TOB - SIRALMAK KÖNYVE

Bevezetés

1.   A héber Bibliában ennek a könyvnek neve "Comment!" (Ó, mily) az első két és a negyedik költemény kezdőszava után. Lásd Iz 1,21; Jer 48,17. De a görög cím vált hagyományossá - ugyanaz a Talmudban - ami kapcsolódik a héber "siralmak" műfajához. Ez a gyászénekeken kívül (lásd 2Sám 1,17 versek) nemzeti katasztrófára is alkalmazható. Amiről itt szó van, az Jeruzsálem elfoglalása és a Templom lerombolása 587-ben, Nabukodonozor által, aki Babilonba hurcolta a népesség egy részét. Ezért olvassák a zsidók ezt a könyvet a 9 Ab-kor (az ötödik hónap, az év Húsvétkor kezdődik), ami, különös módon, nem csupán ezt az évfordulót jelzi, hanem a Második Templom lerombolását is a rómaiak csapásai alatt. Lásd már Jer 41,5.

2.  A Septuaginta ezt a könyvet Jeremiásnak tulajdonítja, talán a 2Krón 35,25 alapján, ahol valóban szó van egy gyászénekről Jozija felett. A valóságban 4,20 nem egyezik avval, amit Jeremiás gondolt Cidkijáról (Jer 24,8; lásd 23,6); másrészről a jutalmazás tanának, amit 5,7-ben fejez ki, Jer 31,29-30-ban ellene szól, ugyanúgy, mint a 4,17-ben említett Egyiptommal való szövetség ellen, Jer 37,5-7-ben, (vesd össze Jer 2,18 és Siral 5,6); és ellentmondásos lenne, hogy Jeremiás mondhatta volna 2,9 verset.  Meg kell jegyezni, hogy ez utóbbi szöveg jel, amely mutatja, hogy ezeknek a költeményeknek Palesztinában kellett íródniuk, ahonnan Jeremiás távol volt  Egyiptomba való kényszerű menekülése óta (Jer 43,6), sokkal inkább, mint Babilonban, ahol Ezekielnek volt bizonyos hallgatósága (lásd Ez 8,1), ennek következtében lehetetlen hogy nem tűnt volna fel. Ugyanakkor a formai és alap különbségek mutatják, hogy esetleg öt különböző eredetű versről van szó. A Siralmak tehát nem származnak Jeremiástól; egyesek szerint Jeremiás és a babilon-pártiak "ellen" íródtak, akik belső ellenségnek számíthattak akkor, amikor az elözönlők közeledtek.

3.   A négy első költemény betűrendi sorrendűek, a huszonkét vers a héber ábécé huszonkét betűjét mutatja, megfelelő sorrendben. De ez a rend kissé különbözik az első versben és a többi háromban. A harmadikban az alfabetikus sorrend háromszorozódik, minden vers kezdetének három elemében mutatkozik meg. Ez az eljárás segíthette a memorizálást, megmutathatta azt is, hogy a tárgyat teljesen kimerítette, ahogyan mi azt mondjuk, hogy "A-tól Z-ig". A két első és a két második siralom tárgyát tekintve, ezek politikai siralmak; Siont asszonyként személyesíti meg (kivéve az ötödik veret, ami közösségi siralom); de a harmadik egyéninek tűnik és előtérbe helyez egy férfit, ahol jónéhány szempont a szenvedő Jeremiásra enged következtetni. Igaz ugyan, hogy ebben az ábrázolásban az egész népet is lehet elképzelni, felhasználva a próféta egyes vonásait, aki népe szenvedéseit testesíti meg. Ez bizonyos mértékben a legrégebbi kommentár a többi versre, amiket a nemzeti siralmak középpontjába helyeztek.

4.   A szerző ismeretlen volta és a különbözőség a dátum kérdését veti fel. Ha nehéz is egy határozott kompozíció rendjét egyértelműen elfogadni, minden esetre biztos, hogy az összes költemény a Száműzetés vége előtt 538-ban keletkezett és bizonyos részletek (főként a második és a negyedik versben) mutatják, hogy közeliek az 587-es év eseményei. Talán az első az első elhurcolás időszakáról való, 598-ban. A gyász a fizikai,  a politikai  és vallási katasztrófa erkölcsi nyomorában, a bűnös élet feletti bánat, ami Istent arra kényszerítette, hogy elpusztítsa népét, az Úrban való hit reménye, aki a történelem ura, ennek a könyvnek tragikus szépséget kölcsönöz és olyan üzenetet közvetít, ami ezekhez a különleges körülményekhez kötődik, de aktuális marad a századokon át.

5.   A Siralmak Jeruzsálem gyászát siratják (1,1.4; 2,8; 5,15): könnyekben oldódnak fel (1,2.16; 2,11.18; 3,48 s), panaszokkal vannak teli (1,4.8.11.21.22), bánattal (1,4.5.8.12; 3,32 s), sivár állapotukat festik (1,4.13.16; 3,11; 4,5; 5,18), a megoldást keresik (1,8) az éhséget panaszolják (1,11.19; 2,12.19; 4,4.5.8-9; 5,6.10).

A csapás a legfájóbb pontokon érintette őket: gyermekeikben (1,5.20; 2,4.11.19.20.22; 4,4.10; 5,13), a fiatal lányaikban (1,4.18; 2,4.10.21; 5,11), az ifjakban (1,15.18; 2,21; 4,7; 5,14), az aggokban (1,19; 2,10.21; 4,16; 5,12.14), a papokban (1,4.19; 2,6.20; 4,16), a prófétákban (2,9.20) és a királyokban (1,6; 2,2.6.9; 4,20; 5,12). Profanizálták a számukra legszentebbeket: a Templomot (1,4.10; 2,1.4.6.7.20) és az Isteni Találkozáshoz hűséges közösséget (1,4.10; 2,6.7.22). Mély bánatában, és hála annak, a szent Város tudatára ébred bűneinek, a lázadásának (1,5.14.22; 3,42), engedetlenségének (1,18.20; 3,42), mulasztásainak (1,8; 3,39; 4,6.13.22; 5,7.16) romlottságának (2,114; 4,6.13.22; 5,7). Ezeket a bűnöket megvallja (3,42; 5,7.16). Az Úr keze rá nehezedik, ami nem más, mint az ellenség keze (húsznál többször megemlítve) és ami alapjában nem más, mint magának Istennek keze (1.14).

Valóban Isten az, aki ráébreszti gyermekeit, hogy minden gonoszságot teljesen elutasít, ezt nevezik Isten haragjának (1.12; 2,1.3.6.21.22; 3,43.66; 4,11), hevességének (2,4; 4,11), haragja elszabadulásának (2,2; 3,1), haragja félelmetes tüzének (1,13; 2,3-4; 4,11). Ő az, aki a bűnösök számára az ellenség képét ölti fel (2,4-5; 3,1-18.43-45): sújt (1,5.12), elszomorít (2,1), elmerít (2,1-8). Ekkor távolinak tűnik (1,16), pedig mindig közel van (3,57), hallja őket (3,56.61), látja őket (1,9.11.20; 2,20; 3,50.59-60.63; 5,1), megemlékezik róluk 3,19; 5,1.20).

Számítani lehet rá, mivel igazságos (1,18; 3,34-36), mindenható (3,37-38; 5,19), hűséges (3,32), megmentő (3,26), megváltó (3,58), vigasztalni képes (1,16) és annyira jóságos (3,25) anyai jóságot tanúsít, minden reggel újból (3,22-23. A balsors, ami a bűn gyümölcse, részéről a legnagyobb kegyelem: alázatos megvallásra és végül megtérésre vezet, nem olyan megtérésre, amit az ember saját maga vél véghezvinni (3,40), hanem olyan megtérésre, amit csakis Isten tud véghezvinni az emberben: "Téríts magadhoz minket, Uram, és mi megtérünk" (5,21).

Vissza a ÓSz menühöz