TOB - ZAKARIÁS KÖNYVE

Bevezetés

Ugyanúgy mint Izajás próféta könyvét Zakariás könyvét sem lehet egy és ugyanazon prófétának tulajdonítani. Az 1 - 8.-ik fejezetek határozottan különböznek a 9 - 14.-ig terjedő fejezetektől és teljesen körülhatárolt könyvet alkotnak, amit Zakariás prófétának, Aggeus kortársának tulajdonítanak a száműzetésbol való visszatérés utáni időből. A második rész egy későbbi írótól származik, akit általában Második-Zakariásnak neveznek. A két mű jellegzetességeit érdemes külön-külön tanulmányozni.

I.  Zakariás  1 - 8-ig (Első Zakariás)

1.  A próféta

Zakariás próféta tevékenysége, amelynek küldetését számunkra az ő nevét viselő könyv 1 - 8.-ik fejezete tolmácsolja, hasonló Aggeus prófétáéhoz. Első föllépése Kr.e. 520 október-novemberére esik (1,1), egy hónappal Aggeus utolsó jövendölése előtt (Ag 2,10,20). Tevékenysége legalább 518 novemberéig tart (7,1), vagyis három évvel az új Templom felavatása előtt 515-ben.

Aggeusnak sikerült vallási megújulást életre kelteni (Ag 1,14). Zakariás ezt a kezdeményezést megerősíti részben a hűségre való felhívással, másrészt a jövőre vonatkozó ígéreteivel. A politikai zavargásokat kihasználva, amelyek Dáriusz birodalmát megrázták, (lásd Aggeus könyvének bevezetését), több száműzött csoport tért vissza Babilonból Jeruzsálembe, reményekkel eltelve (2,10-13; 6,10). Hamarosan azonban reményük elveszett a közösségbe való beilleszkedés különböző nehézségei következtében (5,3-4; 8,16-17). Lassanként megnyugodott a helyzet a világban (1,11) és ez véget vetett a gyors változásban való reménységnek; csalódottság lett úrrá a lelkeken.

Zakariás próféta személyéről jóformán semmit sem tudunk. Háttérbe vonul műve mögött. Iddó unokájaként bemutatva (1,1 és 1,7) - vagy esetleg Iddó fiaként - (Ezd 5,1; 6,14 és Targum), úgy tűnik még 500 körül az Iddó papi család feje (Neh 12, 16). Papi személye magyarázat a Templom szerepének hangsúlyozására. Papi méltóságra vall az is, hogy tartozott válaszolni egy szertartásra vonatkozó kérdésre, amit Zakariáshoz intéztek a megemlékezéssel kapcsolatos böjtök megtartásának vagy meg-nem-tartásának kérdésében (7,1-3; 8,18-19). Végül a tisztaság és szentség megőrzésének gondja a szent földön (2,16; 5,1-4; 5,5-11) szintén papi mentalitásra vall.

Ez a pap őszinte szívvel követi a régi próféták szellemi irányvonalát. Követi őket a megtérésre való felhívásokban: 1,3-6; 7,4-14; 8,16-17 és kapcsolódik hozzájuk egy sor irodalmi hasonlósággal. Látomásaiban követője több régebbi prófétának: így Ám 7 egész terjedelmében; Ez 40,3-4 a mérozsinórral mérő angyal látomása; Ez 2,9-10 a könyvtekercs látomása. A hagyomány több alkalommal hangsúlyozta ezt a prófétai tulajdonságot küldetésének súlyát evvel hangsúlyozva: 2,13; 2,15; 4,9; 6,15. A legenda személyét kisajátította és mártírrá tette (Mt 23, 35), de ez tévedésen alapult, Jehojada fiával, Zakariással tévesztették össze, akit Joás király gyilkolt meg (2Krón 24,20-22).

2.  A könyv

A könyv lényegét nyolc "látomás" elbeszélése képezi, naplóformán, első személyben írva, ami előre leírja a közösség végleges újraalakulását. Később kiegészítették, de a próféta saját művének lehet tekinteni. Pontos dátummal vezeti be 1,7-ben, vagyis Kr.e. 519 februárjának felén, ez a próféta jövendöléseiben fontos fázist jelent, ez a középpont, amely köré a teljes könyv felépül.

A látomások könyvét több jövendölés szakítja meg, amelyek a pillanatnyi helyzettel kapcsolatosak. Így 2,10-17 felhívást tartalmaz a száműzöttekhez, térjenek vissza a városba, amelynek új helyzetét a második és a harmadik látomás pontosítja: 2,1-9. A 3. fejezetben a 8-9c versek személyes ígéretet tartalmaznak Jozsué fopap számára beiktatásának látomása után: 3,1-7 és 9a. A 4,6b-10a versek különleges biztosítékot ígérnek Zerubbábel kormányzónak, ezek az ígéretek bele vannak foglalva az új közösség vezéreire vonatkozó látomásba: 4. fejezet.

A könyv felépítése kiegyensúlyozott: a három első látomás (a lovasok, a kovácsok, a zsinórmérték) jelképezik a Messiási újjászületés előkészületi szakaszait; a két központi látomás (Józsue főpapi koronája) ami az új közösség kormányzásához kapcsolódik; majd a három utolsó (a repülő könyv, az asszony a vékában, a kocsik) idézik fel a végleges újjáépülést.

Meg kell jegyezni, hogy a negyedik látomás, a főpap beiktatása, különleges irodalmi és teológiai jelleget mutat fel. Kiemelkedő helyet jelöl meg a pap számára, mikor pedig a következő látomás a két felkentet egyenlőként mutatja be. Lehetséges, hogy ezt a negyedik látomást utólag iktatták be a könyvbe, ami eredetileg csak hét látomást tartalmazott. Ez a módosítás felidézi a papság által betöltött lényeges szerepet a dávidi fejedelem, Zerubbábel letűnte után. Ugyanilyen változás mutatkozik meg 6,9-14 (15) versekben, ahol a koronát eredetileg Zerubbábelnek szánták.

Ily módon kiegészítve a látomásoknak e könyve közé beszédek (1,1-6; 7,4-14) és a  jövőre vonatkozó ígéretek (8,1-17 és 20-23) vannak beiktatva. Az utóbbiak az 587-es csapások emlékére megtartott böjtökkel kapcsolatos kérdés köré vannak csoportosítva (7,1-3 és 8,18-19). Ezeket a beszédeket és jövendöléseket a próféta tanítványai gyűjtötték össze, egyes jövendöléseket jóval később, mint a 8,20-23 verseket. Zakariás küldetése így élő maradt a későbbi nemzedékek számára.

3.  A könyv üzenete

Zakariás könyvének üzenete kettős.

Egyrészről a próféta rámutat az Istennek az emberek sorsába való beavatkozásai módjainak változására. A száműzetés előtti nagy prófétákkal Isten közvetlenül veszi fel a kapcsolatot szavával, vagy személyes megjelenésével látomásokban. Egyidejűleg ő a szent Isten, a természetfeletti és ugyanakkor ő az, aki maga veszi kézbe az eseményeket. Zakariásnál Isten távolibbnak tunik az események színhelyétől. Ha engedélyez is látomásokat, ő maga nem mutatkozik meg azokban: angyalt bíz meg az isteni beavatkozások megvilágításával. Isten terveit közvetítők valósítják meg (angyalok, lovasok).

Istennek az emberektől való ezen eltávolodása kétségkívül a szellemi irányba való fejlődést kíván meg, de kapcsolatban van az egzisztenciálisabb tapasztalattal, Isten távollétének tapasztalatával is. A száműzetés megpróbáltatása és a pillanatnyi súlyos bajok (szegénység, reményvesztés) felteszik a kérdést: jelen van-e még Isten sorsunk irányításában? A hit ad majd választ, megsokszorosítva a közvetítőket, akik a látszólagos űrt megtöltik és közeledést teremtenek a mennyei világ és a megpróbáltatás alatt szenvedő emberek között. A közvetítők, akik az Apokalipszisben későbbiekben elfátyolozzák Istent titokzatossággal teli jelképességükkel, pillanatnyilag Isten és az emberek közötti egyesítőkként működnek.

Másrészről, általánosságba véve, Zakariás a remény szolgálatában is áll. A közösségnek, amelyiket az anyagi nehézségek és csalódások kételkedésre vagy passzív beletörődésre vittek a próféta újra reménységet ad, ami cselekvésre ösztönöz. A Templom újjáépítése és egy érvényes szertartásrend újrarendezése konkrét módja az üdvösség reményének. A Messiási szellem újjáéledése ennek feltétele. A nemzetek maguk is részt vesz ebben (2,15; 8,20-23). Ez az üdvösség közel van: Zerubbábel lett kiszemelve arra, hogy felavassák. Már a jelképes koronázás, amivel illetik (6,9-14) ennek jele.

Azonban egy második személyt is társítanak hozzá, egyenlő mértékben együttműködve ővele (4,14; 6,13): a főpapot. Így jön létre a kettős kormányzás eljövetele, ami megoszlik a pap és az uralkodó között - ez a gondolat a középkori teológiában igazolásként fog szolgálni a világi és egyházi hatalom  elválasztásának elvére. Zerubbábel eltűnése után ez a kilátás módosul és a Messiási szerepet a pap személyére központosítja. Ezt fejezi ki a negyedik látomás (3,1-7) és a Jozsuénak és társainak tett külön ígéret "akik jelképes személyek" (3,8-10).

Ez a remény újabb alakokat mutat az Ószövetségben (Jer 33,14-26, száműzetés előtti szöveg), valamint később a Livre des Jubilés-ben és Qumranban. Ez az amit az apostol a Zsidókhoz írt levélben hirdet, mint ami megvalósult Jézusban (Zsid 3).



II.  Zakariás  9-14 (Második Zakariás)

1.  Zakariástól a Második Zakariásig

Zakariás könyvének második része olyan egyéni vonásokkal rendelkezik amiknek alapján azt semmiképpen nem lehet ugyanannak az írónak tulajdonítani mint az első részt.

A történelmi helyzet megváltozott: a közösség újbóli megszerveződésének, a város és a Templom újjáépítésének problémái már nem vetődnek fel. A Messiás eljövetelének várása, ami a Templom újjáépítéséhez és Zerubbabel személyéhez kapcsolódott áttevődött határozatlan személyiségekre: a szegény Messiás-királyt (9,9-10), az elutasított jó pásztort (11,4-14) és a titokzatos "átszúrtat" (12,1-13,1) az első könyv nem nevezi meg világosan, ezek a második részben nem jelennek meg. A több alakalommal említett foglyok (9,11-12; 10,8-11) már nem az 587-es elhurcoltak, hanem inkább a szétszóródásban élőket jelöli meg tágabb értelemben.
Az irodalmi jellegzetességek is igen különböznek. A látomások és a rövid, Zerubbabelhez, Jozsuehez vagy az egész néphez intézett Messiási jövendölések helyett terjedelmesebb, jellegzetesen epikus színezetű kifejtéseket találunk. A próféta, aki az első részben szólt, már nem jelentkezik a másodikban, ugyanígy a közvetítőként szereplő angyal. Az első rész néhány jellegzetes kifejezése, fordulata már nem található meg - vagy igen kis számban -, ugyanez vonatkozik fordított értelemben is. Egyébként ezek a fejezetek új címmel kezdődnek (9,1) és ez ismétlődik (12,1 és Mal 1,1), ami a Tizenkét próféta műveinek utolsó részének különleges eredetére utal.

2.  A 9-14 fejezetek irodalmi talánya

A szóban forgó gyűjtemény különböző részeinek teljes elrendezése egyeseket arra vezetett, hogy azokban csak különálló darabok mozaikját lássák, amiket egymással egy bizonyos Messiási várakozás köt össze. Mások viszont bonyolult, de jól kiegyensúlyozott  irodalmi felépítést igyekeztek találni. Néhány közös vonás jellemzi a 9-11 fejezet verseit, vagy a történelmi eseményekre való hivatkozások, valamint a közösség viszonya a többi néppel talán elárulnak valamit egy határozott szerző, vagy környezet gondolatvilágából. Az utolsó, többségében prózában írott fejezetek amik főként a közösség belső megváltozására fordítanak gondot, esetleg más eredetűek lehetnek. Mindezeknek a szemelvényeknek felhasználásával, amik közül egyesek a Száműzetés előttről származhatnak (9,9-10; 10,1-2; 11,1-3), a végső szerkesztő meglehetősen egységes együttest hozott létre.

Ami a könyv összeállításának dátumát illeti, a feltevések köre igen széles, a száműzetés előtti időszaktól indulva (VII.-VI. század), a makkabeusi korig, vagy Oniász III főpap meggyilkolásáig (2 Mak 4,34) vagy Simon meggyilkolásáig (1 Mak 16,11-17), amely részletek mind az "átszúrt" személyére céloztak.

A könyv eredetét egyre inkább a görög periódus kezdetére helyezik, azaz 330 és 300 közötti időre.

Valóban Nagy Sándor hadjáratát a mediterrán part mentén, valamint Tirusz lerombolását meglehetős pontosan írja le 9,1-8 versekben.  

A 9,11-12 és 10,8-11 versekben említett foglyok a képletesen Asszíriának és Egyiptomnak nevezett tartományokban szétszóratásban élők. Egyébként utóbbi tartományba 312-ben egy sereg zsidó fogoly érkezett miután Jeruzsálemet I. Ptolomaiusz Soter elfoglalta. Így magyarázható a "görögök" megjelölés (Jáván) a 9,13 versben, mint az Isten népével ellenséges hatalomé.

Az a mód, ahogyan a szerző a régebbi nagy próféták műveire támaszkodik, igen egyénien és mesterien alkalmazva azokat, arra enged következtetni, hogy működése a Száműzetés idejétől elég távoli időpontra eshetett.

A mű egésze tagadhatatlan vallási és intellektuális forrongást tükröz Nagy Sándor győzelmeit követően. Ugyanez volt a helyzet Szanherib támadása idején Ezekiás király idejében, valamint a vallási megújuláskor a Száműzetésbol való visszatéréskor; ugyanez történik a nagy makkabeusi üldöztetés következtében.

3,  A könyv felépítése

Jelenlegi megjelenési alakjában a könyv két szimmetrikus részbol áll, ahol az üdvösség műve kettős folyamatban megy végbe: a nép sodródása a bukás felé és az üdvösséget eredményező teljes megújulás.

Első rész: 9-1-11,17

Győzelmi jelentés alakjában jelenti be a próféta Isten végérvényes közbelépését. A legyőzött szomszédos népek megtisztulva a hívok közösségébe kerülnek befogadásra: 9,1-8. Ekkor lép fel a Messiás-király alakja, aki alázatos külsőben megalapítja az ideális uralmat: 9,9-10. Nagy harcok teszik lehetővé a szétszóródott nép újraegyesülését, bárhol is tartózkodjanak, oly mértékig, hogy az eddigi határok felbomlanak: 9,11-17 és 10,3-11,3.

Rövid közbenső szakasz: 10,1-2, arra emlékeztet, hogy mindez egyedül Isten műve és minden másra támaszkodni csalárdság.
 
Ezen előkészítés után a Messiást pásztorként mutatja be, aki hozzákezd programjának keresztülviteléhez, amit a két pásztorbot jelképez a "Kegyelem" és az "Egység". De a vezetők és a nyáj vallási lezüllöttsége már olyan, hogy vállalkozása megbukik: a jó pásztor átadja helyét egy esztelen pásztornak aki arcátlanul megtizedeli a nyájat (11,4-17).

Második rész:  12.1-14,21.

Amikor minden veszve látszik az átszúrt áldozata előidézi a helyreállást: a nép megszabadul külső ellenségeitől, új szellem ajándéka száll rá (12,1-13,11). A megtisztulás folyamata tovább tart, majd a szövetség megújításával ér véget (13,2-9).

Az üdvösség kiterjed az egész világra; az összes nép Izraelhez csatlakozik, hogy elismerje az Úr királyságát. Bár valószínűleg későbbi eredetű, a 14 fejezet a teljes műnek jó összefoglalása.

4.  A Második Zakariás üzenete

Az egész könyv tartalmát következőképen lehet összefoglalni: a Messiási eljövetel leírása. Meg kell azonban jegyezni, hogy a messianizmusnak két egymást kiegészítő felfogása áll szemben egymással a könyvecskében, mégpedig minden részben.

a)  Messianizmus, Messiás nélkül

Ez a messianista felfogás a következő részekben található: 9,1-8; 9,11-17; 10,3-11,3; 14. Közel áll Izaiás apokalipsziséhez (Iz 24-27). Az üdvösség egész művét maga az Úr hajtja végre, aki biztosítja az ellenség legyőzését és az egész nép teljes összegyűjtését. Amikor ez az elso feltétel teljesül, a pogányok reménykedhetnek saját beiktatásunkba e közösségbe. Helyük lesz Juda törzsei között. De alá kell vetniök magukat a Törvény minden követelményének, amiket a szertartások szabályai előírnak (9,7) és a vallási gyakorlatok (14,16-19). Ez nagylelkű kilátás, de bizonyos fokig korlátozott: az idegenek bekapcsolódása a zsidó közösséghez való csatlakozásukkal jár együtt.

b)  Többarcú Messiás

Ez a kizárólag Istennek tulajdonított cselekedet megkettőződik más részletekben egy különleges személy cselekedete által. Hármas képben kerül bemutatásra, egyik sem fedi teljesen a másik kettőt.

A Messiás-király: 9,9-10. A terminológia egy része Dávid és Salamon prototípusához kapcsolja, másik része viszont a prófétai ideál sorába helyezi: a szegény és az igazságos Messiás. Ez a Messiás az "Úr szegényeinek" vallásos ideálját fejezi ki (Szof 2,3; 3,11-13; Iz 49,13; 57,15; 61,1-2; 66,2; Zsolt 22,27; 69,33-34).

A jó pásztor: 11,4-17 és 13,7-9. Kevésbé jellegzetes arculatot mutat. Nem kapcsolódik olyan erősen a királyi ideológiához, hanem kifejezetten a Pásztorhoz, aki maga az Úr, amint Izajás bemutatja 34,11-22.31. Valóban, a Második Zakariás allegóriája gyakran átmenet nélkül a pásztorból magára az Úrra változik át. Egyébként már az átszúrt alakja felé irányul, mivel eltaszítják, eladják, kizárják maguk közül és áldozata (13,7) hozzájárul az  szövetség helyreállításához (13,9).

Az átszúrt: 12,9-14. A szenvedő Szolgához kapcsolódik, Iz 53, bár a felhasznált kifejezések teljesen különbözőek. Ugyanúgy, minta Szolgánál, áldozata a szívek megváltozásának forrása (12,10), a megtisztulásé (13,1). A kapcsolat az ősi királyi alakkal halovány marad. Csupán Dávidra és az o házára való ismételt utalás idézi fel: 12,7-8.10.12; 13,1. A messiási dicsőség átadja helyét a megfosztottságnak és a bukásnak, az üdvösség forrásának.

A Második Zakariás messiási gondolattal való telítettsége erősen hatott a következő generációk gondolkodására. Ez magyarázza meg, miért hivatkoztak az evangélisták oly gyakran erre a prófétára Jézus személyének és szerepének bemutatásakor, főként szenvedéstörténetében: Mt 21,4-5 és Jn 12,15; Mk 14,27 és Mt 26,31; Mt 27,9-10; Jn 19,37.

Vissza a ÓSz menühöz