TOB - PÉLDABESZÉDEK KÖNYVE

Bevezetés

A Példabeszédek könyve különböző dátumokból származó iratok  gyűjteménye, jobban mondva  gyűjteményekből összeállított  gyűjtemény. A termékeny félhold és Egyiptom területén régóta virágzó irodalmi zsánerhez tartozik: a bölcseleti vagy gnóma-stílusú irodalomhoz. Nem csupán rokoni vonásokat fedezhetünk fel Példabeszédeink és a megfelelő sumér, asszír-babiloni, kánaáni, hettita vagy egyiptomi gyűjtemények között: ugyanazokat a témákat találjuk meg, azonos kifejezésekkel, néha egyenes kölcsönzéseket. Mindez, valamint két kis  gyűjtemény idegen bölcseknek való tulajdonítása (Péld 30,1-14 és 31,1-9) bizonyítja egy nemzetközi irodalmi élet létezését, amitől Izrael nem tartotta magát távol.

A cím, a Példabeszédek kulcsa

A Példabeszédek könyvénél azonban nincsen szó kozmopolita irodalomról, a rokon vonások és a közvetlen vagy közvetett kölcsönzések ellenére. A gyűjtemény ténylegesen teljes egészében "Salamon, Dávid fia, Izrael királya" védnöksége alatt áll, ahol az első név teljes súlya az őt meghatározó két címből adódik. Miért "Salamon"? Mert a gazdagoktól szokás kölcsönt kérni és ez a király - bár vitatható egyéniség - a köztudatban irodalmi és uralkodói tehetséggel megáldottnak számított és számos közmondás szerzőjének tartották (lásd 1Kir 3, 16-28; 5,9-14; 10,1.8-9.23; Sir 47,14-17).

A gyűjtemény kiadásakor az összeállító fontosnak találta hangsúlyozni, hogy Salamon "Dávid fia", egy "dávidi", pontosítva még "Izrael királya".

Azáltal, hogy a szerzőt "Izrael királya" megjelöléssel illette, visszautalt az ősi Keleten általánosan elfogadott elméletre, mégpedig a bölcsesség királyi eredetére. Az izraeliek számára ez még többet jelentett. "Izrael királya" igazában nem az Úr volt-e? A király így "Isten szavának" számíthatott (2Sám 14,18-20; Péld 16,10-15: az összehasonlítás e között a rövid szakasz között, ami a királlyal foglalkozik és a következő 16,1-9 szakasz között, ami az Úrral foglalkozik, biztosan szándékos). Természetesen lehetnek rossz királyok, akik megszegik "prófétai" hivatásukat, a Példabeszédek ezt jól tudják (28,16; 29,4)!

A "Dávid fia" megjelölés megszenteli a könyvet, amelyik tartalma alapján könnyen bekerülhetett volna a profán irodalom területére. Dávid, az Úr felkentje, nem volt-e továbbvivője a Szövetségnek és az Ígéreteknek? Erről a Példabeszédekben szó sem esik. De bölcsességük - ami tanúsítottan dávidi védnökség alatt áll -, e tény alapján visszavezethetőnek tűnhetett speciálisan vallásos teológiára. A szerző tehát a címtől kezdve már erre az szempontra irányzott, amit egyébként a könyv túlnyomó része nem hazudtol meg.   

Ez összegezve azt jelenti, hogy a 31 fejezet, ami következik, szerves részét képezi az isteni kinyilatkoztatásnak, amely Izrael népének történetén keresztül kifejeződik. Ennek igen "humanisztikus" kifejezésmódját tárja elénk. Kiemelkedő részének tekintik, mivel Izrael nagy királyának védnöksége alatt áll.  

A könyv szerkezete

a) A könyv rövid, általános bevezetéssel indul (1,2-7), ami kifejezetten közli tartalmát és igazolja címét. A gyűjtemény célja erkölcsi és vallási tapasztalatokat átadni a fiatal nemzedékeknek, valamint a kevésbé fiataloknak, hogy egyenesen és értelmesen tudjanak viselkedni az élet különböző helyzeteiben. Ezt a tapasztalatot magában foglalja a múlt és a jelen idő mestereinek tanítása. Ez alkotja, a fogalom teljes értelmében, a tanítást. De hangsúlyozzák, hogy az ilyen jellegű tapasztalat kiinduló pontján ott van az Úr.

b) A könyv, úgy tűnik, 9 különböző hosszúságú gyűjteménybol áll. Ez a felosztás, amit ma általánosan elfogadnak, semmiféle hagyományra nem támaszkodik. A fordítás során csak a jobb érthetőség segítésének céljára jelenik meg. Alcímek kísérik, amelyeknek ugyanez a célja.

Ennek alapján a következő részeket különböztetünk meg:

I. 1,8-9,18:  a tanítómester buzdító beszéde a rossz társaság és a "rossz nők" elkerülésére, vegyítve a Bölcsesség dicsőítéseivel, aki maga is megszólal (1,20-33; 8,22-35). Szembeállításra kerül egy ellenkező típus, a Dőreség, egy bölcsen kiegyensúlyozott diptüchonban (9,1-6 és 9,13-18).

II. 10,1 - 22,16:  az első salamoni  gyűjtemény, amely 376 az erkölcsi életre vonatkozó bölcs mondásból áll. Ez a szakasz erős vallási ihletettséggel bír. Az Úr neve gyakran szerepel itt. A kritikusok általában megegyeznek abban, hogy az anyagok egy része a gyűjtemény legrégebbi darabjai.

III.  22,17 - 24,22:  a Bölcsek első gyűjteménye. Egyéb elemek mellett egyik része igen közel áll Amenemope egyiptomi Bölcsességéhez (22,17 - 23,14) és egy kiváló szatírát tartalmaz a részegességről (23,29-35).

IV. 24,23 - 34:  a Bölcsek második  gyűjteménye (a 23. veresben bejelentve). Figyelemreméltó a lusta ember képe (30-34 versek).

V. 25 -29:  a második salamoni  gyűjtemény, amely 127 bölcs mondásból áll,  leggyakrabban, hasonlóan az első salamoni  gyűjteményhez, szabályos disztichonokban. Anyagai ősiek, annyira, vagy még inkább, mint az első gyűjtemény részei.

VI. 30,1-14:  Agur, egy nem izraelita bölcs szavai.

VII. 30,15-33:  számozott közmondások sorozata. Emelkedő számsor szerint vannak elrendezve, x + 1 típus szerint (pl.: 3 ... és 4 ...). Ugyanezt az eljárást lehet megtalálni Ámosz próféta könyvének első fejezeténél.

VIII. Lamuel szavai, a második nem izraelita bölcs szavainak gyujteményébol.


IX, 31,10-31:  híres költemény a derék asszony dicséretéről. Ez befejezésül méltó párja a Bölcsesség képének, amit a 9. fejezet fest.

Bölcsesség és a bölcsek

Valóban, a Bölcsesség, amiről a példabeszédekben szó van, szorosan kapcsolódik magához Istenhez. Része van a teremtés művében (8,22-31; 3,19-20). Ezért ábrázolják, mint az élet fő forrását, amit a rossztól és a haláltól megment és az Úr félelmére vezet és mindazokra a jókra, amik ebből származnak.

De soha nem jelenik meg a Példabeszédekben a valóságtól elszakadt módon. Az "Isten közelében" való bemutatása után a 8. fejezetben, Vendégszerető háziasszonyként személyesítik meg a 9. fejezetben. Megszerzésére bizonyos erkölcsi képességgel kell rendelkezni: nyíltszívűnek és figyelmesnek kell lenni. Végeredményben a teljes ember lesz "bölcs", lélek és test, vallásos és profán ember. Ez valóban a bibliai mentalitás, ami nem választja szét az emberi lényt.

Mi tehát a bölcs? Ha végiglapozzuk a Bibliát azt vesszük észre, hogy ez a fogalom az olyan embert jelöli meg, aki igen különböző tevékenységekben kiváló, művészetekben, vagy technikai művekben. Ez lehet tapaszalt tengerész (Ez 27,8), szobrász, műasztalos vagy aranyműves (Kiv 31,6; Jer 10,9), szövőnők (Kiv 35,25), még hivatásos siratóasszonyok is (Jer 9,16), stb. Különösen "bölcsek"-nek jelölik meg a politika technikusait, mint az írástudók, akik a királyok segítői és tanácsadói (Iz 29,14), még akkor is, ha egy korban, amint azt Jeremiás gondolta,  elvesztették minden bölcsességüket (Jer 8,8; 9,11).

Természetesen, mindazokat, akik pedagógiai tevékenységet folytattak "bölcseknek" neveztek. Tanításuk megfogalmazását - az élet tanításé -, amint azt a Példabeszédek könyvében találjuk, valóban olyan technikáról tesz tanúságot, amit a fordítás igen jól megmutat.

Ezek az iparűzési vagy művészi tulajdonságok arra vezettek, hogy ezt a  gyűjteményt a toll hivatásos művelőinek, az "írástudóknak" tulajdonítsák. (Ez általános neve volt a kormányzat funkcionáriusainak, akik a különböző, mai nyelven "minisztériumok"-nak tartópillérei voltak. Elég pihenő- és szabad idővel rendelkeztek ahhoz, hogy irodalommal foglalkozzanak, széles értelembe véve. Ezek azok az írástudók, akikről a 25,1 versben szó van és akiknek tulajdonítani lehet annak a  gyűjteménybe szedését, amit mások előzetesen kifejeztek. Tudomásul kell venni, hogy ezek az írástudó funkcionáriusok, akiknek hivatalukhoz tartozott a külfölddel való kapcsolatfelvétel, feljegyeztek néhány részletet nem izraelita bölcselő művéből (Agur, Lamuel) és utánoztak másokat (Amenemopé bölcsessége). Csak gyanítani lehet, megfelelő dokumentumok hiányában, azt a befolyást, amit a kánaáni bölcsesség és annak megfogalmazása rá gyakorolhatott. Igen valószínű, hogy a számtalan királyra, az "uralkodóra", tanácsadóira vonatkozó részlet ezeknek az írástudóknak gondossága következtében kerültek a gyűjteménybe, akár ok voltak ezek szerzői, akár nem.

Izrael hite ebben a könyvben

A bölcsesség alapja - és így az a tanítást, ami hozzá vezet - az "Úr félelme". Ennek következtében bölcseink gondolkodása közös, más-más regiszteren, azokkal, akik élik és hirdetik ezt a "félelmet": a levita és deuteronomikus prédikátorokkal, a prófétákkal, a zsoltárszerzőkkel, általában azokkal, akik tanították, magyarázták és emlékezetbe idézték a Mózesi Törvényt. E közös gondolkodásnak jelei nem hiányoznak.

Az könyv első részének patetikus és racionális buzdító beszédei világosak. A mindig visszatérő téma a "választás deuteronomikus sémája" (MTörv 11,26-28; 30,15-20): választani az életet és az oda vezeto utakat, elkerülni a halált és a lejtőt, ami oda vezet.

Két jellegzetes kép is megjelenik, ami jelzi a teljes egyezést Izrael hagyományával, amint az kifejezésre jut a Törvényben és a Prófétákban: az Élet fája és az Élet Forrása (3,18; 10,11; 11.30; 13,12.14; 14,27;15,4), ami megmutatja és magyarázza, hogyan kellett érteni és hogyan kellett átvinni az életbe a Paradicsomról szóló történetet.

Jeruzsálem az, amit felidéz a Város vagy jósol a Bölcsesség (1,21; 9,3). De Jeruzsálem elképzelhetetlen a Föld nélkül, anélkül a föld nélkül, amit az igaz emberek nyernek el és ahonnan a gonoszokat kiirtják (2,21; 10,30; lásd MTörv 4,26). Így készül a Tora-Bölcsesség begyökeresedésének megfogalmazása Sionban, ami megnyilvánul Sir 24,8-17-ben.

A Sinai-hegy kiemelkedő eseménye (a Törvény adománya és a "Tízparancsolat" a kotáblákon) szintén beépítésre került a Példabeszédek bölcs tanítói által megélt és továbbadott tapasztalatba, a prófétasághoz kapcsolódva. Úgy szólnak, mint a próféták, belevésve a tanítást a szívekbe: "írd fel a szíved táblájára" (3,3; 7,3 ami megközelíti Jer 31,33-at).
Meg kell említeni még két utalást Izrael hitére: egyik a Szövetséggel kapcsolatos, Péld 2,17 szerint megszegésre kerül, amikor a házasság kapcsolatát megszegik; a másik 5,14-ben, aki idézi az "egybesereglett közösség"-et, két jellemző szóval.

Keletkezési időpontok és szerzők

Egy rövid bevezetésben csak igen viszonylagos fontosságot lehet tulajdonítani a különböző iratok dátumára vonatkozó adatokra, a szerzők azonosítására és más hasonló rendű kritikai kérdésekre. Meg lehet egyezni abban, hogy a gyűjtemény alapja visszavezethető Izrael közösségi életének kezdeti időszakára. Amint az az Ószövetség sok más könyvénél is volt, a szóbeli továbbítás bizonyára megelőzte az írásban való rögzítést. De ez valószínűleg elég korán létrejöhetett a királyi írástudók körében, ahol gondot fordítottak arra, hogy műveljék az adminisztrációban foglalkoztatottakat. Ez az adminisztrációs gondosság azonban nem olyan határozottan tűnik ki a Példabeszédekben, mint a régebbi egyiptomi Tanításokban. A királyi időszakot tehát úgy lehet tekinteni, mint kiváltságos időszakot a közmondások gyűjteményének keletkezése terén. Biztos az is, hogy a száműzetés utáni időszak is fontos volt a formábaöntés terén és valószínűleg a szomszédos országos bölcsességeinek kölcsönzésében. Azonban irodalmi kritériumok, amelyeket régebb óta meggyőzőnek tekintettek a Példabeszédek 1-9 korábbi periódusához való tartozás szempontjából, utóbbi időben bizonyítást nyertek. Kétségtelen, hogy Izrael visszavezette Példabeszédeit ugyanolyan régi időre, mint a Zsoltárait.

A verziók

A Példabeszédek modern fordítója számtalan nehézséggel találja magát szemben. A kritika különböző megoldások útjait kínálja: egyszerű szövegkritika alapján való munkát, az azonos nyelvcsaládok irodalma általi megvilágításra való támaszkodást. Nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy igen régi időben a könyvet zsidók fordították, akik jól ismerték a görög nyelvű vallásukbeliek számára használt héber nyelvet. De ennek az antik fordításnak tanulmányozása csalódásokkal teli. Nehezen megmagyarázható okokból az időszámításunk előtti első századi görög fordítók inkább változatokat készítettek, mint fordításokat. Az ősi kopt, szíriai és latin verziók, amik követték ezeket, nem javítottak munkáikon. Jeromos fordítása inkább kapcsolódott az időszámításunk IV. századának héber szövegéhez, de nem oldotta meg a jelenlegi fordítók nehézségeit. Hűségesen a mi ökumenikus munkák irányelveihez, a jelenlegi fordítás célja a könnyű olvashatóság és érthetőség elutasította a kalandos utakat és az aktuális héber szöveg érthetőségének szavazott bizalmat.

Vissza a ÓSz menühöz