TOB - ZAKARIÁS KÖNYVE
Bevezetés
Ugyanúgy mint Izajás próféta könyvét Zakariás könyvét sem lehet egy és
ugyanazon prófétának tulajdonítani. Az 1 - 8.-ik fejezetek határozottan
különböznek a 9 - 14.-ig terjedő fejezetektől és teljesen körülhatárolt
könyvet alkotnak, amit Zakariás prófétának, Aggeus kortársának
tulajdonítanak a száműzetésbol való visszatérés utáni időből. A második
rész egy későbbi írótól származik, akit általában Második-Zakariásnak
neveznek. A két mű jellegzetességeit érdemes külön-külön tanulmányozni.
I.
Zakariás 1 - 8-ig (Első Zakariás)
1. A próféta
Zakariás próféta tevékenysége, amelynek küldetését számunkra az ő nevét
viselő könyv 1 - 8.-ik fejezete tolmácsolja, hasonló Aggeus
prófétáéhoz. Első föllépése Kr.e. 520 október-novemberére esik (1,1),
egy hónappal Aggeus utolsó jövendölése előtt (Ag 2,10,20). Tevékenysége
legalább 518 novemberéig tart (7,1), vagyis három évvel az új Templom
felavatása előtt 515-ben.
Aggeusnak sikerült vallási megújulást életre kelteni (Ag 1,14).
Zakariás ezt a kezdeményezést megerősíti részben a hűségre való
felhívással, másrészt a jövőre vonatkozó ígéreteivel. A politikai
zavargásokat kihasználva, amelyek Dáriusz birodalmát megrázták, (lásd
Aggeus könyvének bevezetését), több száműzött csoport tért vissza
Babilonból Jeruzsálembe, reményekkel eltelve (2,10-13; 6,10). Hamarosan
azonban reményük elveszett a közösségbe való beilleszkedés különböző
nehézségei következtében (5,3-4; 8,16-17). Lassanként megnyugodott a
helyzet a világban (1,11) és ez véget vetett a gyors változásban való
reménységnek; csalódottság lett úrrá a lelkeken.
Zakariás próféta személyéről jóformán semmit sem tudunk. Háttérbe vonul
műve mögött. Iddó unokájaként bemutatva (1,1 és 1,7) - vagy esetleg
Iddó fiaként - (Ezd 5,1; 6,14 és Targum), úgy tűnik még 500 körül az
Iddó papi család feje (Neh 12, 16). Papi személye magyarázat a Templom
szerepének hangsúlyozására. Papi méltóságra vall az is, hogy tartozott
válaszolni egy szertartásra vonatkozó kérdésre, amit Zakariáshoz
intéztek a megemlékezéssel kapcsolatos böjtök megtartásának vagy
meg-nem-tartásának kérdésében (7,1-3; 8,18-19). Végül a tisztaság és
szentség megőrzésének gondja a szent földön (2,16; 5,1-4; 5,5-11)
szintén papi mentalitásra vall.
Ez a pap őszinte szívvel követi a régi próféták szellemi irányvonalát.
Követi őket a megtérésre való felhívásokban: 1,3-6; 7,4-14; 8,16-17 és
kapcsolódik hozzájuk egy sor irodalmi hasonlósággal. Látomásaiban
követője több régebbi prófétának: így Ám 7 egész terjedelmében; Ez
40,3-4 a mérozsinórral mérő angyal látomása; Ez 2,9-10 a könyvtekercs
látomása. A hagyomány több alkalommal hangsúlyozta ezt a prófétai
tulajdonságot küldetésének súlyát evvel hangsúlyozva: 2,13; 2,15; 4,9;
6,15. A legenda személyét kisajátította és mártírrá tette (Mt 23, 35),
de ez tévedésen alapult, Jehojada fiával, Zakariással tévesztették
össze, akit Joás király gyilkolt meg (2Krón 24,20-22).
2. A könyv
A könyv lényegét nyolc "látomás" elbeszélése képezi, naplóformán, első
személyben írva, ami előre leírja a közösség végleges újraalakulását.
Később kiegészítették, de a próféta saját művének lehet tekinteni.
Pontos dátummal vezeti be 1,7-ben, vagyis Kr.e. 519 februárjának felén,
ez a próféta jövendöléseiben fontos fázist jelent, ez a középpont,
amely köré a teljes könyv felépül.
A látomások könyvét több jövendölés szakítja meg, amelyek a pillanatnyi
helyzettel kapcsolatosak. Így 2,10-17 felhívást tartalmaz a
száműzöttekhez, térjenek vissza a városba, amelynek új helyzetét a
második és a harmadik látomás pontosítja: 2,1-9. A 3. fejezetben a 8-9c
versek személyes ígéretet tartalmaznak Jozsué fopap számára
beiktatásának látomása után: 3,1-7 és 9a. A 4,6b-10a versek különleges
biztosítékot ígérnek Zerubbábel kormányzónak, ezek az ígéretek bele
vannak foglalva az új közösség vezéreire vonatkozó látomásba: 4.
fejezet.
A könyv felépítése kiegyensúlyozott: a három első látomás (a lovasok, a
kovácsok, a zsinórmérték) jelképezik a Messiási újjászületés
előkészületi szakaszait; a két központi látomás (Józsue főpapi
koronája) ami az új közösség kormányzásához kapcsolódik; majd a három
utolsó (a repülő könyv, az asszony a vékában, a kocsik) idézik fel a
végleges újjáépülést.
Meg kell jegyezni, hogy a negyedik látomás, a főpap beiktatása,
különleges irodalmi és teológiai jelleget mutat fel. Kiemelkedő helyet
jelöl meg a pap számára, mikor pedig a következő látomás a két
felkentet egyenlőként mutatja be. Lehetséges, hogy ezt a negyedik
látomást utólag iktatták be a könyvbe, ami eredetileg csak hét látomást
tartalmazott. Ez a módosítás felidézi a papság által betöltött lényeges
szerepet a dávidi fejedelem, Zerubbábel letűnte után. Ugyanilyen
változás mutatkozik meg 6,9-14 (15) versekben, ahol a koronát
eredetileg Zerubbábelnek szánták.
Ily módon kiegészítve a látomásoknak e könyve közé beszédek (1,1-6;
7,4-14) és a jövőre vonatkozó ígéretek (8,1-17 és 20-23) vannak
beiktatva. Az utóbbiak az 587-es csapások emlékére megtartott böjtökkel
kapcsolatos kérdés köré vannak csoportosítva (7,1-3 és 8,18-19). Ezeket
a beszédeket és jövendöléseket a próféta tanítványai gyűjtötték össze,
egyes jövendöléseket jóval később, mint a 8,20-23 verseket. Zakariás
küldetése így élő maradt a későbbi nemzedékek számára.
3. A könyv üzenete
Zakariás könyvének üzenete kettős.
Egyrészről a próféta rámutat az Istennek az emberek sorsába való
beavatkozásai módjainak változására. A száműzetés előtti nagy
prófétákkal Isten közvetlenül veszi fel a kapcsolatot szavával, vagy
személyes megjelenésével látomásokban. Egyidejűleg ő a szent Isten, a
természetfeletti és ugyanakkor ő az, aki maga veszi kézbe az
eseményeket. Zakariásnál Isten távolibbnak tunik az események
színhelyétől. Ha engedélyez is látomásokat, ő maga nem mutatkozik meg
azokban: angyalt bíz meg az isteni beavatkozások megvilágításával.
Isten terveit közvetítők valósítják meg (angyalok, lovasok).
Istennek az emberektől való ezen eltávolodása kétségkívül a szellemi
irányba való fejlődést kíván meg, de kapcsolatban van az
egzisztenciálisabb tapasztalattal, Isten távollétének tapasztalatával
is. A száműzetés megpróbáltatása és a pillanatnyi súlyos bajok
(szegénység, reményvesztés) felteszik a kérdést: jelen van-e még Isten
sorsunk irányításában? A hit ad majd választ, megsokszorosítva a
közvetítőket, akik a látszólagos űrt megtöltik és közeledést teremtenek
a mennyei világ és a megpróbáltatás alatt szenvedő emberek között. A
közvetítők, akik az Apokalipszisben későbbiekben elfátyolozzák Istent
titokzatossággal teli jelképességükkel, pillanatnyilag Isten és az
emberek közötti egyesítőkként működnek.
Másrészről, általánosságba véve, Zakariás a remény szolgálatában is
áll. A közösségnek, amelyiket az anyagi nehézségek és csalódások
kételkedésre vagy passzív beletörődésre vittek a próféta újra
reménységet ad, ami cselekvésre ösztönöz. A Templom újjáépítése és egy
érvényes szertartásrend újrarendezése konkrét módja az üdvösség
reményének. A Messiási szellem újjáéledése ennek feltétele. A nemzetek
maguk is részt vesz ebben (2,15; 8,20-23). Ez az üdvösség közel van:
Zerubbábel lett kiszemelve arra, hogy felavassák. Már a jelképes
koronázás, amivel illetik (6,9-14) ennek jele.
Azonban egy második személyt is társítanak hozzá, egyenlő mértékben
együttműködve ővele (4,14; 6,13): a főpapot. Így jön létre a kettős
kormányzás eljövetele, ami megoszlik a pap és az uralkodó között - ez a
gondolat a középkori teológiában igazolásként fog szolgálni a világi és
egyházi hatalom elválasztásának elvére. Zerubbábel eltűnése után
ez a kilátás módosul és a Messiási szerepet a pap személyére
központosítja. Ezt fejezi ki a negyedik látomás (3,1-7) és a Jozsuénak
és társainak tett külön ígéret "akik jelképes személyek" (3,8-10).
Ez a remény újabb alakokat mutat az Ószövetségben (Jer 33,14-26,
száműzetés előtti szöveg), valamint később a Livre des Jubilés-ben és
Qumranban. Ez az amit az apostol a Zsidókhoz írt levélben hirdet, mint
ami megvalósult Jézusban (Zsid 3).
II.
Zakariás 9-14 (Második Zakariás)
1. Zakariástól a Második
Zakariásig
Zakariás könyvének második része olyan egyéni vonásokkal rendelkezik
amiknek alapján azt semmiképpen nem lehet ugyanannak az írónak
tulajdonítani mint az első részt.
A történelmi helyzet megváltozott: a közösség újbóli
megszerveződésének, a város és a Templom újjáépítésének problémái már
nem vetődnek fel. A Messiás eljövetelének várása, ami a Templom
újjáépítéséhez és Zerubbabel személyéhez kapcsolódott áttevődött
határozatlan személyiségekre: a szegény Messiás-királyt (9,9-10), az
elutasított jó pásztort (11,4-14) és a titokzatos "átszúrtat"
(12,1-13,1) az első könyv nem nevezi meg világosan, ezek a második
részben nem jelennek meg. A több alakalommal említett foglyok (9,11-12;
10,8-11) már nem az 587-es elhurcoltak, hanem inkább a szétszóródásban
élőket jelöli meg tágabb értelemben.
Az irodalmi jellegzetességek is igen különböznek. A látomások és a
rövid, Zerubbabelhez, Jozsuehez vagy az egész néphez intézett Messiási
jövendölések helyett terjedelmesebb, jellegzetesen epikus színezetű
kifejtéseket találunk. A próféta, aki az első részben szólt, már nem
jelentkezik a másodikban, ugyanígy a közvetítőként szereplő angyal. Az
első rész néhány jellegzetes kifejezése, fordulata már nem található
meg - vagy igen kis számban -, ugyanez vonatkozik fordított értelemben
is. Egyébként ezek a fejezetek új címmel kezdődnek (9,1) és ez
ismétlődik (12,1 és Mal 1,1), ami a Tizenkét próféta műveinek utolsó
részének különleges eredetére utal.
2. A 9-14 fejezetek irodalmi
talánya
A szóban forgó gyűjtemény különböző részeinek teljes elrendezése
egyeseket arra vezetett, hogy azokban csak különálló darabok mozaikját
lássák, amiket egymással egy bizonyos Messiási várakozás köt össze.
Mások viszont bonyolult, de jól kiegyensúlyozott irodalmi
felépítést igyekeztek találni. Néhány közös vonás jellemzi a 9-11
fejezet verseit, vagy a történelmi eseményekre való hivatkozások,
valamint a közösség viszonya a többi néppel talán elárulnak valamit egy
határozott szerző, vagy környezet gondolatvilágából. Az utolsó,
többségében prózában írott fejezetek amik főként a közösség belső
megváltozására fordítanak gondot, esetleg más eredetűek lehetnek.
Mindezeknek a szemelvényeknek felhasználásával, amik közül egyesek a
Száműzetés előttről származhatnak (9,9-10; 10,1-2; 11,1-3), a végső
szerkesztő meglehetősen egységes együttest hozott létre.
Ami a könyv összeállításának dátumát illeti, a feltevések köre igen
széles, a száműzetés előtti időszaktól indulva (VII.-VI. század), a
makkabeusi korig, vagy Oniász III főpap meggyilkolásáig (2 Mak 4,34)
vagy Simon meggyilkolásáig (1 Mak 16,11-17), amely részletek mind az
"átszúrt" személyére céloztak.
A könyv eredetét egyre inkább a görög periódus kezdetére helyezik, azaz
330 és 300 közötti időre.
Valóban Nagy Sándor hadjáratát a mediterrán part mentén, valamint
Tirusz lerombolását meglehetős pontosan írja le 9,1-8 versekben.
A 9,11-12 és 10,8-11 versekben említett foglyok a képletesen
Asszíriának és Egyiptomnak nevezett tartományokban szétszóratásban
élők. Egyébként utóbbi tartományba 312-ben egy sereg zsidó fogoly
érkezett miután Jeruzsálemet I. Ptolomaiusz Soter elfoglalta. Így
magyarázható a "görögök" megjelölés (Jáván) a 9,13 versben, mint az
Isten népével ellenséges hatalomé.
Az a mód, ahogyan a szerző a régebbi nagy próféták műveire támaszkodik,
igen egyénien és mesterien alkalmazva azokat, arra enged következtetni,
hogy működése a Száműzetés idejétől elég távoli időpontra eshetett.
A mű egésze tagadhatatlan vallási és intellektuális forrongást tükröz
Nagy Sándor győzelmeit követően. Ugyanez volt a helyzet Szanherib
támadása idején Ezekiás király idejében, valamint a vallási
megújuláskor a Száműzetésbol való visszatéréskor; ugyanez történik a
nagy makkabeusi üldöztetés következtében.
3, A könyv felépítése
Jelenlegi megjelenési alakjában a könyv két szimmetrikus részbol áll,
ahol az üdvösség műve kettős folyamatban megy végbe: a nép sodródása a
bukás felé és az üdvösséget eredményező teljes megújulás.
Első rész: 9-1-11,17
Győzelmi jelentés alakjában jelenti be a próféta Isten végérvényes
közbelépését. A legyőzött szomszédos népek megtisztulva a hívok
közösségébe kerülnek befogadásra: 9,1-8. Ekkor lép fel a Messiás-király
alakja, aki alázatos külsőben megalapítja az ideális uralmat: 9,9-10.
Nagy harcok teszik lehetővé a szétszóródott nép újraegyesülését, bárhol
is tartózkodjanak, oly mértékig, hogy az eddigi határok felbomlanak:
9,11-17 és 10,3-11,3.
Rövid közbenső szakasz: 10,1-2, arra emlékeztet, hogy mindez egyedül
Isten műve és minden másra támaszkodni csalárdság.
Ezen előkészítés után a Messiást pásztorként mutatja be, aki hozzákezd
programjának keresztülviteléhez, amit a két pásztorbot jelképez a
"Kegyelem" és az "Egység". De a vezetők és a nyáj vallási lezüllöttsége
már olyan, hogy vállalkozása megbukik: a jó pásztor átadja helyét egy
esztelen pásztornak aki arcátlanul megtizedeli a nyájat (11,4-17).
Második rész: 12.1-14,21.
Amikor minden veszve látszik az átszúrt áldozata előidézi a
helyreállást: a nép megszabadul külső ellenségeitől, új szellem
ajándéka száll rá (12,1-13,11). A megtisztulás folyamata tovább tart,
majd a szövetség megújításával ér véget (13,2-9).
Az üdvösség kiterjed az egész világra; az összes nép Izraelhez
csatlakozik, hogy elismerje az Úr királyságát. Bár valószínűleg későbbi
eredetű, a 14 fejezet a teljes műnek jó összefoglalása.
4. A Második Zakariás üzenete
Az egész könyv tartalmát következőképen lehet összefoglalni: a Messiási
eljövetel leírása. Meg kell azonban jegyezni, hogy a messianizmusnak
két egymást kiegészítő felfogása áll szemben egymással a könyvecskében,
mégpedig minden részben.
a) Messianizmus, Messiás nélkül
Ez a messianista felfogás a következő részekben található: 9,1-8;
9,11-17; 10,3-11,3; 14. Közel áll Izaiás apokalipsziséhez (Iz 24-27).
Az üdvösség egész művét maga az Úr hajtja végre, aki biztosítja az
ellenség legyőzését és az egész nép teljes összegyűjtését. Amikor ez az
elso feltétel teljesül, a pogányok reménykedhetnek saját beiktatásunkba
e közösségbe. Helyük lesz Juda törzsei között. De alá kell vetniök
magukat a Törvény minden követelményének, amiket a szertartások
szabályai előírnak (9,7) és a vallási gyakorlatok (14,16-19). Ez
nagylelkű kilátás, de bizonyos fokig korlátozott: az idegenek
bekapcsolódása a zsidó közösséghez való csatlakozásukkal jár együtt.
b) Többarcú Messiás
Ez a kizárólag Istennek tulajdonított cselekedet megkettőződik más
részletekben egy különleges személy cselekedete által. Hármas képben
kerül bemutatásra, egyik sem fedi teljesen a másik kettőt.
A Messiás-király: 9,9-10. A terminológia egy része Dávid és Salamon
prototípusához kapcsolja, másik része viszont a prófétai ideál sorába
helyezi: a szegény és az igazságos Messiás. Ez a Messiás az "Úr
szegényeinek" vallásos ideálját fejezi ki (Szof 2,3; 3,11-13; Iz 49,13;
57,15; 61,1-2; 66,2; Zsolt 22,27; 69,33-34).
A jó pásztor: 11,4-17 és 13,7-9. Kevésbé jellegzetes arculatot mutat.
Nem kapcsolódik olyan erősen a királyi ideológiához, hanem kifejezetten
a Pásztorhoz, aki maga az Úr, amint Izajás bemutatja 34,11-22.31.
Valóban, a Második Zakariás allegóriája gyakran átmenet nélkül a
pásztorból magára az Úrra változik át. Egyébként már az átszúrt alakja
felé irányul, mivel eltaszítják, eladják, kizárják maguk közül és
áldozata (13,7) hozzájárul az szövetség helyreállításához (13,9).
Az átszúrt: 12,9-14. A szenvedő Szolgához kapcsolódik, Iz 53, bár a
felhasznált kifejezések teljesen különbözőek. Ugyanúgy, minta
Szolgánál, áldozata a szívek megváltozásának forrása (12,10), a
megtisztulásé (13,1). A kapcsolat az ősi királyi alakkal halovány
marad. Csupán Dávidra és az o házára való ismételt utalás idézi fel:
12,7-8.10.12; 13,1. A messiási dicsőség átadja helyét a
megfosztottságnak és a bukásnak, az üdvösség forrásának.
A Második Zakariás messiási gondolattal való telítettsége erősen hatott
a következő generációk gondolkodására. Ez magyarázza meg, miért
hivatkoztak az evangélisták oly gyakran erre a prófétára Jézus
személyének és szerepének bemutatásakor, főként szenvedéstörténetében:
Mt 21,4-5 és Jn 12,15; Mk 14,27 és Mt 26,31; Mt 27,9-10; Jn 19,37.
Vissza a ÓSz menühöz