn megszemélyesítőjévé válnak (Mik 1,5). A
szenvedések, Isten ítéletének következményei, a lázadás mértéke szerint
fognak bekövetkezni. Mivel ezeket bejelentette, Mikeás a történelemben
emlékezetében a szerencsétlenségek prófétája marad (jer 26,18). Ne
tekintsük a szent város felé közelgő katasztrófát vak és kegyetlen
harag következményének, sokkal inkább Isten ítéletének, aki nem tűri el
az igaztalanságot. A próféta a Szövetség ideális jellegére utal, s ezt
csodálatosan fogalmazza meg Mik 6,8-ban: Izrael kiválasztottsága
következtében kerül elítélésre.
Mikeás könyve azonban nem szorítkozik csak ilyen sötét jövendölésekre.
A szenvedés átváltozhat a megtérésre való felhívásra. Isten már készíti
a megújulást Efrata legkisebb nezetségében (Mik 5.1-5), ahol egy
Dávidtól származó messiási királyt várnak. A szétszóródott törzsek
egyesülése meghozza majd a nagy békességet, ami a föld végső határáig
kiterjed majd. Jeruzsálem lesz a központ, magához vonzza a népeket,
akik minden irányból oda sereglenek, hogy ott találkozzanak Istennel és
részesüljenek Szavában (Mik 4,1-5). A kis izraelita maradék áldás
forrása lesz a megtért nemzetek számára, a lázadó népekkel szemben
pedig az isteni bosszúállás eszközévé válik. Minden hamis biztonságot,
hazug szertartást, bálványimádó gyakorlatokat elsöpörnek, Izrael
teljesen Istenre fog hagyatkozni és üdvösségét csakis isteni
kezdeményezéstől fogja várni.
A könyv címzése szerint Mikeás prófétai működését Jotam, Acház és
Hiszkija judeai királyok alatt fejtette ki, vagyis körülbelül 750 és
697 között. Ennek következtében kortársa az első Izajásnak. Azonban
semmilyen szöveg nem bizonyítja biztonsággal, hogy valóban Jotam alatt
lépett fel, inkább Acház uralkodásának végére kell gondolnunk.
Egyébként, a címzés fedi-e a próféta működésének teljes idejét? Néhány
különösen szigorú részlet talán a hűtlen Manassze királyra és korára
célozhatna. E feltételezés esetén működése 725 és 680 között
helyezkedhetne el. ebben az időszakban két lényeges esemény zajlik le.
Először Szamaria bukása, ami 722-ben következett be, egy sor
dinasztikus krízis után. Mikeás átélte ezt az katasztrófát: 1,6-7-ig
jelenti be. A másik nagy történelmi esemény a Mélyföld elözönlése
Szenakerib által 701-ben. A próféta hazája az asszír csapatok
hadműveleti területén terül el. Mikeás látja közeledni a
szerencsétlenséget Jeruzsálem felé és bukását elkerülhetetlennek ítéli
(1,8-16 és 3,12).
Mikeás így belesodródik a csapásokba, amelyek szülőföldjét érik. De
szemben Izajással nem vesz gyakorlatban részt a politkai eseményekben.
Soha például nem mond ítéletet a felelősek által gyakorolt diplomáciai
lépések felett. Ellenkezőleg, a bekövetkező eseményekben
elkerülhetetlen következményét látja Izrael vétkeinek: pontosabban a
szociális igazságtalanságokét és az idegen szertartásokkal való
keveredésekét.
Harcaiban Mikeás magányos emberként jelenik meg népével szemben,
akiknek szenvedéseiben pedig osztozik, magányosan a főpapokkal,
bírákkal fejedelmekkel szemben (Mik 3), magányosan a hamis prófétákkal
szemben, akik boldogsággal teli, könnyű jövendőt ígérnek (Mik 2,6-11).
Bátran száll szemben velük, mivel tudatában van hogy az Úr lelke vezeti
őt, aki erőt ad neki hivatásának elvégzésére (Mik 3,8).
Vissza a ÓSz menühöz