TOB - MIKEÁS KÖNYVE

Bevezetés

Irodalmi és nyelvészeti problémák

A könyv anyaga a prófétai szövegeknél szokásos klasszikus módon van felosztva: elítélő beszédek (Mik 1-3, kivéve az erretikus tömböt 2,12-13, egyrészt; Mik 6,1-7,6 vagy 7 másrészről) és az üdvösség ígéretei (Mik 4-5; 7,7 vagy 8-20), amik szabályos váltakozással követik egymást. Világos, hogy a műnek ez a beosztása későbbi szerkesztők műve mint a jövendölések összeállítása. Felmerül a probléma a benne foglalt elemek hitelességével kapcsolatban. Az 1-3 és 6,1 - 7,6 fejezeteket majdnem egyértelműen a VIII. században élő Moresetbol származó Mikeásnak tulajdonítják; a 2,12-13 verseket és a 7,8-20 liturgiát általában a száműzetésből való visszatérés időszakára helyezik, 536 utánra. A 4. és 5. fejezetek kemény vita tárgyai maradnak: egyesek a száműzetés  utáni jövendölések együttesének vélik, mások mikeási alapot vélnek felfedezni, amit a folyamatos átolvasások során átdolgoztak. A kérdés nyitott marad.

Amint előttünk megjelenik, a könyv klasszikus prófétai hagyományból öröklött irodalmi alakot mutat fel: figyelmeztetések, szemrehányások, jövendölések az ítéletről, vádbeszédek vagy perbehívások a szövetségre vonatkozóan, ígéretek az üdvösségre, liturgikus részek. De olyan mértékben, ahogyan az írások autentikus alapját megtaláljuk, világosan kitűnik, hogy Mikeás személyiségének bélyegét nyomta rájuk: több esetben változik az elítéltség panasszá (Mik 1,2-16 és 7,1-7), ami érzékenységének jele és amin a próféta nem tud mindig uralkodni. Vajon a hivatalos személyekkel való összetűzés vezeti arra, hogy érdeklődjék a perek iránt (1,1ss; 6,1-8) és a viták iránt (2,6-11)? Időnként a társalgási nyelv merül fel. Egyébként stílusa, mely olyan tömör, hogy időnként kihagyásossá válik, megközelíti Ámoszét fanyarságban és nyersességében (2,6; 3,5). A szójátékok szinte szisztematikusan egymást követő használata időnként nehezen érthetővé teszi a szöveget. Nem szólva arról, hogy erősen megváltozott alakban jutott az el hozzánk. Így azután bizonytalanok maradunk bizonyos számú bekezdés pontos jelentéséről.

A szerző személye és kora

Mikeás neve egy kérdés lerövidítése: Kicsoda olyan mint az Úr? (lásd Mik 7,18) és egy szertartásbeli felkiáltást idézhet fel (Zsolt 113,5; 35,10; 89,7-9; Iz 44,6ss). Viszonylagos sűrűséggel fordul elő a Bibliában. Meg kell azonban különböztetni a próféta-írót a másik Mikeás prófétától, Mikeás Ben Jimlától, akiről a 1Kir 22-ben (valamint 2Krón 18) van szó.

Általában a kis Moreset falut azonosítják Mikeás szülőfalujaként, könyvének címe alapján (Mik 1,1). A próféta tehát judeai, pontosabban a fővárostól dél-nyugatra elhelyezkedő síkságról származik. Ez a helymeghatározás fontos, amikor azokra az időkre és eseményekre gondolunk, amikre a könyv céloz.

Üzenete

Mikeás prófétai beszédei lényegében Juda erkölcsi és vallási helyzetét veszik célba. A Jeruzsalemiek úgy vélik, hogy kisajátíthatják a szövetséget városuk sérthetetlenségének biztos tudatában. Hamis biztonságérzet ez, hirdeti Mikeás. Ha Isten hű marad kötelezettségéhez, az ember megteheti hogy nem tartja meg azt. Jeruzsálemben a vezetők megvesztegethetősége félelmetes mértékű, a próféták és bírák többet törődnek hasznukkal, mint az igazsággal és méltányossággal, miért felelősek volnának. Mély szakadék van a gazdagok és szegények között és a szociális helyzet siralmas. A szertartásokat pompával végzik, de nem vezetnek a szív megtérésére. Ezek a bajok annyira súlyosodnak, hogy Szamaria és Jeruzsálem a bűn megszemélyesítőjévé válnak (Mik 1,5). A szenvedések, Isten ítéletének következményei, a lázadás mértéke szerint fognak bekövetkezni. Mivel ezeket bejelentette, Mikeás a történelemben emlékezetében a szerencsétlenségek prófétája marad (jer 26,18). Ne tekintsük a szent város felé közelgő katasztrófát vak és kegyetlen harag következményének, sokkal inkább Isten ítéletének, aki nem tűri el az igaztalanságot. A próféta a Szövetség ideális jellegére utal, s ezt csodálatosan fogalmazza meg Mik 6,8-ban: Izrael kiválasztottsága következtében kerül elítélésre.

Mikeás könyve azonban nem szorítkozik csak ilyen sötét jövendölésekre. A szenvedés átváltozhat a megtérésre való felhívásra. Isten már készíti a megújulást Efrata legkisebb nezetségében (Mik 5.1-5), ahol egy Dávidtól származó messiási királyt várnak. A szétszóródott törzsek egyesülése meghozza majd a nagy békességet, ami a föld végső határáig kiterjed majd. Jeruzsálem lesz a központ, magához vonzza a népeket, akik minden irányból oda sereglenek, hogy ott találkozzanak Istennel és részesüljenek Szavában (Mik 4,1-5). A kis izraelita maradék áldás forrása lesz a megtért nemzetek számára, a lázadó népekkel szemben pedig az isteni bosszúállás eszközévé válik. Minden hamis biztonságot, hazug szertartást, bálványimádó gyakorlatokat elsöpörnek, Izrael teljesen Istenre fog hagyatkozni és üdvösségét csakis isteni kezdeményezéstől fogja várni.

A könyv címzése szerint Mikeás prófétai működését Jotam, Acház és Hiszkija judeai királyok alatt fejtette ki, vagyis körülbelül 750 és 697 között. Ennek következtében kortársa az első Izajásnak. Azonban semmilyen szöveg nem bizonyítja biztonsággal, hogy valóban Jotam alatt lépett fel, inkább Acház uralkodásának végére kell gondolnunk. Egyébként, a címzés fedi-e a próféta működésének teljes idejét? Néhány különösen szigorú részlet talán a hűtlen Manassze királyra és korára célozhatna. E feltételezés esetén működése 725 és 680 között helyezkedhetne el. ebben az időszakban két lényeges esemény zajlik le. Először Szamaria bukása, ami 722-ben következett be, egy sor dinasztikus krízis után. Mikeás átélte ezt az katasztrófát: 1,6-7-ig jelenti be. A másik nagy történelmi esemény a Mélyföld elözönlése Szenakerib által 701-ben. A próféta hazája az asszír csapatok hadműveleti területén terül el. Mikeás látja közeledni a szerencsétlenséget Jeruzsálem felé és bukását elkerülhetetlennek ítéli (1,8-16 és 3,12).

Mikeás így belesodródik a csapásokba, amelyek szülőföldjét érik. De szemben Izajással nem vesz gyakorlatban részt a politkai eseményekben. Soha például nem mond ítéletet a felelősek által gyakorolt diplomáciai lépések felett. Ellenkezőleg, a bekövetkező eseményekben elkerülhetetlen következményét látja Izrael vétkeinek: pontosabban a szociális igazságtalanságokét és az idegen szertartásokkal való keveredésekét.

Harcaiban Mikeás magányos emberként jelenik meg népével szemben, akiknek szenvedéseiben pedig osztozik, magányosan a főpapokkal, bírákkal fejedelmekkel szemben (Mik 3), magányosan a hamis prófétákkal szemben, akik boldogsággal teli, könnyű jövendőt ígérnek (Mik 2,6-11). Bátran száll szemben velük, mivel tudatában van hogy az Úr lelke vezeti őt, aki erőt ad neki hivatásának elvégzésére (Mik 3,8).

Vissza a ÓSz menühöz