TOB - JÉZUS, SIRÁK FIA KÖNYVE (Ecclesiasticus)

Bevezetés

A Sirák fiának könyve a fordítónak és az olvasónak nagyszámú problémát vet fel. Ha a bölcsességi irodalomhoz kötődik (lásd a Példabeszédek könyvének Bevezetését), olyan időszakban keletkezett, amikor ez az irodalmi műfaj hosszú fejlődési szakaszban volt, ami igen összetett külső formát ad annak. Továbbadódása viszontagságokkal teli; kizárták a palesztinai zsidó kánonból, így az apokrifok és a deuterokanonikus könyvek rangjára kerül. Az eredeti héber szöveg elveszett, majd részben megtalálták, évszázadokon át csak verziókon át volt ismert, amiknek története szintén zavaros. Itt csupán egy olvasási útmutatót közlünk, ami lehetővé teszi a sok meglepetést és gazdagságot rejtő szöveg megközelítését.

A mű címe és szerzője

Ez a könyv kitűnik avval, hogy az egyetlen az Ószövetségben (a próféták könyvein kívül), aminek szerzőjét biztonsággal ismerni lehet. Az, hogy saját maga aláírta művét sokak szerint hellenisztikus befolyással magyarázható. Magát "Jézus, Sirák fia" névvel illeti (50,27; 51,30: héberül Ben Szira), innen ered a mai Sirák fia elnevezés. A keresztény hagyomány, legalábbis Szent Ciprián óta, könyvét Ecclesiasticus (liber), vagyis "Egyházi könyv" néven említi, hogy aláhúzza a fontosságot, amit ennek tulajdonítottak, főként a neofiták oktatása terén. A zsidó irodalom "Ben Szira példabeszédei"-ről szól (Szent Jeromostól ismert elnevezés), vagy egyszerűbben "Ben Szira könyve). A legfőbb görög kéziratok címe "Jézusnak, Sirák fiának Bölcsessége", vagy "Sirák Bölcsessége".

Magából a könyvből tudjuk meg, hogy Ben Szira jelentős személyiség volt Jeruzsálemben, ifjúságától kezdve áthatotta őt a Törvény szeretete, törekvése volt azt mások felé közvetíteni (24,34; 33,18). Valószínűleg főként a város ifjú arisztokratáinak kívánta átadni elmélkedéseinek és tapasztalatainak gyümölcseit (32,15), iskolát nyitva (51,23). Mivel maga is szenvedélyesen kereste a bölcsességet (51,13-30), bőven tudta hasznosítani külföldi utazásait (34,9-11), talán a többé-kevésbé hivatalos utak során (39,4). Több alkalommal nehéz helyzetekbe került, amikből az Úr mentette meg (34,12; 51,1-7). Összességében azonban csendes, boldog élete volt, jólétben élt feleségével, akit okosan választott ki (36,21-27) és gyermekeivel, akiket szigorúan nevel, hogy a jövőbeli bosszúságokat elkerülhesse (30,7-13; 42,5). Nézeteinek hangvétele (33,19) arra enged következtetni, hogy Jeruzsálemben valamiféle magas funkciót töltött be (39,4), talán abban a szervezetben aminek akkoriban az volt a feladata, hogy kormányozza az országot, a főpap felelőssége alatt.

A Templom, a papság és a vallási gyakorlatok iránti nyilvánvaló elkötelezettsége ellenére (50,5-21), semmi bizonyítéka annak hogy pap lett volna. Élete vége felé mint mester, aki elhatározza, hogy nyilvánosságra adja tanítása során százszorosan elhangzott tanait, írásba foglalja tanítását, hogy "aki ezt kedvvel és szeretettel elsajátítja, egyre gyarapodhat a törvény szerint való élet útján" (előszó). Szándéka világossá válik, ha felvázoljuk majd a zsidóság történelmi helyzetét ebben az időszakban.

A mű keletkezési dátuma és a történelmi helyzet

Két információ enged arra következtetni, hogy Ben Szira Jeruzsálemben élt időszámításunk előtt 200 körül és hogy műve körülbelül 180 körül keletkezhetett. A görög fordító, az ő unokája, az Előszóban azt tudatja, hogy művét Euergetesz király uralkodásának harmincnyolcadik évben kezdte el, akit VII. Ptolomeuszként azonosítanak (170-116): tehát 132 után. Következtetni lehet, hogy nagyapja körülbelül ötven évvel korábban írta művét.

Másrészrol, Ben Szira bizonyára személyes emlékeket idéz fel a Simon főpapnak szentelt lelkes himnuszban (50,1-24), aki hivatalban volt Jeruzsálem III. Antiochusz általi meghódítása idején 198-ban. Nem olvashatunk célzás formában sem a tragikus helyzetről, ami bekövetkezik III. Oniász, Simon fia megölése után l74-ben és Antiochusz Epifánesz kegyetlen üldözése során (175-163). Jogos elképzelés Sirák fia könyvét abba az átmeneti korba helyezni, ami az eléggé liberális idegen megszállás és a heves harc közé esik, ami a Makkabeusok felkelésében éri el csúcspontját, 167-ben.

Palesztina, miután több mint egy századig (301 után) az egyiptomi Ptolomeusz uralma alatt volt, a szíriai Szeleucidák hatalmába került 198-ban. III. Antiochusz (223-187) és utóda, IV. Szeleukosz (187-175) igen kegyesek voltak a zsidókhoz, kiváltságokat és mentességeket biztosítottak nekik, sőt a Templom újjáépítéséhez is a szertartások gyakorlásához anyagilag is hozzájárultak (2 Mak 3,3). Az újjáépítés leírása Sir 50,1-4-ben valószínűleg erre vonatkozik. Nagy Sándor hódításai megismertettek a világgal egy olyan civilizációs formát, amelynek számtalan megjelenését a hellenizmus fogalma alá csoportosították. Egy "ökumenikus" tendencia (G.F. Moore) ennek az új életformának elsajátítására, igen gyorsan elterjedt. De éppen jellegzetességei következtében - a kultúrák keveredése, vallási kiegyenlítés, univerzalizmus, ami a fajok és vallások korlátait igyekezett ledönteni, a természet erőinek dicsőítése és az ember kultusza - a hellenizmus rövid időn belül kérdésessé tehette a zsidóság létét. Ben Szira, nyitott szellemmel, nem utasított vissza néhány görög elméletet, például néhány sztoikus filozófiai elgondolást, de tisztában volt avval, hogy a gondolkodásnak és erkölcsöknek ez az új áramlata kockáztatja a szembekerülést vallásának egyes alapvető követelményeivel (Sir 2,12-14). Osztozik sok vallásos zsidó rossz előérzetében és előre látja a két különböző világfelfogás közötti békés együttélés végét: hamarosan ütni fog a döntés órája. Magában Jeruzsálemben a papi rend egyes tagjainak és az arisztokráciának túlzott engedményei számára hitehagyásnak tűnnek és sötét előérzetet keltenek benne, amit a közeli jövő majd igazol (lásd 1 Mak 1-2).

A mű célja

E veszélyeket látva, Ben Szira írásba kezd, hogy megvédje a zsidóság vallási és kulturális örökségét, Istenről, a világról alkotott fogalmát és kiváltságos kiválasztottságát. Igyekszik meggyőzni vallási testvéreit arról, hogy Izrael a kinyilatkoztatott Törvényében a hiteles Bölcsesség birtokában van, így nem kell megkívánniuk a görög civilizáció és gondolkodás kínálkozó, de bizonytalan értelmű értékeit. Alátámasztja mondandóját a vallási hagyomány és a közös bölcsesség összefoglalásával, saját tapasztalatával elmélyítve. Ezt a hűségét megőrizni kívánó zsidók számára készült gyakorlati magatartási kézikönyvet a görög fordító kiterjeszti mindazokra, "akik idegenben bele akarnak mélyedni és akik föltették magukban, hogy a Törvény szerint élnek". A pogány behatások nyomása ellenére, a korrupció hatása ellen, ami belülről bomlasztja, a kiválasztott népnek nem szabad behódolnia a hellenizmusnak, ami saját identitásának elvesztését eredményezi (lásd l Mak 1,11-15). Az új veszéllyel szembeállítja a zsidó hagyományt, Ben Szira könyve mindenkihez szól, aki őszintén kíván zsidóként élni a megváltozott világban. Egy világosan látó hagyományőrző műve ez, aki hogy megvédje a lényeget megvilágítja, hol található az meg és tudja, nem ér semmit az új helyzeteket semmibe venni.

A Sirák fia könyve jellegzetes vallási vonásai

Csupán a könyv vezérgondolatait lehet itt felvázolni, hogy kiemelhessük annak eredeti vonásait. Az életnek oly sok területét érinti, hogy el kellene készíteni a könyv teljes összefoglalását: szól a barátságról, az alamizsnáról, a gyermekek tanításáról, az asszonyokról, az orvosokról és a betegségről, a rabszolgákról, a lakomákról és az ottani magatartásról, Izrael ősi történetéről, az áldozatokról és a vallási szertartásokról, Istenről, a Törvényről, a teremtésről, az emberi szabadságról, a halálról.

Elsősorban bölcsességi írás (1,1-10; 24; 50,27; 51,13-30), ami egy Izraelben már régi hagyomány örököseként jelenik meg (33,16-18). Ben Sziránál felismerhető Jób hatása, de főként a Példabeszédek kommentátoraként jelenik meg (lásd 18,29), bírálva időnként és kifejtve egy gondolatot, amit elődje egy tömör párversbe zárt be. Egy újdonság azonban kitűnik: az egykori időtlen, egyetemes Bölcsesség mostantól Izrael történelmével kapcsolatban kerül bemutatásra. Ezt láthatjuk az Atyák dicséretében (44,1-49,16; azonos beállítás Bár 3,9-4,4-ban) és még inkább, amikor megszemélyesítésre kerül a 24. fejezetben, ami összehasonlítható a Péld 8 és Jób 28.-al. Lehetséges, hogy a hellenizmus által felvetett problémák megoldása vezette a szerzőt arra, hogy a bölcsességet azonosnak tüntesse fel a Sinai hegyen Izraelnek adott Törvénnyel (24,23; ugyanilyen azonosítás található Bár 4,1-ben). Ezentúl a bölcs és az igaz egyesülnek az isteni akarat gondos megtartójában.

Az istenfélelemnek e témája olyan gyakran fordul elő, hogy egyesek ebben vélték meglátni a könyv központi gondolatát. Ez valóban a vallási élet igen széles területét foglalja el (2,15-17). A személyes vallásosság fogalmát fejezi ki ez a végtelenül jó Lény irányában, akinek épen a szentsége megköveteli az embertől az engedelmesség keskeny útjának követését, hogy elérhessen hozzá. Ez a Törvényhez való hűségben fejeződik ki és azonos gyakorlatilag a bölcsesség kiterjesztésének fogalmával. A hagyományos gondolat, ami ebben látja e bölcsesség útját most konkrét formában jelentkezik egy pontos szabály szerinti élet alkalmazásában, az írott Tóra szerint (1,26; 6,37). A Törvény tanulmányozása és a Bölcsesség követése ezentúl a zsidóságban úgy jelenik meg, mint egyedüli feladat. A Bölcsessé tulajdonságai és funkciói a Tórához és a rabbinizmushoz kapcsolódnak (isteni eredet, a teremtésben való szerep, megszemélyesítés). Ha elfogadjuk a Törvény előbb való létezését, ugyanolyan okból, mint a Bölcsességét, csak alátámasztanánk a Sirák fia könyve által kifejezett elképzeléseket.

A Tórára való állandó visszatérésében tévesen láthatunk Ben Szirában egy legalista vallás apostolát. Istenről alkotott felfogása és viszonya az emberekhez inkább alapszik elméleten, mint személyes tapasztalaton, de elég egy hiteles vallásosság felismerésére. Egyes áramlatoktól akarja megvédeni a hagyományos hitet; Isten az egyetlen és örök(18,1; 36,4; 42,21); o a tökéletes teremtés alkotója (42,21.24). Titokzatossága és látszólagos ellentmondásai ellenére, amikkel szemben, ugyanúgy, minta zsoltáros, Ben Szira is lelkesedéssel van eltelve (16,24-18,14; 39,12-35; 42,15-43,33); o mindent ismer (42,18-25); egy szóval O "a minden" (43,27). A mindenséget igazságosan és gondviselő módon kormányozza (16,17-23), előre meghatározva mindennek az idejét és megfizetve igazságosan (33,13). O az irgalmas is, aki megbocsát (2,11). Minden összevéve, o Atya, nem csak Izrelé, akinek különösképpen Istene (17,17; 24,12), hanem minden egyes emberé (23,1). Ez utóbbi megállapítás jelentős haladást jelent a zsidóság teológiájában. A Sirák fia könyve a Teremtővel szembeni rendíthetetlen bizalomról tesz tanúságot, ami magyarázatot ad az ima igen jelentős helyzetének a könyvben. Vallásossága megszokott optimizmus alapja (30,21-25), aki képes a tárgyilagosan felismert nehézségeket legyőzni és világosan meglát bizonyos korlátokat az ember sorsa és rendeltetése területén.    

Ebben a korban a filozófusok igyekeztek az ember szabadságát és a rossz létezését összeegyeztetni a jó és mindenható istenségben való hit segítségével. Nem lehet mondani, hogy Ben Szira válasza teljesen kielégítő lenne, mivel megelégszik avval, hogy szilárdan fenntartsa a paradoxon mindkét végletét. Az ember szabadnak lett teremtve (15,14); saját magában és nem Istenben (15,11-13), található a rossz forrása (21,27; 25,24), a szívnek rosszra való hajlamában, ez játszik majd igen nagy szerepet a rabbinista antropológiában a bűn magyarázatára. Az ember minden esetre uralkodhat ezen (31,10) és ha győz, elnyeri Istentől az igazságos jutalmat.

Ez a jutalom a Sirák fia könyvében földi térre korlátozódik és a hagyományos minta szerint megfogalmazott boldogságra: egészség, hosszú élet, számos utód, jómód és jó hírnév. Elodeihez hasonlóan ezen a világon túl nem lát egyebet, csak a halottak sötét tartózkodási helyét (shéol), csökkent értékű létezésben, remény nélkül az élők világosságához való visszatérésre. Kevéssel utána, a görög gondolkodásmód (és kétségkívül az iráni) hatására és a vallásüldözés megrendítő élményei miatt, a halhatatlanság és a feltámadás gondolata megjelenik (2Mak 7,9; Dán 12,2-3). Általánosan elfogadott gondolatnak tűnik amikor a görög fordító újra tolmácsolja nagyapja művét (48,11). Az unoka szintén elfogadja a gonoszok büntetésének létezését a túlvilágon (7,17). De magánál Ben Sziránál hiányzik a nyitás "a reményük tele van halhatatlansággal" gondolat felé (Bölcs 3,4). A halál elkerülhetetlenségének hangsúlyozása (8,7; 28,6; 41,3) sok szakasznak kiábrándult hangvételt kölcsönöz (401,11).

A végső dolgokra vonatkozó remények Ben Sziránál is földi, politikai-nemzeti síkra korlátozódnak, és érthető, hogy tolmácsolóinak nehézséget okozott megtalálni nála a dávidi messianizmus pontosabb nyomait, pedig a messiási gondolat Izraelben széleskörűen elterjedt volt. Egyedül a Sir 36,1-17 imája visszhangozhatta azt. Ennek értelmezése azonban vitatott maradt.

Sirák fia könyvének álláspontja a feltámadásba való hit tekintetében, lelkesedése a vallási gyakorlatok iránt, a sadoqi papság tisztelete (lásd 51,12 a héberben), másrészről a messiási gondolat említésének hiánya, amelyek a farizeus körökben oly elterjedtek, bizonyos elő-szadduceizmussal hozták kapcsolatba. Valóban oda lehet sorolni e hagyományőrző gondolkodásmód körébe, nacionalista, és az írott Törvényhez kötődő felfogása miatt. De tévedés lenne ot egyszerűen azokkal Szadduceusokkal azonosítani, akiket az Evangéliumokból és Josephus Flaviusból ismerünk. Korábban élt a zsidóság jellegzetes szektákba való elkülönülésénél.

A pogány népekkel kapcsolatban Ben Szira már jellegzetesen zsidó magatartást mutat. A Próféták bizonyos univerzalista nyitása után a száműzetés utáni idők nehézségei Izraelt különállás felé sodorták, amit a kiválasztottság gondolata, valamint a Törvény gyakorlati követelményeinek megfelelő életmód (körülmetélés, a szombat megtartása, az étkezés és szertartások tisztasági szabályai) lassanként elmélyítettek. Az akkor népszerű hellenisztikus felfogás szerint az ember a mindenség polgára, ez nem érintette a szerzőnek a kiválasztott néphez való tartozása miatti büszkeségét, melynek körében maga a Bölcsesség kiváltságos lakhelyet nyert (24,7 versek). O azt kívánja, hogy különüljenek el, főként az istentelenektől (11,33; 12,14; 13,17), ezt a magatartást a qumráni Esszénusok a végletekig viszik és ez adja meg majd valószínűleg a farizeusoknak a nevét (= "a különváltak"). A világ két kategóriára látszik válva, a jókéra és a gonoszokéra, vagy azonosképpen, a bölcsekére és az esztelenekére (21,11-28). Vannak azonban új érzékenységre utaló vonások a zsidóságnál és bizonyos fejlődésre a megbocsátással kapcsolatban (27,30-28,7) párhuzamosságot találhatunk az Evangéliumban. Talán az "embertárs" fogalma, aki "ember", mint mindenki más (28,4-5) már sejteti azt a gondolatot, hogy minden ember testvér. Az ősi zsidó bibliamagyarázat egyébként Lev 19,18-at úgy értelmezte, hogy : "Szeresd embertársadat, úgy mint magadat".


A mű célja


A kommentátorok nincsenek egy véleményen a könyv célja felől. Gondoljunk arra, hogy a Sirák fia könyve szerzője szemita és bölcseleti tudós, aki más kritériumok szerint fogalmaz, mint mi. Jegyzeteit összeállítva szóbeli tanítás alakját adta művének, egymást követő témákkal, számtalan kitérővel, nagyterjedelmű egységeket képezve, határozott szerkezet nélkül. Semmiféle rendszer szerinti terv nem mutatkozik tehát. Mégis meg lehet különböztetni két részt: 1-23 és 24-50, mindkettő a bölcsesség dicséretével kezdődik. Az 51. fejezet két függeléket tartalmaz, egy hálaadó éneket és egy költeményt a bölcsesség kereséséről.

Egyesek megkülönböztetnek egy első részt (1-42,14), ami egy csoport legkülönbözőbb szentenciát tartalmaz, a folyamatosan említett bölcsesség dicsérete körében (1,1-20- 4,11; 6,18; 8,8; stb.), majd elmélkedést Isten muködéséről a teremtés és a történelem során (42,15-50,29). Megvilágításul a következő szakaszokat ajánljuk megkülönböztetni:


Eloszó
A)             1.1-16,23
B)             16,24-23-27
C)             24,1-32,13
D)             32,14-42-1
E)             42,15-50,24
Utószó:     50,25-29
Függelék:  51,1-30.

A mű fontossága

Sirák fia könyvének fontossága abból adódik, hogy tanságot tesz arról az átmeneti korszakról, amikor kezdenek kirajzolódni a zsidóság jellegzetes vonásai, amennyiben az egy a bibliai vallásosságból kialakult formát képvisel. Fentebb már jeleztük egyiket-másikat. Ben Szira ennek a többalakú zsidóságnak lényeges jellegzetességeiről ad tanítást, amiből a kereszténység fog gyökerezni. Ez különbözik a rabbinikus zsidóságtól, aminek a farizeusi túlsúly (időszámításunk után 70-ben) monolitikus jelleget ad. Ezért művét egyidejűleg kell tanulmányozni az Ószövetség teljes Apokrif irodalmával és a Juda sivatagában negyed századdal ezelőtt talált írásokkal. A hellenisztikus-zsidósági szembekerülésekről tanúságot tesz kölcsönzései által (amiket nem mindig könnyű felfedni), valamint figyelmeztetései és szenvedélyes kirohanásai által.

Ben Szira fontos tanúja az Írások majdnem teljesen befejezett kánonjának. Az Előszó említi a klasszikus háromrészes felosztást ("a Törvény, a Próféták és a többi szerzők"; lásd még 39,1-3). A könyv idézi, vagy említi többé-kevésbé kifejezetten a Pentateuchust, Jozsuét, Sámuelt, a Királyokat, a Krónikákat, Jób (héber: 49,9), Izajást, Jeremiást, Ezekielt, a tizenkét kis Prófétát (mégpedig Malakiást és Aggeust), Nehemiást. A Zsoltárokat Dávidnak tulajdonítja, a Példabeszédeket Salamonnak.

A Sirák fia könyve a zsidóság egyik kedvelt műve lett: gyakran idézik a Talmudban és a Középkor szerzőiig művét párhuzamba lehet állítani a zsidó irodalom alapvető kézikönyvével, Az Atyák Mondásaival (Pirqé Aboth). Az utalások az ősi, Közel-keleti Bölcsesség klasszikusaira (mint Ahikár bölcsessége, lásd Tóbiás könyvének Bevezetését) és a legősibb zsidó szövegekre, amiket a jegyzetben jelöltünk meg, konkrétan világítanak rá a Sirák fia szerzőjének hagyományőrző és egyidejűleg alkotó arculatára, az evangéliumi íróhoz hasonlóan, "aki kincseiből újat és régit hoz elő" (Mt 13,52).

Fel lehet ismerni a Sirák fia könyvének hatását a zsidó liturgia lényeges szövegeire, mint például a Nagy Megbocsátás ünnepének szövege (Kippurim); és a Tizennyolc Áldás imája feltűnő hasonlóságot mutat a 36,1-17 versekkel.

Az Újszövetségben számos párhuzam (főként Jak-al) bizonyítják, hogy Ben Szira műve nagy népszerűségnek örvendett az első keresztények körében. Ezt megerősíti az Egyházi Könyv elnevezés is, amit a hagyomány ad majd könyvének és némi habozás után beiktatják az Írások kánonjába. Bár felvették a szent könyvek gyűjteményébe Alexandriában, a népszerűség ellenére, amit fentebb említettünk, a farizeus vezetők elutasították késői eredete miatt, vagy esetleg azok miatt az eszmék miatt, amik nem voltak teljes összhangban avval az ortodox szemlélettel, ami a 70-es évek után létrejött. Ez a határozat magyarázza az első századok keresztényeinek habozását és indokolja a szöveg továbbadásának bonyolult történetét.

A szöveg továbbadása

Az eredeti héber nyelven íródott és Szent Jeromos a IV. században még ismerte egy másolatát. Később teljesen eltűnt, kivéve a rabbinikus idézeteket, amikből több egyébként versgyűjteményekre vezethető vissza. De a múlt század végén egy kairói zsinagóga melléképületében héber töredékeket találtak, amik a görög szöveg körülbelül kétharmadát tették ki. A leglényegesebbek az A és B kéziratok, amiket 1910-ben S. Schechter adott ki. Kisebb töredékeket is azonosítottak később. Egyéb héber töredékeket találtak még Qumranban és a Masszadai erődben (ami 73-ban a rómaiak hatalma alá került), ezek megerősítették a kairói kéziratok tényleges hitelességét.

A jelenleg héber nyelven birtokunkban lévő szakaszok lajstroma a következő:
1,19-20 (Qumran)
3,6-16,26
18,31-19,2
20,5-7.13
25,8.13.17-24a
26,1-3.13-17
27,5-6.16
30,11-34,1
35,11-38,27b
39,15c-51,30

A megtalált héber szövegnek két változatát találták meg: a régebbi szolgált alapul a Kr.e. 130 körül Ben Szira unokája által készített, Egyiptomban készült görög verziónak (Görög I), míg egy másik, a farizeusi szellemben átírt kiadás (időszámításunk 50 és 150 éve között) felhasználásra került a görög szöveg felülvizsgálatára időszámításunk 130 és 215 éve között (Görög II), ezt a felülvizsgálatot egy sorozat görög kézirat tanúsítja. A szír verzió szintén ennek a héberből történt felülvizsgált szövegnek idejére tehető.

Mi a görög szöveget fordítottuk le, J. Ziegler (Göttingen 1965) kritikai kiadása szerint, jegyzetben megadva a Görög II toldalékait, amik régiségük miatt lényegesek. A görög kiváló tanúja a héber eredetinek és ez alatt a forma alatt fogadta be a Sirák fia könyvét a zsidó és keresztény hagyomány. Ilyen szempontból a teológiai haladás, amit a héberrel kapcsolatosan nyújt (amikor az összehasonlítás lehetséges) tanúságot tesz a vallási gondolkodás továbbfejlődéséről Izraelben. Bizonyos toldalékok a különböző teológiai, történelmi, földrajzi és szociális szövegösszefüggésekhez magyarázzák a variánsok létét, amiknek indítóokát a jegyzetek igyekeznek megtalálni. Ezek a variációk a midrási tendenciának eredményei, ami lényegében Isten Szavának aktualizálásából áll az élő közösség szükségleteinek megfelelően és ami meggátolja, hogy az Írás élettelen múmiává váljon.

A héber töredékeket minden alkalommal felhasználtuk, amikor lehetőséget adnak a nehezen érthető görög tanítások értelmezésére és jegyzetben közöltük a vallási tartalom szempontjából jelentős tanításokat; a szír, valamint a latin verzióra vonatkozóan is. A héber alapján készült verziót adni, aminek tanúi egyenlőtlenül értékelhetőek és ezen túlmenően az eredetinek csak egy részét fedi, egy vegyes szöveghez vezetett volna, aminek összeválogatása nem lett volna indokolható nagyszámú kritikai jegyzet nélkül.  

Végül meg kell jegyezni, hogy az összes görög kézirat két füzetből való áttételt tartalmaz és ugyanarra az őskéziratra vezethető vissza. A 33,16b-tol 36,10a szakasz a 30,24 után került elhelyezésre és a 30,25-tol 33,16a szakasz a 36,10a szakaszt követi. Itt modern görög kiadók segítségével felállítottuk az eredeti sorrendet, amit a szír és latin verzió tartott meg és amit a héber megerősített. A következő kapcsolat van tehát az ősi kiadások és a mi sorrendünk között, ami Zieglert követi:
    30,25-40    =    33,16b-33
    31               =    34
    32               =    35
    33,1-13a     =    36,1-10a
    33,13b        =    30,25
    34               =    31
    35               =    32
    36,1-16a    =    33,1-16a

A mai időkben a zsidók és a keresztények igyekeznek egymás között tényleges párbeszédet indítani, a tisztán zsidó irodalom utóbbiak körében nagymértékben félreismert. Ez a kis bölcsességi könyv, ami hosszú időn át tápláléka volt a zsidó hagyománynak és ami kétezer év folyamán számtalan témát nyújtott az elmélkedésre és az imára a keresztényeknek, olyan gondolkodásmódra indíthat, ami ma segítségünkre lehet az Újszövetség jobb megértésében.

Vissza a ÓSz menühöz