TOB - JÉZUS, SIRÁK FIA KÖNYVE (Ecclesiasticus)
Bevezetés
A Sirák fiának könyve a fordítónak és az olvasónak nagyszámú problémát
vet fel. Ha a bölcsességi irodalomhoz kötődik (lásd a Példabeszédek
könyvének Bevezetését), olyan időszakban keletkezett, amikor ez az
irodalmi műfaj hosszú fejlődési szakaszban volt, ami igen összetett
külső formát ad annak. Továbbadódása viszontagságokkal teli; kizárták a
palesztinai zsidó kánonból, így az apokrifok és a deuterokanonikus
könyvek rangjára kerül. Az eredeti héber szöveg elveszett, majd részben
megtalálták, évszázadokon át csak verziókon át volt ismert, amiknek
története szintén zavaros. Itt csupán egy olvasási útmutatót közlünk,
ami lehetővé teszi a sok meglepetést és gazdagságot rejtő szöveg
megközelítését.
A mű címe és szerzője
Ez a könyv kitűnik avval, hogy az egyetlen az Ószövetségben (a próféták
könyvein kívül), aminek szerzőjét biztonsággal ismerni lehet. Az, hogy
saját maga aláírta művét sokak szerint hellenisztikus befolyással
magyarázható. Magát "Jézus, Sirák fia" névvel illeti (50,27; 51,30:
héberül Ben Szira), innen ered a mai Sirák fia elnevezés. A keresztény
hagyomány, legalábbis Szent Ciprián óta, könyvét Ecclesiasticus
(liber), vagyis "Egyházi könyv" néven említi, hogy aláhúzza a
fontosságot, amit ennek tulajdonítottak, főként a neofiták oktatása
terén. A zsidó irodalom "Ben Szira példabeszédei"-ről szól (Szent
Jeromostól ismert elnevezés), vagy egyszerűbben "Ben Szira könyve). A
legfőbb görög kéziratok címe "Jézusnak, Sirák fiának Bölcsessége", vagy
"Sirák Bölcsessége".
Magából a könyvből tudjuk meg, hogy Ben Szira jelentős személyiség volt
Jeruzsálemben, ifjúságától kezdve áthatotta őt a Törvény szeretete,
törekvése volt azt mások felé közvetíteni (24,34; 33,18). Valószínűleg
főként a város ifjú arisztokratáinak kívánta átadni elmélkedéseinek és
tapasztalatainak gyümölcseit (32,15), iskolát nyitva (51,23). Mivel
maga is szenvedélyesen kereste a bölcsességet (51,13-30), bőven tudta
hasznosítani külföldi utazásait (34,9-11), talán a többé-kevésbé
hivatalos utak során (39,4). Több alkalommal nehéz helyzetekbe került,
amikből az Úr mentette meg (34,12; 51,1-7). Összességében azonban
csendes, boldog élete volt, jólétben élt feleségével, akit okosan
választott ki (36,21-27) és gyermekeivel, akiket szigorúan nevel, hogy
a jövőbeli bosszúságokat elkerülhesse (30,7-13; 42,5). Nézeteinek
hangvétele (33,19) arra enged következtetni, hogy Jeruzsálemben
valamiféle magas funkciót töltött be (39,4), talán abban a szervezetben
aminek akkoriban az volt a feladata, hogy kormányozza az országot, a
főpap felelőssége alatt.
A Templom, a papság és a vallási gyakorlatok iránti nyilvánvaló
elkötelezettsége ellenére (50,5-21), semmi bizonyítéka annak hogy pap
lett volna. Élete vége felé mint mester, aki elhatározza, hogy
nyilvánosságra adja tanítása során százszorosan elhangzott tanait,
írásba foglalja tanítását, hogy "aki ezt kedvvel és szeretettel
elsajátítja, egyre gyarapodhat a törvény szerint való élet útján"
(előszó). Szándéka világossá válik, ha felvázoljuk majd a zsidóság
történelmi helyzetét ebben az időszakban.
A mű keletkezési dátuma és a
történelmi helyzet
Két információ enged arra következtetni, hogy Ben Szira Jeruzsálemben
élt időszámításunk előtt 200 körül és hogy műve körülbelül 180 körül
keletkezhetett. A görög fordító, az ő unokája, az Előszóban azt
tudatja, hogy művét Euergetesz király uralkodásának harmincnyolcadik
évben kezdte el, akit VII. Ptolomeuszként azonosítanak (170-116): tehát
132 után. Következtetni lehet, hogy nagyapja körülbelül ötven évvel
korábban írta művét.
Másrészrol, Ben Szira bizonyára személyes emlékeket idéz fel a Simon
főpapnak szentelt lelkes himnuszban (50,1-24), aki hivatalban volt
Jeruzsálem III. Antiochusz általi meghódítása idején 198-ban. Nem
olvashatunk célzás formában sem a tragikus helyzetről, ami bekövetkezik
III. Oniász, Simon fia megölése után l74-ben és Antiochusz Epifánesz
kegyetlen üldözése során (175-163). Jogos elképzelés Sirák fia könyvét
abba az átmeneti korba helyezni, ami az eléggé liberális idegen
megszállás és a heves harc közé esik, ami a Makkabeusok felkelésében
éri el csúcspontját, 167-ben.
Palesztina, miután több mint egy századig (301 után) az egyiptomi
Ptolomeusz uralma alatt volt, a szíriai Szeleucidák hatalmába került
198-ban. III. Antiochusz (223-187) és utóda, IV. Szeleukosz (187-175)
igen kegyesek voltak a zsidókhoz, kiváltságokat és mentességeket
biztosítottak nekik, sőt a Templom újjáépítéséhez is a szertartások
gyakorlásához anyagilag is hozzájárultak (2 Mak 3,3). Az újjáépítés
leírása Sir 50,1-4-ben valószínűleg erre vonatkozik. Nagy Sándor
hódításai megismertettek a világgal egy olyan civilizációs formát,
amelynek számtalan megjelenését a hellenizmus fogalma alá
csoportosították. Egy "ökumenikus" tendencia (G.F. Moore) ennek az új
életformának elsajátítására, igen gyorsan elterjedt. De éppen
jellegzetességei következtében - a kultúrák keveredése, vallási
kiegyenlítés, univerzalizmus, ami a fajok és vallások korlátait
igyekezett ledönteni, a természet erőinek dicsőítése és az ember
kultusza - a hellenizmus rövid időn belül kérdésessé tehette a zsidóság
létét. Ben Szira, nyitott szellemmel, nem utasított vissza néhány görög
elméletet, például néhány sztoikus filozófiai elgondolást, de tisztában
volt avval, hogy a gondolkodásnak és erkölcsöknek ez az új áramlata
kockáztatja a szembekerülést vallásának egyes alapvető követelményeivel
(Sir 2,12-14). Osztozik sok vallásos zsidó rossz előérzetében és előre
látja a két különböző világfelfogás közötti békés együttélés végét:
hamarosan ütni fog a döntés órája. Magában Jeruzsálemben a papi rend
egyes tagjainak és az arisztokráciának túlzott engedményei számára
hitehagyásnak tűnnek és sötét előérzetet keltenek benne, amit a közeli
jövő majd igazol (lásd 1 Mak 1-2).
A mű célja
E veszélyeket látva, Ben Szira írásba kezd, hogy megvédje a zsidóság
vallási és kulturális örökségét, Istenről, a világról alkotott fogalmát
és kiváltságos kiválasztottságát. Igyekszik meggyőzni vallási
testvéreit arról, hogy Izrael a kinyilatkoztatott Törvényében a hiteles
Bölcsesség birtokában van, így nem kell megkívánniuk a görög
civilizáció és gondolkodás kínálkozó, de bizonytalan értelmű értékeit.
Alátámasztja mondandóját a vallási hagyomány és a közös bölcsesség
összefoglalásával, saját tapasztalatával elmélyítve. Ezt a hűségét
megőrizni kívánó zsidók számára készült gyakorlati magatartási
kézikönyvet a görög fordító kiterjeszti mindazokra, "akik idegenben
bele akarnak mélyedni és akik föltették magukban, hogy a Törvény
szerint élnek". A pogány behatások nyomása ellenére, a korrupció hatása
ellen, ami belülről bomlasztja, a kiválasztott népnek nem szabad
behódolnia a hellenizmusnak, ami saját identitásának elvesztését
eredményezi (lásd l Mak 1,11-15). Az új veszéllyel szembeállítja a
zsidó hagyományt, Ben Szira könyve mindenkihez szól, aki őszintén kíván
zsidóként élni a megváltozott világban. Egy világosan látó
hagyományőrző műve ez, aki hogy megvédje a lényeget megvilágítja, hol
található az meg és tudja, nem ér semmit az új helyzeteket semmibe
venni.
A Sirák fia könyve jellegzetes vallási
vonásai
Csupán a könyv vezérgondolatait lehet itt felvázolni, hogy kiemelhessük
annak eredeti vonásait. Az életnek oly sok területét érinti, hogy el
kellene készíteni a könyv teljes összefoglalását: szól a barátságról,
az alamizsnáról, a gyermekek tanításáról, az asszonyokról, az
orvosokról és a betegségről, a rabszolgákról, a lakomákról és az ottani
magatartásról, Izrael ősi történetéről, az áldozatokról és a vallási
szertartásokról, Istenről, a Törvényről, a teremtésről, az emberi
szabadságról, a halálról.
Elsősorban bölcsességi írás (1,1-10; 24; 50,27; 51,13-30), ami egy
Izraelben már régi hagyomány örököseként jelenik meg (33,16-18). Ben
Sziránál felismerhető Jób hatása, de főként a Példabeszédek
kommentátoraként jelenik meg (lásd 18,29), bírálva időnként és kifejtve
egy gondolatot, amit elődje egy tömör párversbe zárt be. Egy újdonság
azonban kitűnik: az egykori időtlen, egyetemes Bölcsesség mostantól
Izrael történelmével kapcsolatban kerül bemutatásra. Ezt láthatjuk az
Atyák dicséretében (44,1-49,16; azonos beállítás Bár 3,9-4,4-ban) és
még inkább, amikor megszemélyesítésre kerül a 24. fejezetben, ami
összehasonlítható a Péld 8 és Jób 28.-al. Lehetséges, hogy a
hellenizmus által felvetett problémák megoldása vezette a szerzőt arra,
hogy a bölcsességet azonosnak tüntesse fel a Sinai hegyen Izraelnek
adott Törvénnyel (24,23; ugyanilyen azonosítás található Bár 4,1-ben).
Ezentúl a bölcs és az igaz egyesülnek az isteni akarat gondos
megtartójában.
Az istenfélelemnek e témája olyan gyakran fordul elő, hogy egyesek
ebben vélték meglátni a könyv központi gondolatát. Ez valóban a vallási
élet igen széles területét foglalja el (2,15-17). A személyes
vallásosság fogalmát fejezi ki ez a végtelenül jó Lény irányában,
akinek épen a szentsége megköveteli az embertől az engedelmesség
keskeny útjának követését, hogy elérhessen hozzá. Ez a Törvényhez való
hűségben fejeződik ki és azonos gyakorlatilag a bölcsesség
kiterjesztésének fogalmával. A hagyományos gondolat, ami ebben látja e
bölcsesség útját most konkrét formában jelentkezik egy pontos szabály
szerinti élet alkalmazásában, az írott Tóra szerint (1,26; 6,37). A
Törvény tanulmányozása és a Bölcsesség követése ezentúl a zsidóságban
úgy jelenik meg, mint egyedüli feladat. A Bölcsessé tulajdonságai és
funkciói a Tórához és a rabbinizmushoz kapcsolódnak (isteni eredet, a
teremtésben való szerep, megszemélyesítés). Ha elfogadjuk a Törvény
előbb való létezését, ugyanolyan okból, mint a Bölcsességét, csak
alátámasztanánk a Sirák fia könyve által kifejezett elképzeléseket.
A Tórára való állandó visszatérésében tévesen láthatunk Ben Szirában
egy legalista vallás apostolát. Istenről alkotott felfogása és viszonya
az emberekhez inkább alapszik elméleten, mint személyes tapasztalaton,
de elég egy hiteles vallásosság felismerésére. Egyes áramlatoktól
akarja megvédeni a hagyományos hitet; Isten az egyetlen és örök(18,1;
36,4; 42,21); o a tökéletes teremtés alkotója (42,21.24).
Titokzatossága és látszólagos ellentmondásai ellenére, amikkel szemben,
ugyanúgy, minta zsoltáros, Ben Szira is lelkesedéssel van eltelve
(16,24-18,14; 39,12-35; 42,15-43,33); o mindent ismer (42,18-25); egy
szóval O "a minden" (43,27). A mindenséget igazságosan és gondviselő
módon kormányozza (16,17-23), előre meghatározva mindennek az idejét és
megfizetve igazságosan (33,13). O az irgalmas is, aki megbocsát (2,11).
Minden összevéve, o Atya, nem csak Izrelé, akinek különösképpen Istene
(17,17; 24,12), hanem minden egyes emberé (23,1). Ez utóbbi
megállapítás jelentős haladást jelent a zsidóság teológiájában. A Sirák
fia könyve a Teremtővel szembeni rendíthetetlen bizalomról tesz
tanúságot, ami magyarázatot ad az ima igen jelentős helyzetének a
könyvben. Vallásossága megszokott optimizmus alapja (30,21-25), aki
képes a tárgyilagosan felismert nehézségeket legyőzni és világosan
meglát bizonyos korlátokat az ember sorsa és rendeltetése
területén.
Ebben a korban a filozófusok igyekeztek az ember szabadságát és a rossz
létezését összeegyeztetni a jó és mindenható istenségben való hit
segítségével. Nem lehet mondani, hogy Ben Szira válasza teljesen
kielégítő lenne, mivel megelégszik avval, hogy szilárdan fenntartsa a
paradoxon mindkét végletét. Az ember szabadnak lett teremtve (15,14);
saját magában és nem Istenben (15,11-13), található a rossz forrása
(21,27; 25,24), a szívnek rosszra való hajlamában, ez játszik majd igen
nagy szerepet a rabbinista antropológiában a bűn magyarázatára. Az
ember minden esetre uralkodhat ezen (31,10) és ha győz, elnyeri
Istentől az igazságos jutalmat.
Ez a jutalom a Sirák fia könyvében földi térre korlátozódik és a
hagyományos minta szerint megfogalmazott boldogságra: egészség, hosszú
élet, számos utód, jómód és jó hírnév. Elodeihez hasonlóan ezen a
világon túl nem lát egyebet, csak a halottak sötét tartózkodási helyét
(shéol), csökkent értékű létezésben, remény nélkül az élők
világosságához való visszatérésre. Kevéssel utána, a görög
gondolkodásmód (és kétségkívül az iráni) hatására és a vallásüldözés
megrendítő élményei miatt, a halhatatlanság és a feltámadás gondolata
megjelenik (2Mak 7,9; Dán 12,2-3). Általánosan elfogadott gondolatnak
tűnik amikor a görög fordító újra tolmácsolja nagyapja művét (48,11).
Az unoka szintén elfogadja a gonoszok büntetésének létezését a
túlvilágon (7,17). De magánál Ben Sziránál hiányzik a nyitás "a
reményük tele van halhatatlansággal" gondolat felé (Bölcs 3,4). A halál
elkerülhetetlenségének hangsúlyozása (8,7; 28,6; 41,3) sok szakasznak
kiábrándult hangvételt kölcsönöz (401,11).
A végső dolgokra vonatkozó remények Ben Sziránál is földi,
politikai-nemzeti síkra korlátozódnak, és érthető, hogy tolmácsolóinak
nehézséget okozott megtalálni nála a dávidi messianizmus pontosabb
nyomait, pedig a messiási gondolat Izraelben széleskörűen elterjedt
volt. Egyedül a Sir 36,1-17 imája visszhangozhatta azt. Ennek
értelmezése azonban vitatott maradt.
Sirák fia könyvének álláspontja a feltámadásba való hit tekintetében,
lelkesedése a vallási gyakorlatok iránt, a sadoqi papság tisztelete
(lásd 51,12 a héberben), másrészről a messiási gondolat említésének
hiánya, amelyek a farizeus körökben oly elterjedtek, bizonyos
elő-szadduceizmussal hozták kapcsolatba. Valóban oda lehet sorolni e
hagyományőrző gondolkodásmód körébe, nacionalista, és az írott
Törvényhez kötődő felfogása miatt. De tévedés lenne ot egyszerűen
azokkal Szadduceusokkal azonosítani, akiket az Evangéliumokból és
Josephus Flaviusból ismerünk. Korábban élt a zsidóság jellegzetes
szektákba való elkülönülésénél.
A pogány népekkel kapcsolatban Ben Szira már jellegzetesen zsidó
magatartást mutat. A Próféták bizonyos univerzalista nyitása után a
száműzetés utáni idők nehézségei Izraelt különállás felé sodorták, amit
a kiválasztottság gondolata, valamint a Törvény gyakorlati
követelményeinek megfelelő életmód (körülmetélés, a szombat megtartása,
az étkezés és szertartások tisztasági szabályai) lassanként
elmélyítettek. Az akkor népszerű hellenisztikus felfogás szerint az
ember a mindenség polgára, ez nem érintette a szerzőnek a kiválasztott
néphez való tartozása miatti büszkeségét, melynek körében maga a
Bölcsesség kiváltságos lakhelyet nyert (24,7 versek). O azt kívánja,
hogy különüljenek el, főként az istentelenektől (11,33; 12,14; 13,17),
ezt a magatartást a qumráni Esszénusok a végletekig viszik és ez adja
meg majd valószínűleg a farizeusoknak a nevét (= "a különváltak"). A
világ két kategóriára látszik válva, a jókéra és a gonoszokéra, vagy
azonosképpen, a bölcsekére és az esztelenekére (21,11-28). Vannak
azonban új érzékenységre utaló vonások a zsidóságnál és bizonyos
fejlődésre a megbocsátással kapcsolatban (27,30-28,7) párhuzamosságot
találhatunk az Evangéliumban. Talán az "embertárs" fogalma, aki
"ember", mint mindenki más (28,4-5) már sejteti azt a gondolatot, hogy
minden ember testvér. Az ősi zsidó bibliamagyarázat egyébként Lev
19,18-at úgy értelmezte, hogy : "Szeresd embertársadat, úgy mint
magadat".
A mű célja
A kommentátorok nincsenek egy véleményen a könyv célja felől.
Gondoljunk arra, hogy a Sirák fia könyve szerzője szemita és bölcseleti
tudós, aki más kritériumok szerint fogalmaz, mint mi. Jegyzeteit
összeállítva szóbeli tanítás alakját adta művének, egymást követő
témákkal, számtalan kitérővel, nagyterjedelmű egységeket képezve,
határozott szerkezet nélkül. Semmiféle rendszer szerinti terv nem
mutatkozik tehát. Mégis meg lehet különböztetni két részt: 1-23 és
24-50, mindkettő a bölcsesség dicséretével kezdődik. Az 51. fejezet két
függeléket tartalmaz, egy hálaadó éneket és egy költeményt a bölcsesség
kereséséről.
Egyesek megkülönböztetnek egy első részt (1-42,14), ami egy csoport
legkülönbözőbb szentenciát tartalmaz, a folyamatosan említett
bölcsesség dicsérete körében (1,1-20- 4,11; 6,18; 8,8; stb.), majd
elmélkedést Isten muködéséről a teremtés és a történelem során
(42,15-50,29). Megvilágításul a következő szakaszokat ajánljuk
megkülönböztetni:
Eloszó
A)
1.1-16,23
B)
16,24-23-27
C)
24,1-32,13
D) 32,14-42-1
E)
42,15-50,24
Utószó: 50,25-29
Függelék: 51,1-30.
A mű fontossága
Sirák fia könyvének fontossága abból adódik, hogy tanságot tesz arról
az átmeneti korszakról, amikor kezdenek kirajzolódni a zsidóság
jellegzetes vonásai, amennyiben az egy a bibliai vallásosságból
kialakult formát képvisel. Fentebb már jeleztük egyiket-másikat. Ben
Szira ennek a többalakú zsidóságnak lényeges jellegzetességeiről ad
tanítást, amiből a kereszténység fog gyökerezni. Ez különbözik a
rabbinikus zsidóságtól, aminek a farizeusi túlsúly (időszámításunk után
70-ben) monolitikus jelleget ad. Ezért művét egyidejűleg kell
tanulmányozni az Ószövetség teljes Apokrif irodalmával és a Juda
sivatagában negyed századdal ezelőtt talált írásokkal. A
hellenisztikus-zsidósági szembekerülésekről tanúságot tesz kölcsönzései
által (amiket nem mindig könnyű felfedni), valamint figyelmeztetései és
szenvedélyes kirohanásai által.
Ben Szira fontos tanúja az Írások majdnem teljesen befejezett
kánonjának. Az Előszó említi a klasszikus háromrészes felosztást ("a
Törvény, a Próféták és a többi szerzők"; lásd még 39,1-3). A könyv
idézi, vagy említi többé-kevésbé kifejezetten a Pentateuchust, Jozsuét,
Sámuelt, a Királyokat, a Krónikákat, Jób (héber: 49,9), Izajást,
Jeremiást, Ezekielt, a tizenkét kis Prófétát (mégpedig Malakiást és
Aggeust), Nehemiást. A Zsoltárokat Dávidnak tulajdonítja, a
Példabeszédeket Salamonnak.
A Sirák fia könyve a zsidóság egyik kedvelt műve lett: gyakran idézik a
Talmudban és a Középkor szerzőiig művét párhuzamba lehet állítani a
zsidó irodalom alapvető kézikönyvével, Az Atyák Mondásaival (Pirqé
Aboth). Az utalások az ősi, Közel-keleti Bölcsesség klasszikusaira
(mint Ahikár bölcsessége, lásd Tóbiás könyvének Bevezetését) és a
legősibb zsidó szövegekre, amiket a jegyzetben jelöltünk meg, konkrétan
világítanak rá a Sirák fia szerzőjének hagyományőrző és egyidejűleg
alkotó arculatára, az evangéliumi íróhoz hasonlóan, "aki kincseiből
újat és régit hoz elő" (Mt 13,52).
Fel lehet ismerni a Sirák fia könyvének hatását a zsidó liturgia
lényeges szövegeire, mint például a Nagy Megbocsátás ünnepének szövege
(Kippurim); és a Tizennyolc Áldás imája feltűnő hasonlóságot mutat a
36,1-17 versekkel.
Az Újszövetségben számos párhuzam (főként Jak-al) bizonyítják, hogy Ben
Szira műve nagy népszerűségnek örvendett az első keresztények körében.
Ezt megerősíti az Egyházi Könyv elnevezés is, amit a hagyomány ad majd
könyvének és némi habozás után beiktatják az Írások kánonjába. Bár
felvették a szent könyvek gyűjteményébe Alexandriában, a népszerűség
ellenére, amit fentebb említettünk, a farizeus vezetők elutasították
késői eredete miatt, vagy esetleg azok miatt az eszmék miatt, amik nem
voltak teljes összhangban avval az ortodox szemlélettel, ami a 70-es
évek után létrejött. Ez a határozat magyarázza az első századok
keresztényeinek habozását és indokolja a szöveg továbbadásának
bonyolult történetét.
A szöveg továbbadása
Az eredeti héber nyelven íródott és Szent Jeromos a IV. században még
ismerte egy másolatát. Később teljesen eltűnt, kivéve a rabbinikus
idézeteket, amikből több egyébként versgyűjteményekre vezethető vissza.
De a múlt század végén egy kairói zsinagóga melléképületében héber
töredékeket találtak, amik a görög szöveg körülbelül kétharmadát tették
ki. A leglényegesebbek az A és B kéziratok, amiket 1910-ben S.
Schechter adott ki. Kisebb töredékeket is azonosítottak később. Egyéb
héber töredékeket találtak még Qumranban és a Masszadai erődben (ami
73-ban a rómaiak hatalma alá került), ezek megerősítették a kairói
kéziratok tényleges hitelességét.
A jelenleg héber nyelven birtokunkban lévő szakaszok lajstroma a
következő:
1,19-20 (Qumran)
3,6-16,26
18,31-19,2
20,5-7.13
25,8.13.17-24a
26,1-3.13-17
27,5-6.16
30,11-34,1
35,11-38,27b
39,15c-51,30
A megtalált héber szövegnek két változatát találták meg: a régebbi
szolgált alapul a Kr.e. 130 körül Ben Szira unokája által készített,
Egyiptomban készült görög verziónak (Görög I), míg egy másik, a
farizeusi szellemben átírt kiadás (időszámításunk 50 és 150 éve között)
felhasználásra került a görög szöveg felülvizsgálatára időszámításunk
130 és 215 éve között (Görög II), ezt a felülvizsgálatot egy sorozat
görög kézirat tanúsítja. A szír verzió szintén ennek a héberből történt
felülvizsgált szövegnek idejére tehető.
Mi a görög szöveget fordítottuk le, J. Ziegler (Göttingen 1965)
kritikai kiadása szerint, jegyzetben megadva a Görög II toldalékait,
amik régiségük miatt lényegesek. A görög kiváló tanúja a héber
eredetinek és ez alatt a forma alatt fogadta be a Sirák fia könyvét a
zsidó és keresztény hagyomány. Ilyen szempontból a teológiai haladás,
amit a héberrel kapcsolatosan nyújt (amikor az összehasonlítás
lehetséges) tanúságot tesz a vallási gondolkodás továbbfejlődéséről
Izraelben. Bizonyos toldalékok a különböző teológiai, történelmi,
földrajzi és szociális szövegösszefüggésekhez magyarázzák a variánsok
létét, amiknek indítóokát a jegyzetek igyekeznek megtalálni. Ezek a
variációk a midrási tendenciának eredményei, ami lényegében Isten
Szavának aktualizálásából áll az élő közösség szükségleteinek
megfelelően és ami meggátolja, hogy az Írás élettelen múmiává váljon.
A héber töredékeket minden alkalommal felhasználtuk, amikor lehetőséget
adnak a nehezen érthető görög tanítások értelmezésére és jegyzetben
közöltük a vallási tartalom szempontjából jelentős tanításokat; a szír,
valamint a latin verzióra vonatkozóan is. A héber alapján készült
verziót adni, aminek tanúi egyenlőtlenül értékelhetőek és ezen
túlmenően az eredetinek csak egy részét fedi, egy vegyes szöveghez
vezetett volna, aminek összeválogatása nem lett volna indokolható
nagyszámú kritikai jegyzet nélkül.
Végül meg kell jegyezni, hogy az összes görög kézirat két füzetből való
áttételt tartalmaz és ugyanarra az őskéziratra vezethető vissza. A
33,16b-tol 36,10a szakasz a 30,24 után került elhelyezésre és a
30,25-tol 33,16a szakasz a 36,10a szakaszt követi. Itt modern görög
kiadók segítségével felállítottuk az eredeti sorrendet, amit a szír és
latin verzió tartott meg és amit a héber megerősített. A következő
kapcsolat van tehát az ősi kiadások és a mi sorrendünk között, ami
Zieglert követi:
30,25-40 =
33,16b-33
31
= 34
32
= 35
33,1-13a =
36,1-10a
33,13b =
30,25
34
= 31
35
= 32
36,1-16a =
33,1-16a
A mai időkben a zsidók és a keresztények igyekeznek egymás között
tényleges párbeszédet indítani, a tisztán zsidó irodalom utóbbiak
körében nagymértékben félreismert. Ez a kis bölcsességi könyv, ami
hosszú időn át tápláléka volt a zsidó hagyománynak és ami kétezer év
folyamán számtalan témát nyújtott az elmélkedésre és az imára a
keresztényeknek, olyan gondolkodásmódra indíthat, ami ma segítségünkre
lehet az Újszövetség jobb megértésében.
Vissza a ÓSz menühöz